Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Komlós Aladár: Budapest a költészetben

Komjáli Gyula rézkarca a háború dúlta Budapestről, melyet a művész a fő-iiros felszabadítása után nyele nappal készített magánya elől menekül a nagyváros személytelen tömegéből. Hol van a századforduló rajongása a város iránt ? Ladányi Mihály már kiábrándultan írja: Mi elhagytuk a tejszagu falut, ahol az esti fényben csorda baktat, minket valami vas-isten igazgat, vigyázza álmunk és apró batyunk. Az életünk itt tégla és beton, szívünk, szemünk a jövendőt motozza, mint bozótot az izgatott szelek: mit rejteget? A századvég még ragyogó perspektívában látja Budapest jövőjét, s lelkesül e perspektíváért, ha nem is a kézzelfogható jelenért, a mai költő már illúzió nélkül él a nagyvárosban, de vállalja azt, mint egy immár megmásíthatatlan végzetet. Pest ma nem a jövő lelkesítő álma többé, hanem jóval-rosszal vegyes megvalósulás. Negyedik emeleten vagy épp társbérletben lakni, nem látni fát, madarat, csak követ, nem jutni egy korty koromnélküli tiszta levegőhöz és egy perc pihentető csendhez, mert nem elég a villamosok és autók robogása, még a járókelők kezében is rádió zúg, s a nagy távolságok miatt még barátunk meglátogatására sem szánhatjuk rá akármikor magunkat: fárasztó, néha idegesítő, elkedvetlenítő helyzet. Mit tagadjuk, az az egyértelmű rajongás, amely a századfordulón még gyakori a nagyváros iránt, ma már idejétmúlt. Akkor csak a nagyváros adhatta a színházat, egyetemet, művelt társaságot, villanyt, vízvezetéket, de mindezt ma már jórészt kisvárosban, sőt falun is megtaláljuk. A tévében bővelkedő, kultúrházzal ellátott, művelt emberekben sem szűkölködő, villamosított falu és parkosított város nincs többé olyan messze egymástól, mint valaha, s igyekeznek megszerezni egymás előnyeit. De a költészet önkéntelenül megszépíti Pestet, mint Arany versében a Duna a partját. S jobban tudjuk szeretni fővárosunkat, utcái meghittebb tulajdonunkká válnak, ha látjuk, hogy lélek telepedett a házaiba és szép versek emléke játszik kövei körül. Akinek e versek a fülében zsonganak, az olykor zenét vél hallani a kövek alól: talán madáréneket, talán tücsökszót. FINÁLY OLGA Pesti neonfények Piros, kék, sárga, zöld fények, Ég talajából, béke talajából, fekete ég talajából, városunk lüktető talajából béke bársonyos talajából, szökkenő színes virágok, Budapest lüktető életéből gyilkos zivatar, szökkenő színes virágok, torz-agyak-szülte halálos zápor este kinyíltok, ne közelítse éjjel virultok, törékeny szirmaitokat, városunk villogó virágai. hiszen a kéz is, emberi kéz is olyan törékeny, Színes betűvirágok, s ki tudná akkor vibráló szirmaitok üzenetét zivatar múltán ki venné komolyan ? fényvirág magját Illattalan éji virágok, éjbe elvetni, csokorba kötni ki akarna újra elvetni ti éji virágok ? ki tudná akkor? 9