Budapest, 1966. (4. évfolyam)

6. szám szeptember - Horler Ferenc: Középkori patika a Várban

amelyek egyikét most tártuk fel. A másikat, a Tárnok utcait, egy későbbi, XVIII. századvégi kőkeretes ajtóbejárattal szüntették meg. További levéltári kutatás során kiderült, hogy itt, vagy a szomszéd házban működött 1475-ben az anconai (olasz) Simon patikárius. Tekintettel a feltárt középkori patika-részekre, nyilvánvaló, hogy itt működhetett. Tudunk még két vári patikusról, éspedig 1303-ban Petrus phisikus et apothekariusról és 1375-ben Synock és Barauch-ról. A XV. században, 1437-ben Gothfrid volt a vári patikus. Bátran feltehetjük, hogy ez a helyiség lehetett már a XIV. századtól kezdve a vári patika. A 150 éves török megszállás idejéről nincs adatunk. Európai viszonylatban is ritkaság, hogy eredeti középkori lepároló kemencenyílásokkal bizonyítható egy patika működése a XIV. századtól a XX. századig. Most már gyógyszerész szakembereket is bevontunk a további gyógyszerésztörténeti munkába. Dr. Végh Antal, a gyógyszerészeti egyetem dékánja, Dr. Andriska József főgyógyszerészt, gyógyszerésztörténészt jelölte ki erre a munkára. Megállapítottuk, hogy a barokk falfestések valószínűleg Rettig gyógyszerész nevéhez fűződnek. Ugyancsak az ő korából valók az Iparművészeti Múzeumban levő barokk, oroszlánlábú, vörösmárvány asztalok. A feltárás befejező része a Tárnok utcai hosszú, dongaboltozatos helyiség mögött, az udvar felőli oldalon elhelyezkedő további három középkori dongaboltozatos helyiség átkutatása volt. Az első helyiségben középkori ajtót és barokk kori kemencét tártunk fel. A második helyiségben a kemencék barokk kori központi fűtőberendezésének nyomait találtuk meg, végül a harmadik helyiségben megállapítottuk, hogy az egyik középkori kemencenyílás a Tárnok utcai helyiségből ide nyílik át. Dr. Andriska gyógyszerész-történész szerint középkorban a patika tulajdonképpen kemencesorral működő laboratórium-szerű helyiségből állott, ahol a különféle gyógyszereket főzték. Ezeket a patikus az utcára nyíló ablakon át adta ki a vevőnek. Később, a barokk korban, a XVIII. században már „korszerűsítették" a patikákat és kialakult a kiszolgáló: officina-rész, amikor is a lepároló kemencéket hátra kellett helyezni; erre a vári patikában lehetőség is volt, mivel a Tárnok utcai helyiség mögött még három helyiség állott. Ide került a laboratórium, gyógynövény és egyéb gyógyszer-alapanyag raktár, esetleg iroda stb. A változás akkor történhetett, amikor Rettig József volt a patikus. Gyógyszertárát az „Arany sashoz" címezte, és gazdag barokk falfestéssel, berendezéssel díszítette. A korszerű műemlékvédelem egyik feladata, hogy a jelentős műemléképületeket, belső tereket a mai életbe — esetleg más rendeltetéssel — beállítsa. Ebben az esetben az a döntés született, hogy tekintettel a feltárások európai viszonylatban is nagy értékű eredményeire, ebben a helyiségcsoportban patikatörténeti múzeumot létesítenek Horler Ferenc VI ZATANYA BUDÁN Horgászok (Pálffy György felv.) A pesti vizafogóról a várostörténet hajdani forrásai és későbbi feldolgozásai bőven beszélnek. Utcanév őrzi máig is annak emlékét. A budai vizatanya ellenben mintha elmerült volna a történelem folyamába, mint elmerült a múlt század hetvenes éveinek Duna-szabályozásába az a szigetecske is, amely fenntartotta a nevét. A szigetecske közel feküdt a budai parthoz, a Petőfi-híd és dé'i vasúti összekötő-híd között. Csakhogy éppen a névvel űzött a történelem tréfát. Vörös László földmérő 1833. évi térképének „Nyúlfutási zátony"-a nem egyéb, mint a hajdani vizajárás kis szigete. A XVIII. század barakkos német írásának a-ja és u-ja csupán az u fölé jobbról balra kunkorított félköröcskében különbözött, s így a Hausen és a Haasen öszszekeverése, téves olvasata, a viza és nyúl változat megtévesztő lehetősége belehamisított a hagyományba. (Hausenlauf — Haasenlauf, vizajárás—nyúlfutás.) Minderre ppdig az 1711. évi Buda városi számadások derítettek fényt oly módon, hogy egy köztük megőrzött szerződés (No. 30.) a városi vizatanya (Hausenfang) bérletéről a kutató figyelmét a régi térképekre irányította. Leírják a szerződésben, hogy a vizatanya a Gellérthegy („Ploggberg") „alatt" húzódó városi szigetecske déli csúcsánál kezdődik és a Csepel szigeten (Savoyische Insul) elhelyezett határkőnél végződik; beleértődvén az egyességbe a városi sziget használata is, mert az vizák tartására kiválóan alkalmas. És éppenséggel csak a vizák tartására használhatja azt a szerződő Dominicus Orbán, mert egyébként egy rác a bérlője. Erről a bérlőről semmi közelebbit nem árul el a kontraktus, még azt sem, hogy mivégre bérli a szigetet. Csak gyanítani lehet, hogy kövér szénájáért, mint ahogy 1717-ben is a fuvaros Weigl Fülöp bérli évi 8 forintért, hogy a lovait szénával lássa el (No. 17.). A vizatanya területét (unseren Territorial Hausenfang) köteles a bérlő rendben tartani s a rajta levő horgokat (kisebb vasmacskáknak is beillettek!), felszereléseket a bérlet lejártakor a városnak hiánytalanul és rendben visszaszolgáltatni. Épületről, a szerszámok őrzésére szolgáló egyéb alkalmatosságról a szerződés nem beszél. — Vajon hol őrizhették ezeket? — A térképek a hajdani Nádorkertben egy régi (talán középkori?) épületet tüntetnek fel. A Nádorkert ott virult, ahol a budai partba torkollik a mai vasúti híd. (Pesti pillérénél egykor a hóhérlak állott.) Persze a Nádorkertet és benne az öreg házat a mai parttól beljebb kell keresni, mert a Duna szabályozása jókora darabot lekanyarított az egykor szélesebb mederből. A bérlet megnyílásakor (Szent Mihály napján) a bérlet fele, 60 forint volt esedékes. A bérlő azonban 100-at fizetett. Gazdagnak ígérkezett a halászszerencse? — Nincs adat erre a levéltári iratokban. A feltétele mindenesetre adva volt. A viza nem szereti a zajt, a zavargást és a lármát. A Duna sodra a mai Gellért-szálló alatt vágott át a pesti (bal) partnak és lendítette forgásba a vele szemközt állított ferencvárosi dunai malmok széles lapátjait. Átellenben a budai (jobb) parton a víz megcsendesedett. A budai magisztrátus is vállalta (a szerződés 5. pontjában), hogy a bérlemény zavartalan élvezete érdekében mind a budai, mind a pesti halászokat a tanyától távol tartja. A vizatanyát bérlő Dominicus Orbán, a gazdag vászonkereskedő 1694-ben lett budai polgár. Három háza is volt 'á városban. Hogy az őszön és tavaszon esedékes vizahalászat hány követ rakott ezekhez, ma már nehéz volna megmondani. Úgy tűnik mégis, hogy az e partszakaszon ma vízre hajló horgászbotok nem véletlenül sokasodnak a történelem tanúsága szerint hajdan is, most is ígéretes halászszerencse elé. Baraczka István A Vörös László-}éle 1833-as térképrészlete a Vizatanya környékéről (A Fővárosi Levéltár térképtárából)