Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - BORSOS BÉLA: Régi pesti poharuk

Metszett iiveg|joliár a I.ánchi'l ábrázolásával Pietsch üvegvésnök dinasztiának Magyarországra szakadt és Pesten új otthont talált tagja. Bizonyára ugyanebből a családból származik az a Piesehe Antonius, aki 1805 IV. 23-án nyert pesti polgárjogot és aki mint »vitri questor«, üvegárukereskedő említ­tetik s származási helyeként Steinschönau in Bohemia szerepel. Nem állapítható meg pontosan, hogy milyen rokoni kapcsolat fűzte a mi Piesehe Józsefünket ehhez az Antoniushoz. Piesehe József 1821 I. 20-án vétetett fel a pesti polgárok lajstromára, 50 forint lefizetése ellenében, ami akkor bizony nagy összeg volt, erre mutat az is, hogy foglalkozása gyanánt »vitrorum incisor et quaestor«, tehát üvegcsiszoló és kereskedő említtetik. Hogy mikor jött Pestre, nem állapítható meg. Az 1815-ös Adressbuchban még nem szerepel. A pesti polgárok sorába való felvételének évszámával 1821-el szignált már említett pohara minden bizonnyal Pesten készülhetett. 1822-ben Pesten a Herrengasse (ina Váci-utca) 428. alatt volt üzlete. 1824-ben Pesten készítette Ferenc császár köszörült portréjával díszí­tett. serlegét, mely jelenleg a bécsi Technische Hoch­schule tulajdonában van. Kevés portrészerű hasonló­sága ellenére is magas művészi tudásról s technikai felkészültségről tesz tanúbizonyságot. Semmivel sem marad el mögötte a Székesfőváros Történeti Múzeu­mának másik »Jos. Piesehe Fee.-el jelzett darabja. Fűrészfogasan csiszolt talpazatból emelkedik ki a fölfelé kissé kiszélesedő serlegforma. Közepén gondos, finom munkával köszörült kép : virágos mezőben három nőalak. Ketten szembefordulnak és kis fáklyái tartó szárnyas gyermekalakot emelnek a magasba. A harmadik nőalak kosárból virágokkal szórja be a csoportot. Kétségkívül a három Grácia és a felfelé tartott fáklyával (az élet és szerelem szimbólumával) ábrázolt gyermek Ámor tárgva ennek a rendkívül finom képnek. A testek anatómiája, mozgása jól meg­figyelt s biztos tudással ábrázolt. A kompozíciót az 46 alakokon végighullámzó finom ritmus fűzi egybe. Kétségtelenül művészünk eddig ismert legmagasabb színvonalon álló darabja, amely a korabeli osztrák művészek, elsősorban Fr. Gottstein hatását mutatja. 1827-ben Piesehe üzlete még a régi helyén, a Herren­gasse 428. alatt működött. »Schneidet in Stein Wappen, Devisen und Namenszüge, ist zugleich Glasenwaren­händler« — mondja róla az ezévi pesti útmutató. Hogy meddig dolgozott Pesten, s mikor halt meg. nem sikerült eddig megállapítanunk. Mindenesetre majd­nem egy évtizeden keresztül bizonyíthatóan Pesten működött, de nagy a valószínűsége annak, hogy jóval tovább is. Jogosan számíthatjuk tehát magyar mester­nek, s bizonyára nagy hatással volt kortársaira is fölényes tudásával. Az egykorú forrásokban Pieschevel együtt találjuk legtöbbször Weigerth Mathias üvegmetszőt. Ha tudása nem is érte el az előbbi színvonalát, ő is kiemelkedett a korabeli mesteremberek közül. Sajnos, úgy látszik műveit nem szignálta. Legalább eddig nem bukkant elő nevével jelzett pohár. A NEGYVENES ÉVEKBŐL való a Székesfővárosi Történeti Múzeum egy bíborvörös bevonatú pohara. József nádor köszörült mellképével. Fölényesen biztos­kezű művész munkája. Részletező, gondos köszörülés. Az arckifejezés élettelteljes, a szemek kifejezőek, az üvegbe köszörült képeknél szokásos merevségnek nyoma sincsen. A portré hasonlatossága is meglepően jó. Külföldi, vagy magyar munkával van-e dolgunk, sajnos nem tudjuk. Értékei alapján Piesehe egy késői művének is gondolhatnánk, de ennek ellentmond az, hogy ő, aki mint láttuk, mindig névjelzésével látta el poharait, hihetőleg ily nagy gonddal készült munká­nál sem mulasztotta volna ezt el. Talán a már említett Weigerth Mathias készítette. Mindenesetre egyike a legkiemelkedőbb értékeknek. Joseph Piesehe működésével egyidejűleg készültek az első pest-budai látképekkel díszített poharak. Egész tömeg maradt belőlük. Talán ez a legkedvesebb csoportja a biedermeyer-üvegeknek. Egy a mull Metszett iivegpoliár az egykori Német Sziuliáz képévet

Next

/
Thumbnails
Contents