Budapest, 1966. (4. évfolyam)

3. szám június - Szekeres József: A vízivárosi Ganz törzsgyár

Buda és Pest látképe 1867-ből. Nyíllal jelölve a vízivárosi Ganz-gyár három kéménye. A kép bal sarkában (ugyancsak nyíllal jelezve) az Ybl Miklós által tervezett Duna-sori Ganz-palota Színes rajz a gyári munkásoknak 1867-ben, a 100 000. vasúti kerék öntésének ünnepére készített üdvözlő iratából. Eredetije a Ganz-Mávag gyárban Szekeres József A vízivárosi Ganztörzsgyár A múlt hetekben lebontották — két régi kupolókemence kivételével — az ipari műemléknek nyilvánítható, a legutóbbi hónapokig zavartalanul termelő, régi, immár 121 éves gyárépületet. Abban kezdte Ganz Ábrahám a vasöntést. A gyár telke csatlakozik a Víziváros általános rendezéséhez és átépítéséhez, ezért kellett lebontani a régi gyárépületeket, jóllehet azok emlékezetes alapítónknak nevét hirdették idehaza és külföldön is. Az egykori üzem ezen a helyen megszűnt. A régi falak és gépek között zajlott le az a csodálatos, regényszerű életpálya, amellyel a svájci vándorló iparoslegény beírta nevét a magyar gyáripar és gazdaságtörténet lapjaira. Százhuszonöt évvel ezelőtt egy Ganz Ábrahám nevű svájci fiatalember szállt ki a bécsi postakocsiból, s indult el sietős léptekkel jövendő munkahelyére, a Hengermalomba. A Dunához érve, mint annyi külföldi utazót, őt is megragadta a város magávalragadó panorámája, s ekkor gondolt először arra, hogy tizenhat évnyi vándorlás után végre megérkezett második hazájába. Sok munka, hoszszas kitartás, szívós küzdelem, híres találmányok, kiváló társak és nem utolsósorban szerencse kellett hozzá, amíg célját elérte, a semmiből milliókat és az egyszerűen kezdett vasöntésből aranyat szerzett, az aranyból gyárat alapított. Nem véleden, hogy a szegény svájci tanító bibliai nevű fia vándorlásai során hazánkban otthont talált. Ötnegyed évszázaddal ezelőtt, a feltörő kapitalizmus korában Magyarország is új Amerikának számított, ahová egyaránt nagy számban érkeztek sze-Ganz Ábrahám (1814—1867) a Ganz-gyárak alapítója rencselovagok, törekvő munkásemberek, jól képzett szakmunkások. Széchenyi reformeszméi már elterjedtek, Kossuth Védegylete szervezetileg készen állt. Mindenki hitt az ország jövőjében. Ganz nem egyedül jött Svájcból, vele egy időben érkezett Haggenmacher Henrik molnárlegény, a későbbi neves sörgyáros is. De világszerte is ezekben az években kezdik meg pályájukat olyan később híressé vált ismeretlenek, mint Schuckert, Westinghouse, Krupp, Cormick, Armstrong, Worthington, Bessemer, Opel, s ahogy Ganz „nagy" lett, úgy emelkedtek ezek a szétszéledt vándorlegények is ipari hatalmasságokká. A világ ezekben az években rázta le magáról véglegesen a feudalizmus béklyóit, ezekben az években indult nagyméretű fejlődésnek a gépi nagyipar és nőttek ki szinte a földből máról holnapra hatalmas ipartelepek, amelyek segítségével az emberi társadalom újból egy lépést tehetett előrehaladásában. Ganz terveihez megvolt a gazdasági-politikai lehetőség, és egyéni rátermettségén, ügyességén múlott, hogy élni tudjon a lehetőségekkel, hogy egyéni sikere révén hazánk is belekerüljön a világfejlődés sodrásába. 1841. szeptember 15-én kezdte meg működését Széchenyi István legújabb alkotása, a Hengermalom. Ennek öntödéjében alkalmazták Ganzot, s szaktudása révén hamarosan a műhely vezetője lett. A Hengermalom öntödéjének termékei országos hírnévre tettek szert s a Kossuth által szorgalmazott iparmű-kiállításokon több nagy kitüntetést nyertek el. A Hengermalom igazgatósága sokra értékelte a fiatal mestert, aki immár fizetéséből félre is tudott tenni valamit, hogy álmait megvalósíthassa vele. 1843-ban hoszszú heteken át úgy tűnt, befejezte pályáját, mert egy újfajta öntés alkalmával fél szemét elvesztette s a másikon is alig látott. 1844 végére mégis sikerült önállósodási terveiben újabb lépést megtennie, mintegy 6000 forintot gyűjtött már össze. 1845. január 20-án éppen tizenegyedszer árverezte Türnböck János városi tanácsnok a vízivárosi Királyhegy utca 336. szám alatti ingatlant, a tönkrement Fleischbauer vízimolnár tulajdonát. Az egyszerű építményért igen magas kikiáltási árat állapítottak meg, amit a budai polgárok nem voltak hajlandók megadni. Már úgy tűnt, hogy ez az árverés is eredménytelen lesz, amikor egy harminc év körüli, magyar ruhába öltözött, de német nyelven beszélő 10