Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Bába Mihály: Építkezés, lakáspolitika Varsóban

Európa szívében egy földig lerombolt város helyén új főváros épült. Én még 1948-ban láttam először a romokból ébredező várost, láttam a belváros­ban a romokból égremeredő füstölgő kályhacsöveket, a gettó helyén a ma­gas gazban szökdécselő nyulakat. És láttam néhány hónappal ezelőtt. Csodálkozva néztem a széles Marszalkowska sugárutat, ahol már négyes so­rokban száguldanak az autók az utca két oldalán, a széles járdát, a lombosodó fákat, a parkos sétányt s a húsz-huszonöt emeletes karcsú felhőkarcolókat. Valamikor országszerte dalolták a partizánok: „Varsó, te szép, ó. látlak-e még? . . Igen, akkor sokan kételkedtek abban, hogy valamikor is újjáéled. És írne: alig két évtized múlt el, új város épült a romok helyén. Bába Mihály zloty. Ez az összeg körülbelül fedezi a 2 szobás lakásra fizetendő készpénz­hozzájárulást. De ez csak egy módja a segítségnek. Akiknek nincs meg a meg­felelő összegük a készpénzhozzájáruláshoz, azok a szükséges összeg kétharma­dáig kölcsönt kaphatnak, amit öt év alatt kell visszafizetni. Az úgynevezett „bérelt szövetkezeti lakások" hozzájárulásának kiegészítésére z tagok térítés­mentes segélyt kaphatnak az üzemi lakásépítkezési alapból. Ez természetesen elsősorban a kis keresetű és többgyerekes családokra vonatkozik. (Csak zárójelben jegyzem meg: be lehetne nálunk is vezetni az úgynevezett lakás-takarékbetétkönyvet. Lakáselosztásnál, öröklakás vételnél figyelembe ve­hetnék, hogy ki hány esztendeje gyűjt lakásra. Sőt, ahogy vannak úgyneve­zett autó-nyereménybetétkönyvek, lehetnének lakás-nyereménybetétkönyvek is. Hiszen nyilvánvaló, hogy azok váltanák ki, akiknek még nincs megfelelő la­kásuk, vagy fiatalok, akik lakás miatt nem tudnak családot alapítani. A lakás­nyereménybetétkönyvnél figyelembe lehetne venni az összeget, hogy mikor kezdték gyűjteni a pénzt és biztosítani, hogy meghatározott év múlva lakáshoz jut a betétkönyv-tulajdonos.) Varsóban jelentős segítséget nyújt az állam a családiház építéséhez is. Itt az összeg 25 százalékát kell készpénzben lefizetni. Ha például egy családi ház fel­építése 200.000 zlotyba kerül, ebből 50 ezret kell befizetni, 30 ezer zloty érté­kű nem szakmunkát végezhet el a tulajdonos és a hozzátartozói, és a fennma­radó 120 ezret 25 éves törlesztésre adja áz állam. Varsóban tehát ha egy fiatal dolgozik és takarékoskodik, akkor biztos abban, hogy öt-hat esztendő múlva, mire szüksége lesz lakásra, megkapja. (Hány 18— 20 éves budapesti fiatalember kezdene takarékoskodni azzal a szándékkal, hogy 23 vagy 25 éves korában, amikor családot akar alapítani, meglesz a lakása, és nem várná, hogy a tanács adjon neki — ingyen ?) A legnagyobb üzletház, a „Super Sam" az egyik 15 emeletes épületről Az Óváros piactere,a Rynek. Varsó legrégibb építészeti emléke, amelyet történelmi dokumentumok alapján restauráltak Érdekes kezdeményezést akarnak bevezetni Varsóban. Azoknak a dolgozók­nak, akik jelenleg messziről járnak be dolgozni a fővárosba, a külvárosokban negyed hektáros területen építenének családi házat, amiért 10—20 ezer zlotyt kellene előre lefizetni. A negyed hektárnyi terület a még félig paraszti életet folytató munkásnak jövedelmet is jelentene, mert a nagy kertben nemcsak ma­gának termelné meg a zöldségféléket, hanem eladásra is jutna belőle. Bár a ja­vaslat nem régen vetődött fel, máris igen sok az érdeklődő. Varsó új városnegyedei impozánsak. A modern kivitelű házakat széles utak, parkok, füves terek, játszóterek veszik körül. A tervezők figyelembe ve­szik a város állandó fejlődését, ezért már most széles utak szelik át a lakó­telepeket, vannak megfelelő parkírozóhelyek, üzlethálózat, iskolák, óvo­dák, bölcsődék, mozik, áruházak, éttermek, kávéházak és más szórakozó he­lyek. A most induló ötéves tervben befejezik a belváros kiépítését, amelynek impozáns körvonalai mát kibontakoztak. Felépítenek 27 általános és 14 szak­iskolát, 16 óvodát, 4 gyermekotthont, 5 internátust, 39 éttermet és 3 áruházat. Figyelmet érdemel az is, hogy a lakóházak külső szép kiképzése mellett igen nagy gondot fordítanak a lakások racionális beosztására. Elenyészően kevés az egyszobás lakások száma, a legtöbb lakást a két- és több gyerekes családok szá­mára tervezik; beépített szekrényekkel, konyhabútorokkal növelik a lakás hasznos területét, hogy minden család a maga módján, igényeihez mérten tud­ja berendezni. Varsó centruma, előtérben a Marszalkowska sugárúton folyó építkezések (Fotó — CAF)

Next

/
Thumbnails
Contents