Budapest, 1966. (4. évfolyam)

5. szám augusztus - Halász Zoltán: Az angyalföldi hajóépítők

VI LÁG MÁR KA Az angyalföldi hajóépítők munkája Hogyan lett Budapest „tengeri kikötő"? Azt hiszem az emberek mindenütt hajlamosak arra, hogy magától értetődő tényként könyveljenek el sok mindent, ami mögött valójában roppant sok munka, erőfeszítés — és esetlegesség — rejlik. Mi pestiek kiváltképp. Szinte félve írom le például azt a közhelyet, hogy nem mindennapi dolog az, amikor egy város, amely több mint másfélezer kilométerre fekszik a Duna torkolatától és még légvonalban is vagy 500 kilométer választja el a legközelebbi tengerparttól — folyam-tengeri hajói révén „tengeri kikötő", sőt tengeri hajógyártási-centrum is, amelynek sólyáiról szép számban kerülnek különféle típusú és rendeltetésű hajók a világ-tengerekre. A Budapesten készülő folyam-tengerjárók és tengeri hajók bölcsője a Váci úti gyártelep, amely jelenleg, amióta az egész magyar hajógyártást egyetlen nagyvállalatban egyesítették, a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi üzemegysége; korábban Gheorghiu-Dej nevét viselte, még korábban Ganz hajógyár néven tette ismertté gyártmányait Magyarország határain túl is. Ma is használja egyébként a Ganz-márkát a magyar hajógyártás. Valójában az angyalföldi gyár múltja több mint egy évszázad távolságába nyúlik vissza: az üzem ősét 1863-ban alapította egy Hartmann József nevű vállalkozó szellemű pesti fiatalember, aki az Óbudai hajógyárban szerezte szakképzettségét, majd a mai Kossuth Lajos tér közelében, Géza utca 3. szám alatt létesített csónak- és hajóépítő üzemet. A Géza utca környéke gyorsan épült abban az időben, s Hartmann József nemsokára áthelyezte üzemét a városszéli Duna-partra. Később a fellendülés és a gazdasági pangás váltakozó időszakai közepette a vállalat sorsa is változatosan alakult: fuzionált a Schoenichen-féle hajógyárral, majd a terjeszkedő Ganz-gyár vonzókörébe került (az angyalföldi telepen még áll a régi öntőműhely, amelyet Ganz Ábrahám építtetett; jó volna ipari műemlékké nyilvánítani). Később a banktőke vállalt érdekeltséget a „Ganz Danubius" hajógyárban . . . Több mint hetven esztendeje volt már hajógyártás az Angyalföldön, amikor a harmincas évek elején meglepő esemény történt a dunai hajózás történetében: egy holland hajóskapitány 500 tonnás tengerjáró hajójával felhajózott a Dunán, s minden baj nélkül eljutott Budapestre. Vállalkozása nem maradt következmények nélkül: a magyar szakemberek felfigyeltek kezdeményezésére, s alapos kísérletek után bizonyítottnak látták a rendszeres, átrakodás nélküli duna-tengeri hajózás lehetőségét. Kidolgozták egy új hajótípus terveit, s 1934-ben a Ganz hajógyár egyik sólyáján megépült a Budapest nevű első Duna-tengerjáró hajó. A Budapestet 1934 augusztusában bocsátották vízre, s még ugyanazon év őszén sikerrel (tette meg a hosszú utat Isztambulon, Alexandriát» át Haifáig, majd vissza Budapestig. A hajó nemcsak műszakilag vált be, hanem gazdaságosnak is bizonyult: jóval olcsóbban szállította el a magyar ipar termékeit a Közel-Keletre, mint az addigi szállítóeszközök. Az első Duna-tengerjárót újabbak követték; a második világháború vetett véget egy időre a magyar folyam-tengerjáró flotta gyarapodásának. A háborús évek egyik drámai mozzanata mindazonáltal a felszabadulás utáni új korszak perspektíváit vetítette élőre a hajógyár életében. 1941-ben, amikor Európa már a háború lángjában égett, a Szovjetunió azzal is a hadbalépéstől való tartózkodásra akarta rábírni Magyarországot, hogy jelentős rendelésekkel látta el a magyar ipart. A Ganz hajógyár két tengeri áruszállító hajó építésére ka-A kétezredik hajó 1650 tonnás tengerjáró a vízrebocsátás előtt az angyalföldi sólyán. pott megbízást; az elsőt 1941 májusában bocsátották vízre, a szovjet és a magyar kormány képviselőinek jelenlétében. Az ünnepség azonban, amelyen Horthy kormányzó is megjelent, nem folyt le teljesen programszerűen: amikor az egybegyűlt közönség a hatalmas hajótest elé vonult, hatalmas feltűnést keltett, hogy a hajó legmagasabb árbocán vörös zászló lobogott. A Ganzgyár munkásai tűzték fel oda, az éj leple alatt. Az ünnepség után megindult a nyomozás, de a kemény vallatás közepette sem derült ki soha a tettes neve. Később, a felszabadulás után sem jelent(MTI fotó — Mező S. felv.)