Budapest, 1966. (4. évfolyam)

6. szám szeptember - Földes Péter: Tompa u. 14.

A szociáldemokrata párt if J munkás szerveset« a f drárosban, kerületenként csoportokban ran beosztra. A 711 kerületi csoport hivatalos helyisége a VII. Dob u 90.szá» alatti hátban ran Been ifjúsági csoport resetdségének többek között tagjai voltak Zimmerman* Jure ás dr. Ságrári Módra ie. Br. Ságrári Endre, ki 1937 ér folyamán kapcsolódott be a csoport Működésébe, képssttségénél és eldtanulmár.yfiiná] fogra haaarosu rezet« szerephez Jutott, aaennjibem a tagok 1 .itatását és szellemi iréryitását a csoport resetőaége rOrid pártéleti szereplés után rábieta. A VI1. fcer. ifjúsági csoportot aionban a resetflség nem s síociáldenokrata párt elreinek és irányának »egfeleiden oktatta és irányította, haoss ait Iparkodott koasunista eszaékkel aegfertdtni és nomiunista rdnyba terelni így egy Báli Djságot állított össze,aaelj a párt hirst.tilos helyiségében nyilt helyen rolt elhelyesre, ugy hogy • VUs ainae- jy^ttag hozzá juthou>tt Ezen Házi tfjság egyes lapokMl Részlet az ítélet indoklásának Ságvári Endrére vonatkozó részéből f A Párttörténeti Intézet archívumából) tudták, ki melyik oldalon áll, csak püfölték egymást, és a percek alatt háromszáz főre növekvő tömeg esztelenül osztogatta ökölcsapásait. Az újságokból az derült ki, hogy a Tompa utcai ügy egészen másképp zajlott le. Itt tervszerűen és alaposan megleckéztették a szüntelenül provokáló nyilasokat. Két-három napon belül az is kitűnt a sajtó cikkeiből, hogy a Tompa utcában a munkásság tette le a garast, mégpedig — ami még nagyobb és kellemesebb feltűnést keltett: — a munkásfiatalok! Éppen a féltett fiatalság egy tekintélyes csoportja! Ma természetesen már sokkal részletesebben ismerjük az eseményeket, mint ahogyan a nagyközönség akkor tudomást szerezhetett róluk. Rendelkezésre áll a rendőrség nyomozási anyaga, a bírósági peranyag, a résztvevők visszaemlékezései. Ma már pontosan tudjuk, mi történt azon a szeptemberi napon. S azt is, hogy miért történt. Budapest kerületeiben a szociáldemokrata pártnak ifjúmunkás csoportjai működtek. Az „ifik" előadásokat rendeztek, vasárnaponként pedig túrát. A földalatti kommunista párt figyelemmel kísérte az ifjúmunkás csoportokat, a legodaadóbb és legrátermettebb fiatalokat olykor nagy fontosságú akciókba is bevonta. Például a sztrájkolók segítésére. Ugyanazok az ifik, akik Zuglóban a nagy építőipari sztrájk idején kerékpárlánccal verték szét a sztrájktörőket, más alkalmakkor a sztrájk nehéz napjait élő munkások kisgyerekeivel foglalkoztak: mosdatták, fésülték, strandra, kirándulásra vitték, összegyűjtött filléreikből uzsonnáztatták őket, játszottak velük. Ezek a harcos 18—22 éves fiatalok nem riadtak vissza sem a „férfihez nem illő" gyengédségtől, sem a katonás keménységet követelő feladatoktól. A nyilasok szemében vörös posztó volt az ifi-mozgalom. A kirándulóhelyeken egyre gyakrabban támadták meg az ifjúmunkás csoportok tagjait. Azonban — mint a meggyőződés nélküli s általában az alja emberek — a nyüas suhancok gyávák voltak. A VII. kerületi munkásfiatalok például rájöttek, hogy ellenfeleik legfeljebb két-három főnyi csoportokra vetik rá magukat, ezért kirándulásaikon egy párt előreküldtek, és amikor azokat megtámadták, a csoport zöme hirtelen ott termett. A nyüas támadók a VII-es ifikkel sokszor póruljártak. Ez fontos szerepet játszott a később történtekben. A VII-es ifik a Gödön, Horányban pihenő munkások ellen elkövetett támadásokat is megtorolták. Az egyik üyen válaszadásra egy Izabella utcai kocsmában tartott nyilasgyűlésen került sor. Gyűlés közben betoppantak a VII-es fiatalok, hatvanan, és az ablakon át akolbólították ki a nyilasokat. A helyiség a földszinten lévén, csontja senkinek sem törhetett, de az ellenkezni próbálók derekas pofonokat kaptak. Ennek az akciónak egy államtudományi doktorátussal rendelkező fiatal fővárosi tisztviselő, Dr. Ságvári Endre volt a vezetője. Ságvári nem hátulról irányított, hanem ingujjra vetkőzve, elöljárt a közelharcban. „Még jobban megszerettük — írja visszaemlékezésében Csendes Károly, volt VII-es ifi —, mert bebizonyította, hogy nemcsak nevelni, és tanítani tud, hanem a »gyakolati« munkában is első." Provokációikkal a nyüasok azt akarták elérni, hogy a szocialista érzelmű ifjúság körül állandóan verekedési botrányok kavarogjanak, és ezek ürügyén a hatóságok betiltsák az ifjúmunkás mozgalmat. így ők megszabadulhatnának legveszélyesebb ellenfeleiktől, hogy az irányítás nélkül maradó munkás-ifjúságra is könnyebben vethetnék ki hálójukat. 1937 nyarán már a legdurvább eszközöktől sem riadtak vissza, egy Bonyhádi Jenő nevű ifjúmunkást egyszerűen hasba lőttek. BETELT A MÉRTÉK A nyilasoknak az eddigieknél komolyabb leckét kellett adni, hogy elvegyék a kedvüket a gyilkolástól. Most már a munkásöklöt teljes komolyággal kellett megmutatni. Legalábbis ezt követelték a felháborodott ifik szerte Budapesten. Az ifjúmunkás csoportokat az OIB (Országos Ifjúsági Bizottság), a szociáldemokrata párt ifjúsági vezető szerve irányította. Ez ekkor már többségében kommunistákból állott. A vélemények most mégis erősen megoszlottak benne. A szociáldemokrata pártvezetés természetesen hallani sem akart megtorlásról. De még a kommunista vezetők is tartottak attól, hogy egy erőteljes visszavágás túl nagy vihart kavar, és a kormány ezt csakugyan felhasználhatja az ifjúmunkás mozgalom ellen. Az OIB-nek ekkor már Ságvári Endre is tagja volt. Ő az offenzív védekezés elvét képviselte. Az ő érvelésére — s méginkább az ifik nyomására — a vezetőség végül hozzájárult az ellentámadáshoz, azzal a megszorítással, hogy „nagy verekedés" semmiképpen se legyen, ezért az egyes kerületek számarányuk szerint csak 10—15 fiatallal vehetnek részt az akcióban. A kerületi csoportok azonban az utasítás ellenére jóval több ifit küldtek, amit Ságvári nem igyekezett megakadályozni. (Az akció lefolyása után még így is sokan méltatlankodtak, amiért kihagyták őket.) Ságvári az adott helyzetben a legnagyobb veszélyt az óvatoskodásban látta. Meg volt győződve róla — és a következmények őt igazolták —, hogy a kemény fellépés a nyilasokon kívül a hatóságoknak is elveszi a kedvét az ifjúmunkás mozgalom elleni kalandos tervektől. Felkeresni a nyilasokat saját barlangjukban! — ez lett tehát a jelszó. De vajon melyikben? Ságvári választása a Kémeri Nagy Imre és ifj. Balogh István vezetése alatt álló ún. „Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt" Tompa utcai párthelyiségére esett. Ez munkáslakta környéken helyezkedett el, s mégis alig néhány lépésnyire a Nagykörúttól, tehát a „kirakatban". Az akció tekintélyét emelhette, hogy — amit a messzi környéken mindenki tudott — a Tompa utcai nyilasok nem voltak fegyvertelenek! Kémeri Nagy Imre, a náci pénzből élő, állást nem vállaló, harminc év körüli tanár — hírhedt pozőr —, zsinóros fekete öltözetben és csizmában járt, s viselete mellől soha el nem maradhatott nagyfejű rézfokosa. De fokost hordott magánál bandájának legtöbb tagja is. A Tompa utcai párthelyiségnél a taktikai körülmények szintén kedvezőek voltak. A bejárat — a ház sarkán — közvetlenül az utcáról nyílott a lépcsőlejáratra, s onnan az alagsorban levő nagyterembe, így nem fenyegetett az a veszély, hogy a házkaput rázárhatják a támadókra, és a rendőrség megérkeztéig fogva tartják őket. Végül pedig azért tűzték ki a támadást szeptember 16-ára, mert ezen a napon ifj. Balogh István országgyűlési képviselő a német nácik nürnbergi pártgyűléséről tartott a helyiségben beszámolót. Ennek a gyűlésnek a szétverése önmagában is leleplező jellegű volt... 1937. szeptember 16-án késő este egy rendőrtörzsőrmester telefonon riadtan kért segítséget a IX. kerületi rendőrkapitányság ügyeletétől. Tarpataky Zoltán rendőrfelügyelő azonnal kirobogott a riadóautón harminc, jól felfegyverzett rendőrével. A Tompa utca és Angyal utca sarkán levő nyüas párthelyiség előtt azonban csak töméntelen üvegcserepet (az alagsori helyiség járdára kiülő vasfoglalatú ablakszemei közül 61 darab tátongott összetörve) és sok kődarabot talált, meg a helyszínen maradt sebesülteket. Az utóbbiak, egy kivételével mind nyüasok voltak, mert a már eltávozott ifjúmunkások magukkal vitték mozogni tudó sérültjeiket. Az ifik közül egyedül Klein György 19 éves szövőmunkás feküdt ott eszméledenül — Kémeri Nagy fokosa hasította be a koponyáját. De maga a nyilasvezér is az utcán hevert. Megkapta a magáét, ha nem is törték be a fejét, mint ő az áldozatának. Azonkívül, hogy a támadók „tiszta munkát" végezve, már odébb is álltak, két dolog volt még feltűnő. Az, hogy a támadásról a rendőrkapitányságot nem a nyilas párthelyiség telefonkészülékéről értesítették, az őrszemes rendőr is mások figyelmeztetésére telefonált, holott az akcióról diadalittasan távozó ifik, teljes nyütsággal vonultak el a Körúton. Mindez Ságvári előkészítő munkájának volt köszönhető. Néhány nappal előbb gondos felderítést végzett, és annak alapján állította fel a támadás tervét. A kerületekből érkező ifik besötétedés után a Tompa utca másik végén levő Ferenc téren gyülekeztek. De nem tömörültek 18