Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - Dömök Sándor: Három ház — harminc év

-élt e három házban, egy évtized múlva, 1946-ban már mindössze 37. Ma pedig: 22. Mi lehet az oka, hog)' ilyen nagymértékben megcsappant a lakók száma ? Erre kerestem feleletet, miközben különböző kérdéseket tettem fel, s főleg számadatokban próbáltam rögzíteni a harminc év változásait. Hányszor cseréltek gazdát a lakások ? Többen elmondták, hogy e három bérházra, de általában a hasonló bérházakra jellemző, hogy aki egyszer ide beköltözik, nehezen megy tovább. Itt öregszenek meg, s innen már csak a temetőbe „költöznek". A 30 lakás közül 12-ben még ma is azok laknak, akik három évtizeddel ezelőtt. A többi lakás közül 9 egyszer cserélt gazdát, 9 pedig kétszer. Ahogy a családok terebélyesedtek, a gyermekek felnőttek, úgy költöztek a családalapító fiatalok a ház valamelyik megüresedő lakásába. A három ház közül az egyikben például öt lakást a közvetlen rokonság lakik. A szülők — kilencgyermekes apa és anya — valamikor a húszas évek elején költöztek ide. A legidősebb fiú, házasságkötése után, a szomszéd lakásba költözött. Néhány évvel később a másik fiú két gyermekével ugyancsak ebben a házban szerzett lakást. 1936-ban már négy, 1946-ban pedig öt lakásban laktak a testvérek, külön családként, egy-két gyermekkel. A másik házban hasonló módon, három lakásban laknak ma már közvetlen rokonok. Két lakásban már a harmadik nemzedék alapított családot. Van tehát e három ház lakóiban bizonyos fokú ragaszkodás e megszokott környezethez, egymáshoz. Az imént említettem, hogy nehezen válnak meg az ittlakók a háztól. Miért ? Olyan ragyogó lakások lennének ? Bármelyik lakást nézzük, egy szoba, konyha, kamra. Az udvar közepén vízcsap, közös illemhely, a ház fölött körbefutó közös padlás mosás utáni teregetéshez. Mi tartja hát vissza az embereket, miért nem vágynak modern, új lakásokra ? Azt hiszem, a megkérdezett idősebbeknek itt ellent kell mondanom, mert ha ők ugyan nem is vágynak nagyobb, modernebb, a mai ember igényeinek megfelelőbb, kényelmesebb lakásokra, a fiatalokban nagyon is megvan ez az igény. Hogy mennyire megvan, azt talán egy példa is bizonyítja. Az elmúlt néhány évben a 30 lakás közül 9 lakásba vezették be a vizet saját költségen, három lakásban szorítottak helyet a kamrából, vagy a konyhából egy fügönnyel elválasztható fürdőszoba részére. Az igény tehát nagyon is megvan. Hiányzanak viszont az anyagi lehetőségek. Lakáscsere igényt a 30 lakásból mindössze egy helyről jelentettek be. A szoba-konyha ugyanis 1966-ban már valamennyi családnál elegendő a gyerekek számához viszonyítva. Régebben, amikor öt-hat gyerek is volt nem eg}' családban, sokkal indokoltabb lett volna a nagyobb lakás igénye. 1945 előtt azonban erre nem volt anyagi lehetőség, 1945 után pedig fokozatosan felnőttek a gyerekek, egyegy generáció kirepült s az idősebbek maradtak csupán. Nagyobb, modernebb lakáshoz tehát e harminc család csak akkor juthatna, ha öröklakást venne, házat építene, vagy legjobb esetben szövetkezeti lakást. Erre viszont a harminc család közül esetleg ötnek volna lehetősége. És itt kell visszakanyarodni a kiinduló témánkhoz, amikoris az idősebbek elmondották: nehezen mozdul az, aki egyszer itt megtelepedett. Jellemző volt ugyanis már 1936-ban, hogy e harminc lakás bérlői kivétel nélkül kisfizetésű fizikai dolgozók voltak. Gyári munkások, szakmunkások, betanított munkások. Ugyanez volt a helyzet 1946-ban is, és ugyanez a jellemző ma is. A harminc családban napjainkban férfi fizikai munkás 23 van, női fizikai munkás 20. Szellemi munkát a harminc családból mindössze két férfi és két nő végez. Nyugdíjas jelenleg összesen 11 van. Ebből 4 férfi és 7 nő. Az anyagi lehetőségek tehát korlátozottak a családokon belül. 43 kereső és 11 nyugdíjas, tehát 54 kereső 33 személyt — gyereket, öregeket — tart el. Az átlagos jövedelem családonként 3000 forint (1966. januári helyzet). A harminc család összjövedelme 90 100 forint. Az egy főre jutó összeg tehát 1035 forint. Mindez azonban csak elméleti átlagszámítás, mert a határok igen szélsőségesek. A legalacsonyabb jövedelem például 980 forint két személyre. Egy nyugdíjból élnek ketten. Itt az egy főre jutó jövedelem 490 forint egy hónapra. Igen nagy beosztással tudnak csak megélni belőle, és a férj a havonta engedélyezett 500 forintos külön munka elvégzésére már alkalmatlan, súlyos beteg. Másik véglet, egy másik család a harminc közül, ahol ugyancsak ketten élnek, mindketten keresnek és a havi jövedelmük 4200 forint. Itt egy főre 2100 forint jut. A két szélsőséges esetet azonban helytelen volna kiemelni, mert a többi 28 családban az átlagos jövedelem közepes, amely viszonylag kedvező, kényelmes, közepesen ruházkodó és jól táplálkozó életmód alapját jelenti. A harminc család jövedelmét tekintve mindössze öt olyan család van, ahol az egy főre jutó összeg 1000 forint alatt marad ha -vonta. Az egy főre jutó átlagos jövedelem 1005 és 1100 forint között 51 főt érint. Ez az öszszeg több év viszonylatában stabil átlagnak tekinthető, mivel keresetnövekedéssel vagy csökkenéssel járó munkaköri változás e három ház 30 családjánál ritka. Ez elsősorban abból adódik, hogy az itt élők zöme fizikai dolgozó, akik évtizedekre megállapodtak egyegy munkahelyen, ugyanazon munkakörben. A jó átlagos jövedelem alapján könnyen le lehetne szűrni azt a következtetést, hogy a magasabb jövedelmű családoknak módjában állna nagyobb lakásra gyűjteni, spórolni. Ez mégsem történik meg. A tapasztalat ugyanis, hogy szeretünk „jól élni", külvárosi vonatkozásban is érvényes. 1966 januárjában például csak élelmiszerre fejeként 570 forint volt az átlagkiadás. Ruházkodás: egy főre 210 forint. Rezsi-kiadások, villany, rádió, tv, lakbér stb. 90 forint. Szórakozás 100 forint. Az átlagosan egy főre jutó 1050 forintos havi jövedelemből tehát mindössze 80 forint jut személyenként takarékra, azaz a harminc család januárban 6930 forintot tudott megtakarítani. Ez az összeg is azonban hat családnál jelentkezik pluszként, takarékként. Itt visszatérünk a megkezdett gondolatsor elejére, oda ugyanis, hogy az itt élő családoknak kialakult egy bizonyos életritmusa az évtizedek folyamán s ezt az életritmust nem Birgés Árpád felvétele Itt a postás! Munkában