Budapest, 1966. (4. évfolyam)

1. szám április - Gergely Mihály: Munkásdinasztiák a Ganz- MÁVAG-ban

M U N KASDI NASZTIAK A GAN Z-MÁVAG BAN A Ganz-MÁVAG az ország legnagyobb gyárainak egyike, a fővárosban a Csepeli Vas- és Fémművek mellett a második helyet foglalja el. Az összlétszám 26 százaléka tiz éve, 11 százaléka húsz éve és 2 százaléka 30 éve dolgozik a gyár műhelyeiben, irodáiban. S a mindössze két százalékot kitevő 382 ember között találhatjuk azt a negyven-ötven embert, akiknek a családja háromnégy nemzedék óta „ganz-mávagista". A gyár személyzeti osztálya gyors közvéleménykutatással tizenegy ilyen munkásdinasztia adatait irta össze. A Schiwampl-család Somorjai József: — Apámat még Schiwampl Mihálynak hívták 51 évig dolgozott itt. Én negyvenedik évemet taposom a gyárban, most az Energia és Karbantartó gyárrészleg művezetőjeként . .. Apám még 1900 előtt belépett a Ganzba, mert mi ganzosok vagyunk! . . . Talán érdekelni fogja: mondhatom, én a gyárban is születtem, az egyik szolgálati lakásban ... Az öcsém 33 éve van itt, a nővérem férje 50 év után ment nyugdíjba. A húgom férje öntőművezető, nyugdíjas, a kisebbik sógorom 30 éve főművezető, az öcsém fia hajtóműszerelő, most Leningrádban szerel, és itt dolgozik a két lányom is, érettségi után idejöttek. Riporter: — Említette, segédmunkásként kezdte a Ganzban, két év múlva elment a Hoffherba, szakmát tanulni. Miért jött vissza ? S.: — Mert a Ganzhoz volt kedvem. Itt volt apám, az egész rokonság . . . Azelőtt divat volt, hagyomány, hogy a családok egy helyen tömörültek. A vezérigazgatótól lefelé személyesen ismertek bennünket. Pedig abban az időben is volt vagy négyezer ember . . . Tizenöt-húsz éve még sok ilyen munkásdinasztiát összeszámolhattak volna, ahogy maga mondja. Az volt a jó törzsgárda, arra lehetett építeni ... Az én időmben volt igazgató Kandó Kálmán, Práger, Klein Ferenc, Jendrasik György, személyesen ismertek engem ... A HofFherban is volt egy Lima nevezetű vezérigazgató, az név szerint számontartotta az embereket. Lent járt az üzemekben, és ha valakit másodszor nem látott bent, megkérdezte, mi van vele. R.: — És ma ? 5.: — Én ismerem őket, de ők nem ismernek engem. Meg a többieket. Olyan sűrűn váltakoznak . . . írja csak meg, öregem, hogy régen volt két fiakker meg négy ló, azok hordták az igazgatókat a gyárba. Még előbb egy ló-busz, az reggel összegyűjtötte a városban a főnököket, és behozta őket. R.: — Vagyis régen családiasabb, közvetlenebb volt az emberek kapcsolata ? S.:—Tudja, mit mondok én magának? . . . Köszöntünk egymásnak! Még le is jattoltak velünk! . . . Ma meg ? . . . Ha ki akarok menni a gyárkapun, és nem elég gyorsan mozgok, rámszól a kapus, mit kódorog itt maga! . . . Ügy hallom, tavaly 3500 ember jött-ment. Hogy is nevezik ezt? . . . „Fluktuáció!" ... Jól mondom? Tájékozott ember vagyok én: sajtót olvasok, szemináriumra járok, tévé van! R.: — És ha a régi igazgató urak csak taktikából csinálták az egészet ? Hiszen az sokkal kevesebbe, sőt: semmibe sem került, nem úgy, mint az órabéremelés! 5.: — Tudja mit ? Ma is nagyon érdemes volna ezzel a taktikával élni, nem lebecsülendő módszer! . . . És még egy. A nagyobb baj nem is ott van, hogy egy vezérigazgató nem ismeri mind a húszezer emberét, az már lehetetlen is, de ha egy művezető, üzemvezető nem tud mindent a két-háromszáz emberéről, hát arra már semmi mentség nincs. R.: — Ma nem lehetne éppen olyan családias, egymást megbecsülő az emberek kapcsolata? 5.: — Van egy réteg, amelyik marad, a többi jön-megy. Idő kell, amíg megismerjük egymást. A Ganz és MÁVAG egyesítése is sok problémát okozott. Rengetegen járnak be vidékről, abba is idő telik, míg beleszoknak. R.: — Annak a meghittebb, emberibb viszonynak volt olyan következménye is, hogy jobb kedvvel dolgoztak? Somorjai József üzemvezető S.: — Persze! Én is úgy jöttem be minden nap a gyárba, hogy kedvem volt. . . Ma is vissza akarnak ehhez térni; olvasom a gyári Zeitungban, kérik, hogy a fiainkat hozzuk ide dolgozni ... De ma már mindenki iskolát akar végezni, nem dolgozni; kocsit venni. Tavaly benne volt a helyi zsurnálban, hogy egy első éves segéd kiverte a huppot, miért nem kaphat ő is annyi fizetést, mint a társa, aki harminc évet lehúzott. . . Ha visszapillantunk a negyven évre, mit fejlődött a gyár munka és szociális körülményekben, a változás ezekben óriási! . . . Mikor idekerültem, egy mosdó volt csak az 517-es műhelyben, egy bádogvályú. Én vödörből mosakodtam. Ma meg olyan mosdók, fürdők, öltözők vannak, hogy abban hiba nincs!... Nem volt régen angolvécé sem, csak lyukak a latrina betontetején. R.: — Hogyan lehetne ma jobb, családiasabb légkört teremteni? 5.: Ha az egyenlősdit abbahagyják! ... A mostani bérrendezés már hangsúlyozza, lehet kivételt tenni. R.: — Tehát az a baj, hogy anyagilag és erkölcsileg nem kap többet a jobb munkás ? 5.: — Igen. Szeretnénk mi látni olyan törzsgárdistát, aki többet keres a vándormadárnál! . . . Nem is beszélve arról, hogy aki régebben egy helyen van, annak a teljesítménye is magasabb. A legtöbb ember megfelelő, jó munkaerő, melóznak. Olyanok is vannak, akik szívügyet csinálnak a munkából. . . Megy is a terv, teljesítettük a tavalyit is. R•: — ön szerint mit kellene tenni, hogy a munkások jobban érezzék magukat? 5.: — Nem tudom. Én már nem tudom . . . Vannak itt közgazdászok, törjék ők a fejüket! Jenánekék A Mávag-kolóniának nevezett hatalmas épülettömbben, a gyár tőszomszédságában, 685 lakásban három és fél ezer ember él. Szoba-kouyhaéléskamra-WC: ennyi egy lakás. Ennyi a Jeránek-családé is. Hajdanában még a nagyapa, a kovács, kapta a MÁVAG-tól, itt született s ma is itt él feleségével és egyetlen gyermekével Jeránek Gyula lakatos, (ma anyagbeszerző), s ez az otthona az unokának, a motorszerelőnek, aki egyetemre készül. S annyi mindenben másként szeretne élni. Az esték megszokott rendjét borítja fel a betolakodó riporter, a többórás beszélgetés. A jegyzetfüzet ennyit őrzött meg belőle: Riporter: — Mégsem kerestem meg a műhelyben, mint telefonon jeleztem, mert sikerült bent találnom édesapját az irodaházban . . . Tőle tudom, hogy tavaly végzett a Bánki Donát gépipari technikumban. Mi az oka, hogy a Ganz-MÁVAG-ba jött dolgozni? ifj. Jeránek Gyula: — Hagyomány. Itt dolgoznak a szüleim is ... Én ugyan először a MAHART-hoz szerettem volna menni, mert a Diesel-motorok érdekelnek. Ha nem hívnak be katonának, egyetemre megyek. Most előkészítőre járok . . . Annak nagyon örültem, hogy itt is sikerült Dieselmotor szerelésre kerülni. És ottmaradni. R.: — Mennyit keres ? Í. J.:— Hatötven az órabérem, havonta 1320 körül hozok haza. Mamának adok öt-hatszázat. A többi marad ruházkodásra, egy kis szórakozásra. Meg gitárral foglalkozom. R.: — Az mit jelent ? i. J.: — Zenekarban játszom, a Kultúrház Ifjúsági Klubjában. Hetenként négy alkalommal van táncest, mi kétszer játszunk a fiataloknak, kétszer pedig az idősebb zenekar ... Az övék más stílus, ami hét nyolc évvel ezelőtt ment, amikor ők voltak tizennyolc évesek ... A táncest előtt fél-másfél órás politikai vagy művészettörténeti előadások vannak. Azért is játszunk a klubban, hogy a fiatalok járjanak az előadásokra. R.: — Hogy érzi magát a gyárban ? Kielégíti ? i. J.: — Számomra nem volt ismeretlen, minden szünidőmet itt töltöttem. Már akkor elhatároztam, a dieseleknél fogok dolgozni. Sikerült. R.: — Nehezen, mint mondta. Protekció is kellett hozzá ? i. J.: — Egy kevés. R.: — Segített, hogy apja, anyja a gyárban dolgozik ? i. J.: — Igen. Jeránek Gyula: — Amikor végzett, éppen szünetelt ott a felvétel, inkább vártunk kicsit. . . Pártfogolta a személyzeti osztály is. A feleségem ott előadó. Jeránekné: — Már a technikumban felszólították a gyerekeket, jelentkezhetnek. A fiam is közölte, ide szeretne jönni. A motorok miatt. 14