Budapest, 1966. (4. évfolyam)
8. szám november - Szekeres József: A budapesti villamosvasutak dolgozóinak első általános sztrájkja
seinek semmibe vevése, a csekély kedvezmények olyan elkeseredést okoztak a tél küszöbén álló, addig is nehéz sorban dolgozó villamosvasutasok között, hogy többségük a sztrájk azonnali kimondása mellett foglalt állást. E helyzetben a szövetség egyik fiatal jogásza, Dr. Landler Jenő, a magyar proletárdiktatúra és az illegális Kommunista Párt későbbi legendás hírű vezetője, azzal a javaslattal állt elő, hogy október 25-ig adjanak újabb haladékot az igazgatóságoknak végleges álláspontjuk közlésére, és csak kéréseik elutasítása esetén mondják ki a sztrájkot. Végül is ezt a javaslatot fogadták el. Először a 101 millió korona vagyonnal rendelkező és az 1905. évben több mint 10 millió korona nyereséget kimutató, a részvényeseknek 13%-os rekord osztalékot fizető BKVT utasította el alkalmazottainak évi mintegy 230 000 korona összegű többletkiadást jelentő mérsékelt követeléseit, mondván: a társulat már eddig is elment teherbíróképessége végső határáig. Természetesen hasonló álláspontot foglalt el a többi vasúttársaság igazgatósága is. A liberális burzsoá kormány, Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszterrel az élén nem lépett fel az alkalmazottak érdekében, a Bárczy István liberális polgármester vezetése alatt álló fővárosi tanács, melynek pedig a vasúttársaságokkal kötött szerződések révén volt beleszólása a vasutasügyekbe, ugyancsak tétlen maradt. Az igazgatóságok ily módon tudatosan a sztrájk kirobbantását mozdították elő, nem törődve a milliós főváros utazó százezreinek legelemibb érdekeivel sem. Ahogy közeledett a döntőnek számító október 26-a, úgy váltak egyre aktívabbakká a társulatok igazgatóságai a sztrájkellenes intézkedések meghozatalában. Megkezdték a sztrájktörők toborzását, munkásaikkal nyilatkozatokat Írattak alá, vagy éppen esküt vettek ki tőlük a mozgalomtól való távolmaradásra. A legtudatosabban ismét a legnagyobb társaság ment el a munkásellenes rendszabályok terén: október 24-én reggel meglepetésszerűen csökkentették a forgalmat és a kiinduló kocsikra csak a megbízható személyzetet engedték fel ellenőrök felügyeletével. A munkából kizárt több száz embert pedig berendelték a vállalat jogi osztályára. Ilyen helyzetben a szövetség vezetői másként nem cselekedhettek, mint hogy október 25-én déli 1/2 12 órára hozták előre a sztrájk megkezdésének időpontját. A gyors és jól szervezett riadó eredménynyel járt. A megadott időpontban elsőnek a Nagykörút és Rákóczi út kereszteződésében megállt a BVW egyik villamosa. A vezető leszállt, a kalauz felszólította az utasokat a kocsi elhagyására. Néhány percen belül kocsi-kocsi hátán volt. Rövidesen leállt a BKVT Rákóczi úti vonalán is a villamosközlekedés. Délután 3 órára elcsendesültek a főváros utcái. Nem hallatszottak a sárga és piros villamocskocsik szakadatlan, egybefolyó csilingelései, a kalauzok harsány szava, a fékező és induló kocsik zaja. A pesti közönség rokonszenvvel fogadta a bérharcba induló villamosvasútiakat, akik csoportokba tömörülve indultak el a városligeti Zöld Vadászhoz címzett vendéglőbe, ahol a szövetség «ztrájktanyát rendezett be számukra. Ezzel egyidejűleg jelent meg falragaszokon a sztrájkolok felhívása az utazóközönséghez: Karikatúra a grófi sztrájkvezér megfutamodásáról (Borsszem Jankó 1906. november 4) 1*0». S—m*r 4. H0b h n ze m Jankó A végállomás. Itntlhlám Tivnilnr l|Töl >/ltH|Uvi'/. r. - PA gyerekek, mulassatok jól, én most itt hagylak benneteket. „Budapest közönségéhez! Az összes budapesti villamos vállalatok összes alkalmazottai a mai nappal sztrájkba léptek. Megakadt a forgalom: a város vérkeringése, ők felelősek, a milliomos villamostársaságok milliomos igazgatói; munkaadóink, akik évtizedes könyörtelenséggel, a megélhetés száraz kenyerét is elvonva tőlünk és éhező családunk szájából, vérünk keringését állították el. Az elnyomatást, a dölyfös kényúri bánást még csak eltürtük volna, mi fehér rabszolgái a feketelelkűeknek, de síró gyermekeink éhpanaszát, a penészes odú nyomorát, a kenyérínséget napestig gyötrött testünk-lelkünk nem bírta elviselni. Miként a vérig sebzett vad utolsó erejét megfeszitve, fordulunk támadóink ellen, akik a pénz vélt hatalmára támaszkodva velünk, legnyomorultabbakkal szemben fitogtatják erejüket, dölyfösen kiáltván oda, ultimátumként elhangzott kérő szavunkra: „Ha egy millióba kerül, akkor sem engedünk! Csak azért sem teljesítjük kérelmeteket!" Pedig csak enni kértünk magunknak, éhező családunknak, pedig csak tisztes bánásmódot koldultunk, minő emberekhez illő. Választanunk kellett: vagy mint rabszolgák éhenveszünk, vagy kihasznált erőink végső megfeszítésével felvesszük az általuk előkészített harcot. A harcot kellett választanunk, sztrájkba kellett lépnünk! Az igazság a mi részünkön van, a mi ügyünk szent, hisz emberéletért, a létfenntartásért vettük fel a küzdelmet. Budapest közönségének ítéletét nyugodtan várjuk; erkölcsi támogatását tőlünk meg nem vonhatja.. . " Budapest közönsége, az utca embere ebben a harcban a helyes oldalra állt. Bár a villamosközlekedés megszűnése nagy időveszteséget, fáradságos gyaloglást hozott magával, mégis osztatlan szimpátia nyilvánult meg a sztrájkolók iránt, amely tettekben is kifejezésre jutott. A sztrájk másnapján, amikorra a testvérgyilkos sztrájktörők felhasználásával néhány vonalon kísérletet tettek a forgalom beindítására, mindenhol nagy tömegek jelentek meg az utcán, elállták a villamosok útját, leszedték a kocsikról és jól helybenhagyták a munkásárulókat, megrongálták a kocsikat. A rendőrséget a tömeges utcai öszszecsapások miatt és a társaságok vezérigazgatóival tartott bizalmas megbeszélés után azonnal riasztották: a szabadnapos rendőröket behívták, az 1090 rendőr közül 614-et vezényeltek ki a vonalak őrzésére, a HÉV végállomásokon szakasznyi erejű lovasrendőr egységek helyezkedtek el, a külvárosi vonalak mentén lovasrendőr járőrök cirkáltak, nagyszámú készenlét vette körül a sztrájktanyát. A kocsiszíneket és áramfejlesztő telepeket 400 katona őrizte, mert a kevésnek bizonyuló rendőri erők mellé a katonaság segítségét is igénybe vették. A városligeti sztrájktanyán több mint 3000 villamosvasúti munkás gyűlt össze. Ezért a kicsinynek bizonyuló Zöld Vadászból átmentek a Barokaldi-féle vendéglőbe, ahol, a hideg éjszakák elől legalább egy részük védett helyre tudott vonulni. A sztrájkot 12 tagú bizottság vezette, de a mozgalom valóságos irányítója Landler Jenő volt, aki a legfontosabb szolgálatot végezte: állandóan tájékoztatta a harcolókat a legújabb eseményekről, napjában több lelkesítő beszédet is tartott, megállapította a sztrájk taktikai módozatait, csoportokat szervezett a sztrájktörők munkájának akadályozására, irányította a tárgyalásokon résztvevő küldöttséget s minden egyéb módon segítségére volt a sztrájkolóknak. A bizottság mellett mintegy 100 bizalmit választottak meg a munkások. Mindegyikük 30—40 főből álló csoportot irányított. A sztrájk első három napja után nyilván-1 9