Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - Szekeres József: A budapesti villamosvasutak dolgozóinak első általános sztrájkja

valóvá vált, hogy az államhatalom által védett vasúttársaságok sztrájktörők bevonásával sem képesek a forgalmat fenntartani, főként a fővárosi lakosság ellenakciói miatt. De a gyakorlatlan vezetők is igen sok problémát okoztak; egymás után tették tönkre a drága villamosokat, baleseteket okoztak. A várt bevételek kiesése is érzékenyen érintette az igazgatóságokat. A munkásoknak az az egyöntetű fellépése, amellyel sikerült a sztrájkot általánosan megvalósítani, nagy eredménynek számított. A sztrájktörők elmaradása is nyilvánvalóvá tette, hogy a társaságoknak engedményeket kell tenniük. A kereskedelemügyi minisztériumban folyó tárgyalásokon végül a két vasúttársaság igazgatója elfogadta a sztrájk legfontosabb követeléseit; az embertelenül kimerítő munkaidő napi 9 órára való csökkentését, a tíznaponkénti egy szabadnapot, valamint drágasági pótlékot és az előléptetések rendszerének átalakítását, a túlmunka külön díjazását. A sztrájkolók örömmel fogadták a valamelyest javulást hozó engedményeket, amelyeknek árnyoldala hamarosan kiderült: a társaságok nem voltak hajlandók a sztrájkolók összességét a munkába visszafogadni. Ez az intézkedés érintette a sztrájk szervezőit és a rendőrség által őrizetbe vett 128 alkalmazottat. A sztrájkolók ezt a feltételt nem fogadhatták el és folytatták a harcot. A negyedik napon a bérmozgalom ereje mitsem csökkent, sőt a hangulatot csak fokozta a társulatok által visszatartott s csak később csatlakozni tudó munkáscsoportok, a szentlőrinci helyiérdekű munkásainak harcba lépése. Nagy visszhangot váltott ki közöttük a szakszervezeti tanács támogató állásfoglalása, amely félretéve a keresztényszocialista beállítottságú szövetségekkel eddig fennálló ellentéteket, a szervezett munkásokat felhívta a harc erkölcsi és anyagi támogatására. A sztrájknak voltak pozitív mozzanatai, de gyengeségét bizonyítja, hogy egy árulás döntőnek számíthatott a harc kimenetele szempontjából. Addig, amíg a szövetség kisebb vezetői igyekeztek helyesen irányítani a harcot, a szövetség elnöke, aki a sztrájkolók előtt a legnagyobb tekintéllyel bírt, gróf Batthyány Tivadar, nemcsak hogy nem jelent meg a sztrájkolók között, holott magatartásának nagy szerepe volt a sztrájk egységes megkezdésében, hanem egyszerűen nem volt hajlandó kimozdulni nagybirtokáról, csupán táviratokat küldözgetett. Végül, mikor a rendőrség és a társulatok semmit sem tudtak elérni a sztrájk letörése terén, sőt engedményeket kényszerültek adni, utolsó sztrájkellenes eszközként megjelent Batthyány is. A sztrájktanyán való megjelenése alkalmából a buzdítást váró munkásoknak kijelentette, hogy ő soha sem volt a sztrájk mellett, hogy nem tehetnek mást, el kell fogadniuk a társulatok ajánlatát és fejezzék be a harcot. A szövetség ott tartózkodó vezetői elképedve figyelték ezt a gátlástalan árulást, amely az egyszerű sztráj kólókra végzetes hatással járt: a Batthyány látogatását követő éjjelen több százan hagyták ott a sztrájktanyát és jelentkeztek munkára. A sztrájk ötödik és hatodik napja a gróf árulásának jegyében zajlott le. Miután a munkába állók száma növekedett, az összetűzések is egyre nagyobb méretűekké és elkeseredettebbekké váltak. Különösen a gyárak környékén zajlottak le nagyobb összecsapások a szervezett munkások tömegei, valamint a felfegyverzett sztrájktörők és a segítségükre siető karhatalmi alakulatok között. Több ezer embert mozgósító harcok folytak le a Váci út mentén, a Lehel téren, a Nicholson gyár előtt, valamint a Mester utcában és a Thék gyárnál. A tüntetők villamoskocsikat borítottak fel, rendőröket sebesítettek meg, berendezési tárgyakat pusztítottak el, éppúgy, mint egy évvel korábban, a párisi vülamosvasúti sztrájkok alkalmával. Ezek az összetűzésekvégül is a mind ez ideig pártadanságot színlelő államhatalom erőszakos sztrájkellenes lépését vonták maguk után. Október 31-én reggel hatalmas katonai és rendőri készültség jelent meg a sztrájktanya körül s az eljáró rendőrtiszt felolvasta a főkapitány határozatát a sztrájktanya feloszlatásáról. A munkások a erőszaknak engedni kényszerültek, és még a délután folyamán megindultak a jelentkezések a munkafelvételre. November i-én aztán újból megindult a rendszeres villamosközlekedés . A sztrájk tehát a kormányhatalom erőszakos fellépése és a szövetség vezetésében bekövetkezett árulás miatt elbukott. Némi eredményt a munkásoknak sikerült elérniük, de a milliomos társulatok győztes elbizakodottságukban kíméletlen bosszút álltak; mintegy 700 embert bocsátottak el szolgálatukból. A keresztényszocialista vasutasszövetség, felemás magatartása és grófi vezetőjének árulása következtében, felbomlott s elvesztette a későbbi években minden jelentőségét. Ellenben a munkástömegek tisztánlátását nagyban előmozdította a sztrájkharc: megismerték a munkásszolidaritás erejét, mert egyedül a szervezett munkásság állt ki fenntartás nélkül mellettük, segítette őket anyagilag s ők foglalkoztak a későbbiekben az elbocsátottak támogatásával. Sokban segítette a harcot a bécsi szocialista vülamosmunkások és a berlini villamosvasutak dolgozóinak szolidaritása és pénzküldeményei. Mindezek hatására a nemzeti színű zászlók alatt, Kossuth nóták éneklésével sztrájkot indító vülamosvasúti dolgozók szociáldemokrata jelvényekkel, a Marseülaise éneklésével vonultak el a sztrájktanyáról. A harc hullámai még éveken át továbbgyűrűztek, a főváros tanácsa több ízben kényszerült foglalkozni a társaságok munkaviszonyainak szabályozásával, a villamosvasúti dolgozók helyzetének javításával. Tehát végül is a sztrájk eredményesnek bizonyult, a harcot vezető munkások áldozata, családjaik szenvedése nem volt hiábavaló. Károlyi Amy Tündérszikla Felhő voltam hold voltam szél voltam sirtam könnyen tuskó lettem kő lettem kés lettem nincsen könnyer