Budapest, 1966. (4. évfolyam)

4. szám július - Major Máté: Lapszéli jegyzetek

ih központoktól kiindulóan mindenfelé hidakkal megszakított víztükrök, bennük tükröződő szigetek, halmok — napokig egyáltalán nem ismertem ki magamat. Az új magasházak, amelyek bent máshol is többfelé épültek, segítettek lassan eligazodni. A látvány olykor New York-i, ha kisebb méretekben is, s főként azáltal másként, hogy az új magasházak egy múlt századvégi — egyébként akkor aligha szép — s nyomaiban még régebbi várost szőnek át. Olyan bonyodalmas forgalmi csomópontok, amilyenek most nálunk az Erzsébet hídnál épültek, itt mindenfelé vannak, s még tovább épülnek. Köztük a nevezetes, immár harminc éves Siussen voltaképpen zsilip, ahol tó és tenger (a távoli tenger mélyen benyúló öble), édes és sósvíz, szárazföld és sziget (az óváros), egyben a város legfőbb forgalmi útjai akkora helyen találkoznak, mint a Kálvin tér. Ebben, — holott értenem kellene, térképen már otthon tanulmányoztam, itt a valóságban órákig néztem — végképp nem ismertem ki magamat. Hajóút, vasút, villamos, metro jön itt össze, halad át egy többágú, keresztezésmentes közúti forgalmi csomópont alatt. Gyalogos aluljárók, autóknak minden irányban fel- és lehajtók, — az egész már-már természeti s nem is emberi alkotásnak ható szövevény. De voltaképpen ilyen az egész város is, nem hiába láttam érkezésem előtt, a hálókocsiból, a tükröződés révén kaleidoszkópszerűnek. Mindenfelé víziutak, a partokon s felettük autóutak, hidak. A városba érkező gyorsvonatok — ahogyan én is érkeztem — a város közepén, hídon robognak át. Minduntalan látni a vöröslő vagonokat (mert Svédországban a vasúti kocsik rozsda színűek). Percenként látni a zöld Tunnelbana-szerelvényeket is. Az egész összkép színes hangyabolyként mozog, vibrál a méltóságteljesen, időtlen nyugalomban álló városháza, a körülötte lecövekelt új toronyházak, az idők dombjai, tornyai s az új fejlődés, a modern élet ezen oszlopai körül. Este pedig, a teljesen be nem sötétedő égbolt alatt, megjelennek a gyöngyfüzérszerű, a vízben visszaverődő lámpasorok a partok mentén, a hidakon s olyasféle képet adnak egy-egy toronyból, mint Budapest esti dunai látképe a Gellérthegyről, — de nem olyan egybefogottat, hanem szétterjedőt, bonyodalmasat. S ez folytatódik kilométerszámra kifelé, az új lakótelepek, sőt ma már híres új városok — Vällingby, Farsta és mások — tenyészetében, amelyekhez többnyire a szerteágazó Tunnelbana visz ki. A Vällingby központja köré csoportosuló 80 000 lakosú városegyüttesbe, például, mintegy 5 — 10 percenként s félóra alatt. Erről a tenyészetről külön kellene írni. Arról, hogy mit produkálhat egy dolgos, törekvő nép és a béke, a békés fejlődés együttesen a városépítésben, — hiszen itt nem volt két évszázada háború, semmiféle pusztulás, kár, rombolás. Miféle teljesen újszerű városképeket, városi életet. Mindenütt a vizek — tó s tengeröblök mentén, s sziklás partokon, halmokon fák, erdődarabok között. A mai Stockholm átmérője öt-hatszorosa az ötven évvel ezelőttinek, s meghaladja a harminc kilométert. Űj többemeletes, köztük toronyházas nagy lakóházakból, lakótelepekből álló, ilyenek csoportjával csaknem összefüggően betelepült terület. A régi, avuló, zsúfoltabb részekből kiköltöznek, az ország távolabbi részeiből bevándorolnak az emberek. Nem lehet elég lakást építeni. Tehát az Európa-szerte ismert helyzet, folyamat. Van azonban Stockholmban valami, ami ritka jelenség Európában: a város nemcsak kívül épül, hanem belül is újul, belül is egyre több helyen kap mai arculatot. S voltaképpen így válik az egyik legmodernebb várossá, — hiszen modernségen város tekintetében nem csupán a puszta újat kell érteni, hanem a régi és az új összenövését, az avulónak — akár a sejtrendszereknek — a megújulását is. Ez a folyamat, ennek színes képe tükröződik e város hidak, hegyek keretezte vizeiben, a partjain, mindenfelé, s teszi furcsa vibrálásában, bonyodalmasságában is a legmegkapóbb, a legszebb nagyvárosok egyikévé. (1965) régi újságok olvasása közben „Űts^ai lámpák" Budapestünk közvilágítása bizony még nem kielégítő. Különösen, ha összevettük más világvárosok esti-éjszakai fényözönével. Még főútvonalainkon is van e tekintetben javítanivaló: az ostornyelek neon-, vagy a kandeláberek higanygőz-lámpáinak fénye is mintha megkopna az üzembe helyezés utáni néhány hónap elteltével. Mellékutcáink pedig — a főútvonalakról elágazók is — zömükben elég barátságtalanul homálylanak. Méltán panaszkodunk tehát. Persze minden relatív! Mennyire meg lettünk volna elégedve még tíz esztendővel ezelőtt is ezzel a világítással! Százharmincnégy esztendővel ezelőtt pedig nyilván mennyei fényességnek tűnt volna. Egymásra rakott könyveim mélyebb rétegeiből egy másért folytatott kutatásom során régi, pesti folyóirat teljes ,,/. évi folyamata" került elő. Címe: „T ár s alkod ó tudományos, művészeti 's mesterségi tekintetben" „Szerkezteti 's kiadja Helmeczy Mihály" (a nyelvújító „Helmeczy, aki a szavakat elmetszi") és „Pesten, nyomtattatott Landerer könyvnyomtató intézetében. 1832." A folyóirat Széchenyi István lapjának, az ugyancsak Helmeczy „szerkeztet"-te J e lenko r-nak, irodalmi melléklapja volt, s hetenként kétszer jelent meg négy-négy oldal terjedelemben. Kíváncsian lapoztam végig, hogy vajon egy akkori pesti lap mit és miről ír e várossal kapcsolatban ? Meglepetve kellett tapasztalnom, hogy alig valamit, s csupán ötletszerűen kiragadott témákról. Ezek közé tartozik — elsőként — az „Űtszai lámpák" című kis írás, úgy, ahogy szóról szóra itt következik: ,,A' bécsi városi szépítő intézet' nagy számú jóltevő rendelései között említést érdemel a' város kivilágosítása, mellyet csaknem minden jelesebb és népesebb útszájában tapasztalhat. Az új készületű lámpák formájok 's alkotjoknál fogva nagyobb távolságra is tisztán világítanak el. Minekutána az útszák' megvilágosítását a' város' lakosira nézve valódi jótétemény gyanánt lehet és kell tekinteni, óhajtható volna, hogy ezen új lámpák a' külvárosokban is minél előbb divatba jönnének. — Bécsben D emuth Károly lámpái használtatnak (rakhelye Kohlmarkt 1152 szám). Ezen lámpák' készülete olly egyszerű és czélirányos, a' millyet csak kívánhatni, 's azért már több nagy házban és közintézetben is divatba jöttek, 's jóságokról kiki azonnal meggyőződhetik. Vajha Buda-Pest is, országunk testvér fővárosi, hasonlóval dicsekedhetnének, de fájdalom itt is még csak a' Váczi útszának 's néhány háznak juta illyes jobb készületű lámpa; a' többiben, kivált tavasz felé havak' olvadásakor csak az igen jó szemű járkál bátran, a.' többi minden lépen félhet, hogy kátyúba, sárhalmazba, jégtorlatba vagy buczkába botlik, esik vagy csuszamodik. S' illy veszedelemnek hány ember van kitéve kivált a' jelen időben, hol a' módi annyi különben ép szeműt tett gyenge látásúvá!" És még mi panaszkodunk! ? Utc^ák nevei Budán... már magyarúl is A Társalkod ó-ból tudtam meg, hogy pontosan százharmincöt esztendeje írták fel Budán magyarul is az utcák-terek nevét; éspedig az itt pontosan reprodukált kis cikk tudósított róla: „Az országgyűlési követek Pozsony városa' utczájit már nem csak németül, mint előbb volt, hanem felül, magyarúl felírva fogják találni. így van Budán a' várban már esztendő óta; az alsó város' utczájinak magyar neveit pedig a mult nyáron íratáfel a' város' rendelése. A' budai magyar elnevezések közül ezek jegyzetesbek; a' v árb a n: Királyi vár' tere (Burgplaz); György tere ( Georgiplaz); Díszpiacz (Paradeplaz ); Séta-köz (Promenade-Gassel); Várfok'-köze (Rondelgassel); Fortuna-sikátor (Fortuna-Gassel); az alsó városban: Váralja, u.m. a' hídmelletti sor, Ferencz király' tere; mint az út a' várba kanyarodik, Virág' utczája, a' t áj at t hol Virág Benedek lakott; Alhéwíz utcza, Nádor' tere, Kelemföld' sora; a' Krisztina városban: Atilla utcza; a' v ízi városban: Mátyás király' tere, Felhévvíz utcza. Fel van ezáltal élesztve a' császárfürdőtiek régi magyar felhévvíz nevezete, a' mai rudasfürdőé pedig alhévvíz; így mutatja a' Kelemföld' sora sz. Gellért hegye' alját, mellynek Árpád idejebéli neve Kelemhegy volt. — Adá ezen elnevezéseket Döbrentei Gábor tartományi biztos úr és magyar tudóstársaság' titoknoka; eljárt felíratásukban Koleda András tanácsbeli és most Budának országgyűlési derék követe. — Közönséges óhajtás minden hazafi érzésű Magyarnál, hogy egyéb városaink' nevei is, a' mennyire lehet, históriai jelességű vagy emlékeztetésű nevekre bérmáltassanak, fő városunk' vezér-példájánál fogva."* Ez a százharmincötesztendős „jubileum" is arra figyelmeztet, hogy őrizni, becsülni — itt-ott esetleg felújítani — kéne régi, szép magyar utcaneveinket. Major Máté * Társalkodó. 1832. 98. sz. 392 old.