Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Gergely Mihály: Munkásdinasztiák a Ganz- MÁVAG-ban

A 3000. gőzmozdony ünnepi átadása alkalmából készült felvétel R.: — Maga elvégezte a technikumot, s noha sok osztálytársához hasonlóan egyelőre munkás, legtöbben előbb-utóbb vezető munkakörbe kerülnek . . . Tanultak maguk valmit arról, mit is jelent társadalomban élni, egy műhelyt irányítani, embereket vezetni, hogy miféle lény a munkás, hogyan kell vele bánni ? . . . Hogy nem csupán a gépek, s más berendezések fontos feltételei a termelésnek, de az emberek is? Hogy éppen olyan jól kell ismerni őket is, mint az anyag szerkezetét, a gépek működését? 1. J.: — Nem, semmi ilyesmit nem tanultunk. Ha mégis szó esett róla, azt mondták, kikerülünk az életbe, és megtanuljuk. R.: — Ezek szerint mégis beszéltek róla ? í. J.: — Nyári üzemgyakorlatokon sok mindennel találkoztunk, amit nem értettünk, ami nem egyezett azzal, amit tanultunk, ősszel aztán az iskolában megkérdeztük. — Majd megszokjuk —, felelték a tanárok. R.: — Mint a zakót ? Amit végül már észre sem vesz magán az ember, csak viseli ? ... Ez az, amitől félnünk kell: a társadalmi környezetet sohasem szabad ennyire megszokni. Különösen annak nem, aki vezető beosztásban dolgozik. i. J.: — Én úgy látom, valahogy a felelősséggel van baj ... A felelősségérzettel. J.: — A felelősségen lehetne javítani. Ha azelőtt elrontott valamit az ember, újból meg kellett csinálni. Ingyen. Ha nagyobb érték volt, tíz-húsz százalékát is levonták. Megvan ez most is, de nem mindig alkalmazzák . . . Igaz, ez tulajdonképpen szép egy vezetőtől, a dolgozón akar pillanatnyilag segíteni, de végül is a mi nyereségrészesedésünkről van szó! Az egész munkásságéról. Ha sok a selejt, kevesebb a nyereségrészesedés . . . Nemcsak a munkások csinálnak selejtet, a szellemi dolgozók is, ha rosszul terveznek, szerkesztenek meg valamit. . . Most is volt ilyen eset, az újság is foglalkozott vele. Az exportosztályon egy alkatrészből 25 helyett 250 darabot rendeltek külföldről, sokmillió forint a ráfizetés. Valami motoralkatrész. A bíróság már tárgyalta, de visszaadták újabb vizsgálatra ... És mit kérdeznek a munkások ? . . . Ha felelősségre vonták az előadót és gépírónőt, akik a számot eltévesztették, mi van azzal a háromnégy emberrel, aki aláírta a rendelést? Azok miért nem nézték, meg, mit írnak alá ? Hogy lehet, hogy egyiken sem vették észre ? . . . Hasonló volt tegnap is az újságban, hogy a gyógyszerésznő elnézte a receptet, és más orvosságot adott ki. . . R. : — Hogy érzi magát a műhelyben, mint kezdő, fiatal munkás ? i. J.: — Az iskolában másképpen magyaráztak sok mindent, értek csalódások. Kezdetben nem jelentett előnyt az sem, hogy technikumot végeztem ... Jó volna . . . azt hiszem, szükséges volna, hogy aki technikumot végzett, és tovább akar tanulni, szóval valamikor maga is vezető beosztásban fog dolgozni, jó volna, ha az ilyenekkel külön is foglalkoznának a művezetők, üzemvezetők. Aztán jó volna néha átnézni más üzembe is, tapasztalni . . . Dehát tudom, ma már nem nagy szám a technikum. Lassan ez lesz az alapkövetelmény a jó szakmunkásnál. Jeránekék (Birgés Árpád felvételei) R.:—Az aggódó szülők megnyugtatására: nem fogok mindent megírni, amit feljegyzek! Jné: — Nem is azért, hogy a fiam ilyen őszintén beszél . . . Különben sem kivételezésről lenne szó, de csakugyan: mint a jövő kádereivel kellene foglalkozni ezekkel a fiatalemberekkel. Ez nem csak a személyzeti osztály kötelessége. J.: — Abból indulnak ki, hogy nekik a tervet teljesíteni kell, másra nem marad idejük. Jné: — Igaz, a művezetőnek, üzemvezetőnek semmi anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a fiatalokkal foglalkozzék. Nem úgy, mint a szakoktatóknak, akik külön is tanítják a fiatalokat . . . Pedig ennek megvolna a haszna. J.: — Sajnos, a törzsgárda-mozgalom csak a fizetéses szabadság megállapításánál, nyugdíjazásnál számít, és hogy kap egy jelvényt az ember . . . Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének az ilyenek . . . De nem. Sőt; ha az ember el akar menni más üzembe, mert esetleg sérelem érte, megmondják nyíltan, hová akarsz már te menni ? ötvenhat éves fejjel ? . . . R.: — Nem lehetne magasabb fizetéssel is honorálni, ha egy munkás egész életét leéli egyetlen helyen ? Nem kamatozna ez a gyárnak ? Jné: — Hát . . . lehetne. De sokszor még hátrányos helyzetbe kerülnek, pláne, ha idősebbek. Mert a fiatalabbat választják inkább . . . Igaz, az ma megvan, hogy nem mondhatnak fel a régi munkásnak. Persze abban is biztosak, az ilyen nem megy el, a nyugdíjig már eléldegél. Megelégszik más hellyel, kevesebb fizetéssel is. J.: — Apám negyven évet lehúzott a MÁVAG-ban, a bátyám is negyvenet, én már harminckilencet. És a feleségem meg a fiam . . . Azért vannak, akik számontartják az ilyen családokat. A fiam felvételénél a személyzeti vezető segítségét úgy tekintjük, mint a családunk megbecsülését. R.: — Maradt fényképük a nagyapáról ? J.: — Ez az egy, nézze. 1913-ban készült, a háromezredik mozdony avatásakor . . . Akkor már tizenhárom éve mávagista volt apám ... Itt ül, a legalsó sorban, ez a fekete ünneplős . . . Biztosan berendelték fényképezésre a más műszakosokat is, köztük apámat . . . Néhányat ismerek, de a legtöbbet én sem . . . Ugye, milyen sok szakállas, bajuszos volt köztük!. . . Apám is hosszú, magyar bajuszt viselt! Volt bajuszkötője is, és ha feltette, a vér is kiszökött az arcából! . . . Pipázott, mindig égett a csibukja, a mama sokszor zsörtölődött, mert bepiszkolta a bagóval még az ágyat is. R.: — Maga emlékszik a nagyapjára ? i. J. : — Hétéves voltam, amikor meghalt. Sokszor megcibáltam a nagy bajuszát! . . . De ugye, nem haragszik: mindjárt kezdődik a klubest, s a fiúk nem kezdhetnek nélkülem! 15