Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Bába Mihály: Építkezés, lakáspolitika Varsóban

esztendővel ezelőtt Lengyelország fővárosa romhalmaz volt: épületeinek 84 százaléka elpusztult. Volt, aki azt javasolta akkor, hogy az új főváros Lublin legyen, vagy Lodz, a textilipar fellegvára. Ezeket a javaslatokat azonban elvetették és megkezdődött a mai napig tartó gigászi küzdelem: a romok helyén az új főváros felépítése. A romok eltakarítása után az építészek első feladata az volt, hogy a fővárosba visszaáramló lakosság részére a lehető leggyorsabban megfelelő lakásokat teremtsenek, közben dolgozzák ki Varsó távlati urbanisztikai tervét. Az első időszakban felépült házak, házsorok a mai napig magukon viselik ÉPÍTKEZÉS, LQKIISPOLITIKD VARSÓBAN Varsó legnagyobb lakótelepe, a Muranow, esti fényben -ban Varsóban, 17 000 új lakás — 38 000 szoba — épül, elsősorban a külső városrészeken, a nagyobb, zöldövezettel körülvett lakótelepeken. Nagyrészüket a lakásépítő szövetezetek építik. A fent említett lakásokból például csak 4700 lakás az úgyneve zett tanácsi, a többi szövetkezeti vagy öröklakás. Azonban a tanácsi lakásokat sem kapják ingyen. Fizetni kell például a fürdőszoba berendezésért, sőt egyes más berendezésekért is, tehát „kulcs-megváltási díjat" fizetnek. A többgyermekes családok és a különösen nehéz körülmények között élők természetesen segítséget kapnak az államtól, a szakszervezettől, így a megváltás összege számukra sem jelent különösebb megterhelést. A tanácsi lakások elosztása nyilvános. Egy évvel korábban kifüggesztik a listát, bárki megtekintheti, megteheti észrevételét szóban vagy írásban, ezután dönt a bizottság, s így valóban csak azok kapnak, akik sem szövetkezeti, sem öröklakást nem tudnak maguknak venni. De még így sem könnyű lakáshoz jutni Varsóban. Szövetkezeti lakásra például 5—6 esztendőt kell várni. Aki szövetkezeti lakást akar venni, annak be kell lépnie valamelyik lakásépítő szövetkezetbe (beléptidíj 200 zloty) és választania kell a három típus közül. Az első típus: a bérlők szövetkezete (Az első típusú szövetkezet tagjai nem tulajdonosai a lakásnak.) A második típus: az öröklakásokat építő szövetkezet. (A lakás a tag tulajdona, szabadon rendelkezik vele, akár el is adhatja.) A harmadik típus: a személyi tulajdonba kerülő családi házak építésének szövetkezete. (Egy- és kétlakásos házak, esetleg sorházak). A felépült lakásokat társadalmi bizottság osztja szét a tagok között. Figyelembe veszik a szociális helyzetet, a tagság idejét. (Ha valaki például 1966-ban azért nem kap lakást, mert van nála rosszabb körülmények között lakó tag is, akkor 1967-ben az elsők között kap.) A szövetkezeti lakásépítkezést az állam támogatja. A bérlők lakásszövetkezetei az építkezési költségek 85 százalékát kapják hitelként 60 évi törlesztésre. Az öröklakásokat építő szövetkezetek az építkezési költségek 60, illetve 50 százalékáig kaphatnak hitelt 25 évi törlesztésre. Ha a hitel 80 százalékát időben vissza fizetik a további 20 százalékot törlik. A családi házak építésére az építkezési költségek 75—80 százalékát kapják hitelként 25 évi törlesztésre. A legnépszerűbb természetesen a bérlők lakásszövetkezete. Általában két norma szerint építenek lakásokat. Az alacsonyabb norma szerint épült lakásokban a fürdőszobának és a konyhának csak a helye van meg. Az ilyen lakás a legolcsóbb, mert a berendezések egy részét a lakók később maguk veszik meg, a nekik megfelelő időben. Varsóban egy ilyen kétszobás kb. 50 négyzetméter területű lakás 110 ezer zlotyba kerül. A többi típusú hasonló területű 20, 30 százalékkal drágább. Az állam igen nagy segítséget nyújt azoknak, akik lakásra gyűjtenek. Aki például a lakás-takarékbetétkönyvére havonta 200 zlotyt tesz be és legalább négy évig gyűjt, az állam havi ötven zloty prémiumot ír az összeghez. Ha tehát valaki négy évig havi kétszáz zlotyt tesz takarékba, az 9600 zloty, ehhez a PKO (OTP) 2400 zlotyt ír prémiumként, az összesen 12.000 a sietség, az ebből fakadó szürkeség nyomát. Sem a külső, sem a belső kiképzésre nem fordítottak kellő gondot. Az erkély, balkon, loggia és gyakran lift nélkül épült házakban a lakószobák sem voltak megfelelőek. Láttam ilyen lakásokat: a konyha kicsi volt, a fürdőszoba többnyire hiányzott vagy olyan kisméretű volt, hogy a mosógépet már nem lehetett benne elhelyezni. A szobák beosztása sem volt racionális, a bútorok elhelyezése gondot okozott, egyszóval nem lehetett meghitten, otthonosan berendezni. Ezeket a hibákat azonban megtaláljuk nálunk is is azokban az épületekben, amelyek hasonló időszakban készültek. Lengyelországban, de elsősorban Varsóban, az építészet, és az urbanisztika a társadalom figyelmének középpontjában áll. A sajtó hasábjain gyakoriak voltak a heves viták. A viták nyilvánosak és a különös az, hogy igen sok varsói szinte kötelességének érzi, hogy elmondja véleményét a készülő tervekről, a megvalósítás előtt álló feladatokról. Ki a gazdája a főváros újjáépítésének ? — kérdeztem egyszer az egyik tervezőmérnöktől. Rövid tűnődés után mosolyogva felelte: Varsó. Vagyis Varsó minden polgára, mert mindenki beleszólhat. Kis iróniával mondhatom, hogy Varsóban mindenki legalább annyira ismeri az urbanisztikát, mint nálunk ismerik a medicinát. Az viszont kétségtelen, hogy az az ötezer lengyel építészmérnök, aki most az ország újjáépítésén fáradozik, a tervezésnél figyelembe veszi a sokszor igen heves viták érdemes, okos javaslatait. Az elkészült, vagy a még most épülő lakónegyedeknél az építészek a korszerű urbanisztikai megoldásokat alkalmazzák. Az épületek elvesztették terpeszkedő, nehézkes, szürke jellegüket, könnyedén, karcsún szöknek a magasba. A pontházak, a sorházak tíz, tizenöt, húsz, huszonöt emelet magasba nyúlnak, színesek, napfényesek, szinte valamennyi balkonos, loggiás, belsőkiképzésükre, a szobák és a mellékhelyiségek elhelyezésére a gyakorlatiasság és a jó térkihasználás a jellemző. A mai lengyel lakásépítkezést a racionális, korszerű megoldások jellemzik, merészen alkalmazzák a könnyed, színes formákat. A színes falak szennyeződése ellen nemrégen új módszert dolgoztak ki, amely szerint a falakat időnként le lehet mosni, amit természetesen gyakran egy kiadós záporeső is elvégez. Eső után tehát a falak régi színükben pompáznak. Bár gyors tempóban halad az építkezés és szinte évről évre új városnegyedek épülnek fel, Varsóban még mindig igen súlyos a lakáshelyzet. (Jelenleg is csak letelepedési engedéllyel költözhetnek a fővárosba.) 1950-ben például egy lakóhelyiségre átlag 1,9 személy jutott, 1964-ben 1,6, 1965-ben 1,5 és a ha a tervek valóra válnak, akkor 1970-ben egy lakóhelyiségre 1,3 személy jut majd. Az ötéves terv 1966—1970-re nagy feladatokat ró a tervező építészmérnökökre. Ez idő alatt 177 000 szobát, vagyis 72 ezer lakást kell felépíteni, ami 72 ezer két és félszobás lakást jelent! (A tervezők itt már figyelembe vették azt, hogy a garszonok, a kisterületű lakások csak látszatenyhülést hoznak, mivel a lakásszükséget „bővítetten újratermelik". Az egy és másfél szobás lakások megfelelnek az időseknek, a magányosoknak, esetleg az ifjú házasoknak is, amedding nincs gyerekük. De abban a pillanatban baj van, ha megszületik a gyerek. Kicsi lesz a másfél, sőt gyakran a kétszobás lakás is. Varsó a fiatalok városa, rengeteg a gyermek, sok a többgyermekes család, ezért épül egyre több kétszobásnál nagyobb lakás, egyes kerülettekben, az új lakónegyedekben pedig emeletenként négyszobás is.)