Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - Dömök Sándor: Három ház — harminc év

szívesen borítják fel még akkor sem, ha anyagi lehetőségük volna rá. És ez ad magyarázatot arra is, miért élnek ma a 30 házban mindössze 87-én, míg három évtizeddel ezelőtt 115-en éltek ugyanitt. Három évtized ugyanis kitermelte a maga öregjeit. 1936-ban a három házban összesen három 60 éven felüli személy élt. Ma a három házban 19 öreg, hatvan éven felüli lakó él. Míg 1936-ban, 1946-ban ezek az idősebbek a gyermekeikkel éltek, ma magukra maradtak, a gyerekek „kirepültek", máshol alapítottak családot. A harminc lakásból 1936-ban egyetlen egyet sem, 1946-ban egyet, ma hatot tartanak fenn nyugdíjasok, s ennek megfelelően az életkor átlaga is megnövekedett. Az életkor átlag a három házban 1936-ban 38 év volt, 1946-ban 42 év, ma 51 év. Az elöregedés folyamata tehát szembeszökő, s ezzel részben magyarázható is a gyermekek és az egy lakásra jutó lakók számának csökkenése. A harminc családról rajzolt kép teljesebb lesz a halálozási arányszámok ismeretében. Ez igen kedvező képet mutat. Három évtized alatt ugyanis a három házban mindössze 17 haláleset történt. Ebből három volt baleset, 4 pedig öregkori végelgyengülés. Tíz haláleset betegség következménye volt. A halált okozó betegségek közül első helyen áll a rák. Hat esetben, öt nő és egy férfi esetében, rák okozta a halált, egyéb szervi bajoknak négy áldozata volt. (Figyelemre méltó, hogy az egyik családban három testvér halt meg különböző rákos megbetegedések folytán, két nő méhrákban, bátyjuk pedig tüdőrákban. A három testvér két ev leforgása alatt halt meg, egyikük 51 éves volt, a másik 56, a harmadik 60.) Szívesen törekedne teljességre a kutató, amikor három bérházban hasonló körülmények között harminc család életének áttekintésére nyílik lehetősége, de a legszükségesebb és legbeszédesebb adatok feldolgozása is vaskos tanulmányt lelentene. így, e helyen csak a legérdekesebb, elgondolkoztató adatok kiragadására nyílik alkalom. Ezek közé tartozónak érzem a rövid áttekintést az itt felnőtt generációról. A felnövekvő gyermekek közül, a felnőtté váló új generációból 10 alapított családot a három házban. Ezeknek az elmúlt öt-hat évben 11 gyermekük született. Nem követték szüleik példáját, akiknek négy, öt, néha hat gyermekük is volt. A mostani fiatal házasok zöménél egy gyermek van, elvétve kettő. Az elköltözöttek közül 17 alapított családot eddig. Öt vidéken. 12 más kerületekben. Ezek közül három magánházban lakik, házastársának szüleivel együtt, ötnek szövetkezeti lakása van, négy az itteniekhez hasonló egy szoba-konyhás bérlakást kapott. Az 1950-ig felnőtt sorba lépett fiatalok közül kettő végzett egyetemet nappali tagozaton, kettő pedig esti egyetemen szerzett diplomát. Gimnáziumi érettségit szerzett hat, az általános iskolai tanulmányokat befejezte 32. A többiek vagy korábban, a régi oktatási rendszer miatt, vagy egyéb okokból nyolc általánost nem végeztek. A második műszak Fejes László felvételei Érdekes még és jellemző a három házra,, hogy 1936-tó] napjainkig válás egyetlen egy sem történt. 1956-ban a felnőttek közül senki sem disszidált, a gyermekek közül viszont négy. Később ezek közül egy sem tért haza, valamennyi kint maradt nyugaton. A disszidálás oka két gyereknél az apa hiánya volt. Özvegy anya nevelte mindkettőt, s munkája mellett egyik anya sem ért rá törődni a gyerekkel, ezek pedig kihasználva a szülői ellenőrzés hiányát, elcsavarogtak s engedve a kalandvágynak nekivágtak a világnak. A másik két gyermeknél ugyancsak a szülői nemtörődömség okozta a 10 és 14 éves gyermek távozását. Gyermekhalálozás egyébként a három évtized alatt egyetlen egyszer sem fordult elő, annak ellenére, hogy a háború utáni évekig, különösen a sokgyermekes családok igen mostoha körülmények között éltek. A gyerekek rosszul tápláltak és rosszul öltözöttek voltak, de súlyos betegségek nélkül felnőttek. Még egy kényes témáról szólni kell, ha már a három ház életébe néhány beszédes számadaton keresztül bepillantottunk, éspedig az ital, az iszákosság kérdéséről. A harmincas években ugyanis előszeretettel terjesztette a polgári sajtó azt a hiedelmet, hogy a külvárosi bérházak zömében iszákos munkakerülők, lumpenproletárok laknak. Három évtized távlatából is érdemes e megalapozatlan, nagyon is rosszindulatú véleményekkel szembeállítani a tényeket. A legidősebbek emlékezete szerint a három házban kifejezetten iszákos ember mindössze kettő volt harminc év alatt. Az egyik egy agglegény volt, aki anyjával élt, a másik egy idősebb szakmunkás, akinek nem volt gyermeke. Az italt tehát a három ház gyermekei nem sínylették meg. A rossz életkörülményeknél nem játszott szerepet az alkohol, annak dacára, hogy a három ház közvetlen környékén, kb. 100 méteres körzetben 1936-ban nyolc kocsma volt. Ma mindössze kettő van s a 30 családból egyetlen iszákos sincs. A három házról összegyűjtött adatok közül figyelemre méltóak még a következők: 1936-ban összesen két rádió volt. 1946-ban már öt, ma a 30 lakásban 27 rádió és 22 darab televízió van. Az életnívó tehát a harminc évvel ezelőtti állapothoz képest jelentős mértékben nőtt, az előzőekben közölt adatokat is figyelembe véve, de nagyon valószínű, hogy ennek az emelkedésnek egy része a gyermekek rovására történt. Igaz, sok a tv és a rádió, egy gépkocsi-tulajdonos, két motorkerékpár-tulajdonos is van, míg 1936-ban csupán két kerékpár-tulajdonos volt, viszont ez aligha pótolja a zsivajgó gyermeksereget, amely annak idején oly színessé, kedvessé tette az utca képét. Igaz, hogy a gyerekek az utcán nőttek fel, hiszen a szűkre szabott udvarokon a házmester volt az úr. Az udvarok ma is szűkek. Az utca azonban ma is eléggé széles és már nem is annyira poros, mert néhány évvel ezelőtt csatornázták, a járdák kőszegélyt kaptak. — A következtetések, lehetőségek felmérése azonban már túlnő e cikk keretein. A három ház harmincéves történetéből csupán néhány jellemző számadat megragadása volt a cél, mert ezek a számok nemcsak jellemzőek, beszédesek is.