Budapest, 1966. (4. évfolyam)

6. szám szeptember - Varga Balázs: Csokonai verse egy régi pestiparádéról

Sir a *lágy Klarinét, dobog a 'dobok 'apja * gorombán — Csokonai verse egy régi pesti parádéról — xjapóleon és Ferenc császár megbízottai 1801. ' február 9-én békét kötöttek Lunéville-ben. Az addig Németországban harcoló magyar ezredeket sorra visszavonta az osztrák hadvezetőség a Rajna vidékéről, s Erdélyben, Galíciában, Bukovinában szállásolta el. Tavasztól kezdve egymásutánérkeztek Budára, Pestre az átvonuló csapatok. Letáboroztak, pihentek, díszszemlét tartottak továbbmentek. A bámészkodó pestiek szinte hetenként gyönyörködhettek a hadviselt vitézek parádés felvonulásában. A háború éveiben nyugalmas polgári életét élte a dunaparti két testvérváros, a békekötés után harci zaj verte fel a csöndes utcákat: vezényszó, díszlövések, dobszó és katonazene. A lunévillei békével nem szakadt vége a napóleoni háborúknak. A magas szerződő felek örök békességet ígértek, de csak rövid fegyvernyugvást tartottak. Az emberek mégis igazi békének hitték a lélekzetvételnyi szünetet. A költők éltek az alkalommal, hogy kedvükre dicsérhetik a béke áldásait. Lunéville ihlette a tabáni remete-poétát, Virág Benedeket is a Békesség-óhajtás megírására. Csokonai antik ódával, verses pohárköszöntővel tisztelte meg 1801 -ben a békekötést: Tölts pohárt gyermek, nesze, tölts fejér bort, Mert fejér borral fogom innepelni Boldog esztendőnk ideérkezését, Tölts bele, gyermek. De most nem a Békekötésre írt ódájáról akarok beszélni, hanem egy kevésbé ismert alkalmi verséről, A békesség és a hadi érdem-ről. a vers megírásának körülményeiről ennyit mond Csokonai: „Ezt a 'Töredéket dolgoztam Pesten 1801. eszt. mikor az oda való nagy piatzon Nádorispány ő Hertzegsége a Terézia Vitézi rendének keresztjeit az érdemes Hadi tiszteknek Nagy pompával kiosztotta." Amit itt ír, csak félig igaz. Csakugyan tartottak ilyan érdemrendosztó ünnepélyt a pesti nagy piactéren (a mai Engels téren) 1801. október 6-án s Csokonai végignézte a katonai parádét. De a vers első felét nem akkor írta, hanem készen hozta bátyújában Nagyváradról. Ott is résztvett ugyanis, egy ünnepségen, de az nem katonai parádé volt hanem templomi hangverseny, Kondé püspök tiszteletére. Ezt a nagyváradi verset valamilyen okból félbehagyta, s hogy kárba ne vesszen, egyszerűen hozzácsapta a pesti díszszemle költői leírásához. De egyik szakaszát teljesen át kellett neki írni; az egyházzenei hangzást katonazenére cserélni. Eredeti formájában így hangzott ez a rész: A harangok kondúltára Örömtrombita ropog, Tíz-húsz hegedű trillára Öt-hat bot dobja kopog. A muzsikák szent királya Ezer síppal sír, zeng, bong, És pompás szimfóniája A tömjénfüstbe zsibong. A vershez írt jegyzetében azt is megmondja Csokonai, hogy az orgonát nevezi itt a muzsikák királyának, s hogy ezekben a sorokban a „muzsikai szerszámok hangját" akarta követni „a magyar nyelv harmónikusságát megmutatni." Ha már át kellett dolgoznia, nem elégedett meg azzal, hogy a harangot és tömjénfüstöt a katonai témához illőbb szókkal cserélje fel, hanem tökéletesítette is a muzsikai szerszámok utánzását, egészen a magyar nyelv lehetőségeinek határáig. Mint Beethoven kilencedik szimfóniájának utolsó tételében a miniatűr rezesbanda, úgy zendül meg A békesség és hadi érdem-ben a hangszerparádé: Jámbor zörgéssel tsördül azon egy minutában A' puskapromenád: a' Trombita türtt reze tördeltt Hangra ropog, közzé zendűlnek az erdei kürtök 'S a' buta rézdobokon fabotok repedeztetik a' bőrt 'Sir a' lágy Klarinét, dobog a' dobok1 apja' gorombán 'S a' tsörgők nesze köztt fenekét veri döngeti tölgydomb; Akkordál öblös hangon a' tompa Fagótnak Réz nyaka. Most egyedül ábrándozik egy vagy két hang, Majd pedig egybezavarva zsibongnak 's a' megeresztett Trombita-dob-sípszó harsog, kopog, énekel, ordít, 'S a' tsengö tányért némítja a' tábori Tambur. Megtartottam az ódon helyesírást,_mert így még meglepőbb a hangzás merész modernsége. Csokonai sokszor zavarba ejti olvasóját nyelvteremtő ötleteivel. Diákos nyelvgyötrés ? Idejétmúlt barokk mesterkedés? Vagy a modern líra hangfestő bravúrjainak lángeszű megsejtése ? Az Estvéről írt fiatalkori mesterverse akár Verlaine őszi sanzonjának előgyakorlata is lehetne: Gyengén leheg, alig piheg, tán még elszenderedett, Minden erdő, forrás, ferdő álomba keveredett. Azt mint rengő, a kerengő patakok úgy altatják, A víz pereg, zörög, cser eg; áfák csak úgy hallgatják. (A rengő talán már magyarázatot kíván: bölcsőt jelent.) A békesség és a hadi érdem késői verse Csokonainak. Huszonnyolcéves korában írta a halálraíréit tüdőbajos poéta. Diákos virtuskodást is érezhetünk még benne, de valami búcsúzkodó tökéletességet is. A parádé leírásának első néhány hexametere netovábbja a szemléletességnek: a könnyű női ruhák hullámtarajként torlódnak a nézők nyugtalan tengerén: Megzendül egyszerre örömlármával az Ekhó Pest palotáji között a' népnek tengere zúgbúg Hempelyeg és muselin habokat tol az újpiatz öblén. Az utolsó sorokban pedig labdázni kezd visszahang a katonazene hangjaival, a Gellérthegy áthajítja a Várhegyre: Szétt zúzik az Ekhó a' kemény szirtokon 'S elterül a' hangpor a' Pesti homokon. •pest egyetlen akkori újságja, a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung természetesen hírt adott a rendjelek kiosztásáról. „Tegnap nyilvános díszünnepséget tartottak itt, amelyen Buda és Pest lakóinak ezrei igen élénken részt vettek ... A császári és királyi katonaság díszlépésben vonult el a királyi fenség (József nádor) előtt, csengő lószerszámokkal, síppal és dobbal." A mai Engels téren már semmi sem emlékeztet az egykori új piac homoksivatagára. „Pest palotái" közül, amelyeket Csokonai itt látott, egy sem áll már. Az utolsót, az 1790-ben épült Marokkói udvart most bontották le. De egy kis poétái támogatással ide tudjuk képzelni, a Mávaut pályaudvar mögötti gyepes, bokros térre a százhatvanöt évvel ezelőtti díszszemlét, a katonák négyszögben felállított sorfalát, s középen a nádor díszsátrát: Az újságra bámult Pest-Buda 's a' bátor Vitézek' közepén áll egy pompás sátor. Kétfelől a' sátor bársony ajtajánál Márs 's a' városokat őrző Minerva áll. Felibe az örök Dicsőség fényben száll, S lebegő szárnyakon fenfügve trombitái. Mi tagadás, ezek már kedvetlenebb sorai a versnek. Konvencionális rímeikben nyoma sincs a hexameteres sorok játszi csengésének. De annál érdekesebb a díszsátor és a három szobor, amit itt leír Csokonai. oajnos, sem képes ábrázolás, sem más leírás ^ nem maradt feniraz ünnepélyről, ezért nem ítélhetjük meg, hogy valóságos szobrok díszítették-e a nádor sátrát, vagy Csokonai képzelte őket oda, a nagyobb pompa kedvéért. Nem lehetetlen, hogy a különleges alkalomra ideiglenes gipszdekorációt csináltattak. Divatosak voltak akkoriban az efféle építmények, diadalkapuk, némelyikre plasztikus díszt is rögtönöztek. De Csokonai szobrainak valódiságában mégis kételkedünk. Először is: a sátor tetején trombitáló Dicsőség a késői barokk metszeteknek közhely figurája. Ilyet sokat láthatott Csokonai, de csak papíron. A metszeteken persze lebeg a figura. A barokk oltárképeken is repkednek hasonló lények. De hogy egy díszsátor fölé ilyen lebegő szobrot függesztettek volna fel, Calder mozgó plasztikáinak előfutáraként, az nem valószínű. Az „ajtó", vagyis a bársonyfüggöny elé állított két figurával meg az a baj, hogy egyikük régi ismerősünk, a másikra viszont semmi támpontunk nincsen. A városvédő Minerva (Athéné) várbeli, Szentháromság téri szobrát Csokonai is jól ismerhette: 1784 óta állt ott a kúton. (A kútfigura történetéről már előző számunkban olvashattuk Polgár Károly cikkét.) Majdnem bizonyos, hogy Csokonai erről a szoborról vette a mintát, mikor városvédő Minerváról beszél. Viszont teljesen valószínűtlen, hogy 1801-ben szobrászok vettek volna róla gipszmintát, vagy pláne, hogy lefuvarozták volna a Várból Pestre az új piacra. A másik versbeli szobor, Mars alakja viszont teljesen költöttnek látszik. Honnan is keríthettek volna egy hadistent akkor Pesten Minerva szobra mellé? Minden arra vall, hogy Csokonai találta ki ezt az egész szobor-díszítést, hogy versének nagyobb fényt adjon. így hát rajtakaptuk Csokonait, hogy költői jogával élve szuverénül bánik a valóság nyersanyagával. Vagy ahogy ő mondta egyszer: tisztességesen füllent. Vargha Balázs 42