Budapest, 1966. (4. évfolyam)

5. szám augusztus - dr. Nemes Tibor: Kisiparunk helyzete

kisipar 746 milliót képviselt. A szolgáltató tevékenység valóságos értéke ennél magasabb, mert az engedély nélkül dolgozók (kontárok) termelésének adatait — mivel arról pontos számok nincsenek — nem vettük figyelembe. A kisipari tevékenység volumenén belül a főbb szolgáltatási ágak termelési értéke a következőképpen oszlott meg : mértékután végzett munka, (ruha-, cipőkészítés ) ipari javítás, szolgáltatás (asztalos, vegytisztító, gépkocsijavító, órás, kárpitos stb.) építőipari tevékenység (kőműves, ács, bádogos stb.) személyi szolgáltatás (fodrász, kozmetikus, fényképész stb.) 277,2 millió forint 225,8 millió forint 176,8 millió forint 66,2 millió forint A második ötéves terv elején a lakosságot ellátó szolgáltatások nagyobb részét a magánkisipar végezte. A tervciklus alatt igen erőteljesen fejlődött a szocialista szektor ; 81%-kal növelte a termelési értéket. így a tervidőszak végére a termelési érték részarányában megelőzte a kisipart. A szolgáltatási tevékenység részarányának alakulása LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉG RÉSZESEDÉSI ARÁNYA 1960. 1 965. szociálist! ipar 1960. 730.9 millió Ft 1965. 1324.1 millió Ft J magánkisipar 1960 968.8 millió Ft 1965. 746.0 millió Ft A szocialista szektor termelésének gyors emelkedése tette csak lehetővé, hogy a csökkenő kisipari kapacitás ne okozzon hiányokat a lakosság ellátásában. A szocialista szektor termelésének emelkedése létszámcsökkenés miatti termeléskiesés a magánkisiparban többlettermelés + 593,1 millió forint - 222,7 millió forint + 370,4 millió forint Eszerint a kisipari szolgáltató tevékenység csökkenése a lakossági ellátást illetően nem okozott észrevehető zavarokat. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk a problémát már nem ilyen egyértelmű a helyzetkép. A szolgáltatás szempontjából igen lényeges a területi és szakmai megoszlás, illetve a különféle munkák iránti igény. Sajnos, a kisiparosok területi megoszlása a fővárosban nem megfelelő. Az úgynevezett külső kerületekben (kilenc kerületet figyelembe véve), ahol a fővárosi lakosság 32%-a él, az ipari ellátottság nem minden tekintetben kielégítő. Annak ellenére, hogy a fővárosi iparhatóságok, — élve az ipartörvény adta lehetőségekkel — e területeken jobban szorgalmazzák az iparigazolványok kiadását, az iparosoknak csak 22,3%-a települt ide. Ez az arányszám ugyan o,8%-os javulást mutat az 1961. évhez képest, mégsem lehetünk megelégedve, mert még mindig találunk fehér foltokat. Nincs.pl. vízvezetékszerelő a XVIII. és a XXII., ács a XIX., fehérneműkészítő és javító a XVIII., XXI., XXII., mázoló a XIX., XXI., XXII., órás a XVI. kerületben. Ezekben a szétszórt, családi házas jellegű településekben sem a szocialista ipar, sem a magánkisipar nem képes az igények növekedésével arányosan fejlődni. Ennek fő oka — ellentétben a közhiedelemmel és némelyek véleményével — nem az iparjogosítvány kiadása elöli elzárkózás, hanem a telephely hiánya kisiparoskénti működés viszonylagos gazdaságtalansága és egyes tevékenységekben a szakkapacitás általános hiánya. Ahhoz, hogy a kisiparos működni tudjon, rendszerint valamilyen helyiségre (telepre) van szüksége, ami családi házakban csak elvétve található, vagy ha van is, nem szívesen adják ki bérbe. A működés gazdaságtalanságát tapasztalati adatok mutatják. Azok a kisiparosok, akiknek sikerül telephelyet létesíteni, — néhány alapvető szolgáltató szakma kivételével —, hamarosan feldolgozzák a település igényét és hanem kapnak közületi munkát, visszaadják iparjogosítványukat. Sokan szakmájuk jellege és lehetőségei szerint a lakosság közvetlen ellátásáról fokozatosan fcözületi javításra, szolgáltatásra térnek át. Például a fővárosi lakástakarító kisiparosok többsége az elmúlt két évben csak közületeknek dolgozott. A divatigényekkel összefüggő szakmák - szabó, cipész, bőrdíszműves legnagyobb konkurrenciája a néhány kilométerre levő fővárosi centrum, melyet nemcsak a peremkerületekből, hanem az ország peremmegyéiből is szívesen felkeresnek. Ezért a külső kerületekben legtöbbnyire a kisebb jövedelmet biztosító javító tevékenységgel foglalkozó, gyakran idősebb iparosok rendelkeznek iparjogosítvánnyal. A közületeknek dolgozó kisiparosok, ha jelentkezik is igény a lakosság részéről, azt már gyakran visszautasítják, mert igyekeznek termelő kapacitásuk nagy részét a közületi munkára lekötni. A belső kerületek ellátottsága jobb, bár a szocialista szektor gyors fejlődése ellenére sem fedi minden területen a lakosság igényeit. Némely szakmában a rendelkezésre álló összkapacitás — a szocialista és a magánszektorbeli együttvéve — kevesebb, mint a megnövekedett igény. Egyre jobban emelkedik a családi házat, társasházat építtetni, lakásátalakítást, tatarozást végeztetni kívánók, rohamosan emelkedett a magángépjármű tulajdonosok, s ennek kapcsán az autómotorjavítást igénylők száma. Ezért a jelenleginél jóval több kőművesre, ácsra, szobafestőre, tetőfedőre, karbantartóra lenne szükség és több építőanyagra, alkatrészre. Ezekben a konjunkturális lehetőségeket biztosító szakmákban gyakori az iparigazolványt kérelmezők száma. A probléma azonban az, hogy csaknem valamennyien a szocialista szektor azonos szakmáiból kívánnak átmenni a kisiparba. Az ilyen átáramlás nem jelentene tényleges megoldást, mert például a kőműves vagy autószerelő kisiparosok létszámának emelkedése a szocialista szektor hasonló tevékenységének visszaesését eredményezné, ráadásul ezek a kisiparosok alkalmazottaikat is innét toboroznák. Ezért az iparhatóságokat egy-egy ilyen iparkérelem elbírálása igen körültekintő, alapos mérlegelésre készteti. Helyesen csak olyan szakembereknek adnak iparigazolványt, akik nem a kért szakmában dolgoznak (pl. adminisztratív beosztásban), vagy egészségi állapotuk miatt már nem tudnak az üzemi munkában kellő eredménnyel részt venni. Egyébként az itt jelentkező igények kielégítésére az állami szervek jelentős erőfeszítéseket tesznek a beruházások növelésével, valamint a szakmunkásképzés kiterjesztésével. A módosított ipartörvény lehetőséget ad arra is, hogy a vállalati dolgozók munkaviszonyuk mellett lakhelyükön iparigazolványt váltsanak és a környék apróbb javítási jellegű munkáit elvégezzék. Ez a rendelkezés nem érvényesül kellő mértékben, pedig véleményem szerint sok ellátási, telepítési probléma megoldását tenné lehetővé, s hozzájárulhatna a ma még nagyszámú kontártevékenység visszaszorításához. III. A fokozódó árutermelésre mutat az, hogy az új árut előállító kisiparosok forgalmiadója növekedett, továbbá az, hogy az elmúlt öt év alatt a kisiparosi létszám több mint 18%-os csökkenése ellenére az alkalmazottat foglalkoztató iparosok és az alkalmazottak száma egyaránt emelkedett. Ezen belül az egy fő alkalmazottat foglalkoztatóké csökkent, míg a kettő vagy annál több munkást foglalkoztatóké nőtt. Érdekes megemlíteni, hogy a külső kerületek kisiparosai 1964-hez viszonyítva 1966-ig 27%-kal, a belső kerületek kisiparosai pedig csak 10,7%-kal növelték foglalkoztatottaik számát. Az arányok eltolódását az alábbi táblázat szemlélteti. IPAR KIADÁSOK ÉS MEGSZŰNÉSEK SZÄMANAK ALAKULÁSA 1532 iparkiadások száma 377 iparmegszűnések száma 1112 384 507 667 1961. 1963 1965. Mindebből egyrészt arra következtethetünk, hogy a kisiparosok kb. 15%-a fokozatosan bővíti termelését, másrészt arra, hogy a külső kerületekben települt iparosok nagyobb százalékarányban térnek rá az árutermelésre, illetőleg közületi munkára, mint a belső kerületekben. 34