Budapest, 1966. (4. évfolyam)

6. szám szeptember - Finta József: A Duna-parti szállodasora megvalósulás útján

Finta József A Duna-parti szállodasor a megvalósulás útján A pesti oldal Lánchíd—Erzsébet-híd közötti szakaszának beépítése azóta vajúdó probléma, hogy a második világháború kíméletlen és értelmetlen pusztításai földig rombolták, vagy a későbbi bontásokat előidézően használhatatlanná tették Budapest „legnagyvárosiasabb" beépítését, a mindmáig méltán visszaálmodott és dicsért szállodasort. Az építésztársadalom érdeklődését állandóan izgató probléma volt ez a beépítés, — vagy helyesebben szólva — a beépítés hiánya. A háború olyan utcafalat engedett érvényesülni itt, amely zavaros sziluett-hatásával és még zavarosabb stílus-egyvelegével (eklektikusát és modernet, romantikusai és klasszicistát elegyítve egy sorba) korántsem reprezentálhatja Pest belvárosát — a város legértékesebb helyén. A kérdés mindmáig szorosan kapcsolódott a Vigadó s az Erzsébet-híd építése körül zajló vitákhoz, s most, hogy a két említett objektum újjászületésének szerencsés tanúi lehettünk vagy lehetünk (nem szólva itt a Vigadó megtoldásáról, amihez a szerencsének vajmi kevés köze van), — a szállodasor témája még élesebben s halaszthatatlanabbul sürgős megoldást követelve vetődik fel. A két hídfő közötti terület 1946-os tervpályázatán egyértelművé vált, hogy egy új beépítési lehetőség esetén a régi szállodasor telekspekulációs és eklektikus, egészségtelenül túltömörített megoldását (annak értékeit elismerve ugyan) bármüyen módon újrateremteni —, jóvátetehetetlen bűn lenne. A díjazott tervek (Schőmer Ervin, az Olgyayak, Kamarássy Jenő tervei) mind új ötletekkel jelentkeztek, s a közelmúlt hasonló pályázata is szinte cáfolhatatian végeredményként szűrte le, hogy az egykor volt beépítés konkrét visszaálmodása ma már elítélendő eklekticizmus. Az 1963 márciusában kiírt s előbb említett pályázat, amely a pesti Duna-part Petőfi-híd —Lánchíd közötti szakaszával foglalkozott (de kiemelten a szállodasor területével), nem hozott ugyan egyértelműen elfogadható, végleges megoldást a terület beépítésére, de elegendő ötíetet adott a részletes rendezési terv elkészítéséhez. A két első díjas pályamunka, kiindulva abból az alaptételből, hogy a zöldterületekben katasztrofálisan gyenge belváros utolsó lehetősége lenne az effajta arány-javításra egy Duna-menti napos zöldsáv, — s abból, hogy a közlekedés szűk és elavult, nagyon költséges fejlesztések után áhító vonalai nehezen bírnának ellátni egy súlyos megterhelést jelentő, nagy tömegeket vonzó, új szállodasort, — egyetlen hangsúlyos toronyszálló tervezésével kívánta egyszerre biztosítani a zöldterület, s a városképi hangsúly, — na meg a korzó eleven életének nagyon is egymásra licitáló követelményeit. A pályázók persze kissé elhanyagolták a magasépítés, — itt főként a szállodaépítés — reális és szinte akadémikusan kialakult kívánalmait és alapszabályait. A pályázat jellege miatt túltehették magukat azon az eléggé elgondolkoztató tényen, hogy már egy szálloda is olyan hatalmas vendéglátóipari és kiszolgáló épület-egységet kíván (éttermek, eszpresszók, bárok, konyhák, társalgók, garage, stb.), amely vajmi keveset hagyna meg a megálmodott zöldterületből, s ugyanekkor a közlekedés vonalait már egymagában is eléggé megterheli. A magas házak problematikája önmagában is eléggé lezáratlan s csak most elevenedő vitatéma Pesten és különösen itt, a Duna-part valóban legszebb, legértékesebb helyén. Hangsúlyozva— mint a 63-as pályázat egyik nyertese —, hogy egy karcsú torony ideemelését most is megfelelő megoldásnak tartanám —, elismerem, vagy inkább belátom (tanulva a magam kárán), hogy a gazdaságos szálloda-funkciók kielégítése, az egy szintre, elhelyezendő minimális szobaszám kötöttsége eléggé megnehezíti az ide kívánt karcsú építmény helyes formálását. Ezzel együtt mindjárt felmerül az a jogos kérdés is, hogy vajon egyetlen szálló visszavarázsolhatja-e a régi pesti korzó nyüzsgő, eleven életét, — nem kellene-e olyan beépítést teremteni, amely végleges kialakításában, utolsó ütemében ismét szállodasort teremt, — de új tömeg és térszemlélettel, a ma és a jövő számára ? Vállalatunk ez év elején kapott — a Középülettervező Vállalattal együtt — megbízást arra, hogy két tanulmányterv keretében javaslatokat adjon a terület beépítésére, s a Vigadó déli oldalára helyezendő szálló kialakítására. A két alternatíva lehetősége nagy segítséget jelentett számunkra, hiszen így — éppen az előbb tárgyalt kérdéscsoport szétágazó problematikája miatt — két, egymástól lényegesen eltérő megoldást adhattunk, s a nagyjából két csoportra osztható, de mindeddig kissé eszmei síkon mozgó s elvontan esztétizáló vélemények konkretizálásával a vitát a gyakorlati megvalósítás irányába terelhettük. Mindkét javaslatunk alaprajzainak kialakításánál, az épülettömegek formálásánál, a tervezés irányító szempontjaiként a következő követelményekkel, elvekkel indítottuk munkánkat : 1. A megadott program kielégítése. 2. A dunai kilátás biztosítása minden szoba számára. 3. A személy- és teherforgalom szervezése a Belgrád-rakpart terhelése nélkül Modellfotó az „alacsony' szállodasorral. A végleges kialakítás során a Vigadótól délre csupán i dbkb. u szintes szálló lesz, az északi oldalon pedis* (a fénykép szerint is), kettő 26