Budapest, 1966. (4. évfolyam)
8. szám november - Dömök Sándor: Három ház — harminc év
TAMÁSI LAJOS cJtz. ej ti r 0u tiapxiiiú íi Megállsz te is holnap az esti parton s elgondolod, hogy hajdan csapatokban vonulva a hajlongó nádasok közt fölverte itt a csöndet a lovas nép, sátrait fölütötte s a folyón át elzengett a keleti kürtszó. S hiába táltosok, varázslók reszketése, hiába annyi látomásos éj lázálma, vérében ledöfött ló, s kevés, kevés a gyönge madárremegés, kevés a hold reménye megtudni: mire kél a hajnal fénye, hogy merre nyílik pálya és a tér s hogy a tábort elönti-e a vér ? De gyűlt a sátrak erdeje s kövekből tornyok nőttek s alakult ezer belső és külső kényszer kordái között a város s az elhullt nemzedékre másik nemzedék jött, szorítva-befalazva magát az éhes húsevő falakba, sarcolta martalóc és nagyvezér Gink Károly felvétele tiporta tűz, elöntötte a vér, rimánkodott sok félrevert harangja s kérdezte — nem kérdezte, hogy miért, de a romot elhordta s újrarakta még magasabbra. Nem vezérek, lovagok és királyok, seregek, kapitányok, ti uralkodtok, kőmíveskalapácsok, a kömíves keze: három-négy rákoppintás üteme, kőzengés, márvány erezete kottáin készült a zene, amit harsog, ragyog az esti város eleven, gyönyörű lélegzete. Téglára-téglát rakni magadat befalazni, e zenét továbbfolytatni, — nincs egyéb parancs, mint szived ütemét rávésni a betonra, kőre, s bízd az időre a jelet, hogy boldog üzenet, vagy S.O.S. — jaj lesz belőle annak, aki megáll az esti parton s tűnődve, elmerengve a jövőt kutatja holnap majd, hogy mit igér a hold reménye, szikrázva mire kél a hajnal fénye, hogy merre nyílik pálya és a tér, az ősök gyötrődése mennyit ér s hogy a várost elönti-e a vér ? 15
