Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - A címlapon: A Danubius kút részlete ( Czeisitig Lajos felv.)

A Italában ismertek azok a problémák, ZX amelyek a fővárosban az ipari ter-i \ melés túlzott koncentrációja folytán keletkeztek. Ezek között is első helyen kell szólnom Budapest túlnépesedéséről, arról a körülményről, hogy az ország lakosságának közel 20 százaléka a fővárosban települt le. A népesség-gyarapodás forrása a vidékről történt feláramlás, amely nagyrészt az ipari munkahelyek szívó hatására történt. Egy reprezentatív felmérés szerint a Budapestre felköltözők 47 százaléka (családtagok nélkül) a felkötözés okát munkavállalásban jelölte meg. Az egyenes és szoros kapcsolatra utal az is, hogy a felvándorlás ütemének csökkenése időben egybe esik az új ipari munkahelyek számának csökkenésével. Mindebből az következik, hogy a népesség további fővárosi koncentrációjának korlátozása településfejlesztéssel összehangolt iparpolitika alapján lehetséges. A tanácsi tervezésnek új eleme lesz a területi fejlesztési tervek készítése. A területi tervek kidolgozásával, illetve a megvalósításukat szolgáló legcélszerűbb eszközök megválasztásával bővül majd a Fővárosi Tanács hatásköre. A nagyobb hatáskör a jövőben területileg differenciált anyagi érdekeltséggel párosul. Az ipari üzemek budapesti telepítését számos egyéb tényező mellett vonzóvá tette az a körülmény, hogy itt a kommunális szolgáltatások többé-kevésbé adottak voltak, ilyen jellegű új létesítmények építésére az esetek többségében nem volt a vállalatoknak szüksége. Az új üzem viszont fogyasztóként jelentkezett, ami vagy csökkentette e szolgáltatások színvonalát, vagy pedig a fővárosi kapacitások újabb fejlesztését tette szükségessé. Ezért indokolt a tervezett kommunális adó bevezetése, amelyet a területen működő vállalatok, szövetkezetek fizetnek be a Fővárosi Tanács költségvetésébe s az így felhalmozott alap szolgálja majd részben a kommunális létesítmények fejlesztését. Célszerű lesz azon elképzelés megvalósítása is, mely szerint a kommunális adó mellett más adónemeket is területileg differenciáltan állapítanának meg. Magasabb volna az adókulcs az iparüag fejlettebb településeken, ez egyfelől az ipartelepítés kívánatos orientációját, másfelől az iparral túlterhelt kommunális ágazatok szükséges és nagyobb fejlesztését segítené elő. A jelenlegi joggyakorlat szerint állami beruházásokhoz a Fővárosi Tanács köztulajdonú telket térítésmentesen bocsát a beruházó szervek rendelkezésére, amelyeknek a közművesítése viszont tanácsi feladat, s költségei is a tanácsi költségvetést terhelik. E gyakorlat folytán a telekérték mint költség a beruházást nem terheli, a területgazdálkodásban tehát a beruházók teljesen érdektelenek. Ennek felszámolását célozza a tervezett telekár bevezetése. Az értékviszonyokon felépülő telekforgalom és telekpolitika a telepítés helyétől függően differenciálja a beruházások tervezett költségét, ugyanakkor a forgalomból származó bevételek teremtik meg újabb területek közművesítésének anyagi lehetőségeit. Úgy vélem, hogy már az eddigiek is utalnak arra, hogy a tanács és a területén működő gazdasági egységek közötti kapcsolat alapvetően változni fog: a sokszor formális kapcsolatok érdekkapcsolatokká alakulnak át. Az érdekazonosság alapjai ezideig is adva voltak, de az adott feltételekkel nem valósulhattak meg. A termelést és az áruforgalmat bonyolító gazdasági egységeknek közös érdeke a közüzemek zavartalan működése. Érdekazonosság az is, hogy dolgozóiknak ellátása (kereskedelem, lakás, egészségügy, kulturális, stb. téren) megfelelő legyen. Eddig csupán az azonos érdekek megvalósításához való hozzájárulás maradt el. Ennek az ellentmondásnak a feloldása csak olyan módon lesz lehetséges, ha a vállalatok közvetett úton hozzájárulnak a városfejlesztéshez. Visszatérve a területi tervezésre, felvázolom, hogy a gazdasági vezetés reformja során miben jelentkezik majd a területi tervezés továbbfejlesztése és a tanácsok aktívabb és egyben nagyobb hatáskörű részvétele a munkában. A területi tervezés célja a társadalmi és területileg is gazdasági élet arányos fejlesztése. Ennek érdekében a társadalmi újratermelés területileg adott lehetőségeit, a termelőerőket, természeti adottságokat kell számításba venni. Ezek ismerete alapján határozható meg hosszabb távon az ipartelepítés iránya és volumene. Az ágazati arányok megállapításánál a lakosság anyagi és kulturális életfeltételei meghatározó jellegűek. Helyes területfejlesztési koncepció kialakítása széleskörű helyi ismereteket, elemző munkára épülő objektív értékítéleteket feltételez, amelyekkel a helyi tanácsok rendelkeznek. Ez az az objektív alap, amelyre felépülhet a tanácsok nagyobb hatásköre. Rá kell mutatnom arra is, hogy a területi tervek nem egyeznek meg szükségszerűen egy-egy megye, vagy város távlati, vagy középtávú tervével, ugyanis a területi terv nem közigazgatási egységekre, hanem gazdasági körzetekre készül. Az egyezőség fennáll viszont a főváros esetében, mert Budapest mind gazdasági, mind pedig közigazgatási szempontból szerves egységet alkot. A főváros területfelhasználási, a lakosság foglalkoztatási, sőt bizonyos szempontból közegészségügyi (lásd: a levegő szennyezettségét, a zajártalmakat) szempontok alapján is ipartelepítés szempontjából telített. Ugyanakkor az iparfejlesztés Budapesten sem állhat meg, de itt az újratermelés bővítésének kívánatos és lehetséges útja az intenzív fejlesztés. Ez azt jelenti, hogy a termelés bővítése nem új üzemek telepítése, hanem a meglévők rekonstrukciója, műszaki színvonalának növelése útján történik és ennek alapján a termelés növekedése nem jár együtt új munkaerő igénnyel. E fejlesztési koncepció gyakorlati megvalósulását új gazdasági mechanizmusunk feltétlenül elő fogja segíteni. Biztosíték erre az ipartelepítések jövőbeni nagyobb tervszerűsége, a tanácsok és a beruházók összehangolt és területileg is differenciált anyagi érdekeltsége. f Es most térjünk vissza a túlnépesedési problémához. Ha nem növekszik számottevően a budapesti munkahelyek száma, akkor csökken objektív alapon a vidékiek fővárosba való áramlása és következésképpen csökkennek a lakosság ellátásával kapcsolatos fővárosi gondok is. A meglevő gondok alapvető oka ugyanis a lakosság számának emelkedésében van. Budapesten a második 5 éves tervidőszak alatt 51 ezer lakás épült fel, gyakorlatilag tehát közel 160 ezer ember (ez megfelel Miskolc lakosságának) költözött új lakásba. A lakástermelés folytán a budapesti lakásállomány 8 százalékkal nőtt és mégsem enyhültek közvetlenül is érzékelhető módon a lakásviszonyok, mert ugyanezen idő alatt a lakosság száma 6 százalékkal emelkedett. A gázellátási igények az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedtek. A fővárosi gáztermelés 46—47 százalékkal emelkedett. Ez a termelés bővülés változatlan vagy kismértékű lakosság-növekedés mellett az egy lakásra jutó háztartási gázfogyasztás 35 százalékos emelését tette volna lehetővé. Ezzel szemben a tényleges növekedés mértéke 28 százalék volt. A túlnépesedés mellett a lakosság kommunális ellátási színvonalát korlátozza az is, hogy a növekvő kommunális szolgáltatások egyre nagyobb részét az ipar használja fel. Úgy vélem, nem szükséges annak további bizonyítása, hogy ha a fővárosi iparfejlesztés intenzív módon megy végbe, akkor mérséklődik Budapest lakosságának növekedési üteme. Ez pedig lehetővé fogja tenni a meglevő lakosság magasabb színvonalú ellátását, szinte valamennyi szükséglet területén. Ez lehet az új gazdasági mechanizmus egyik olyan eredménye, amely minden budapesti lakost érint. A lakosság ellátási feladatai munkamegosztást alakítottak ki a központi irányítású és a tanács felügyelete alatt álló intézmények és vállalatok, illetve szövetkezetek között. E feladatok ellátásában a szocialista szektor mellett a magán-kiskereskedelem és kisipar is részt vesz. Az adott munkamegosztás arányain az elkövetkező években nem szükséges változtatni, sőt az ellátásban meglévő párhuzamosságok fenntartása az egészséges szellemű verseny és az ebből eredő ellátási előnyök miatt célszerű is. Szükséges viszont e munkamegosztáson belül folyó ellátási tevékenységet — főleg a fejlesztések tekintetében — jobban összehangolni. Ez a tanácsok koordinációs tevékenysége folytán valósulhat meg, mert „a tanácsok általános feladataik ellátása során egyaránt érvényesítik a társadalompolitika központi elképzeléseit és területük lakosságának közvetlen igényeit, érdekeit és törekvéseit!"* A tanácsok területi koordinációs tevékenysége tehát tartalmában és hatáskörében is gazdagodik, és a különböző szervek olyan gazdasági együttműködését kell megalapoznia, amelyen belül nagyobb gazdasági hatékonyság mellett javul a lakosság áruellátása és különböző jellegű szolgáltatási igényeinek kielégítése. Ismertek az ellátásbeli szintkülönbségek. Ez döntő mértékben a kapitalista múlt öröksége. A tárgyi igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a szintkülönbségek kiegyenlítődésének tendenciája lehetne gyorsabb is a szubjektív elemek hatása nélkül. Ilyen szubjektív elem pl. az, hogy az áruellátásban résztvevő szervek — szabad választás esetén — szívesebben létesítenek üzletet a VII. kerületben mint Sashalmon. Ha a tanácsi koordinációs tevékenység a közeljövőben mélyebb-körű lesz és pontosabb tárgyi ismeretekre fog épülni, lehetővé válik a szubjektív hatások szerepének nagymértékű csökkentése. A tanácsok szélesebb alapokon felépülő gazdasági koordinációjának feladata * Gazdasági reform a tanácsoknál 2