Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - MOLNÁR KATA: Lohengrin fia (Elbeszélés)

ezeket és minek, de vagy ont érnek, egyért-egyért egész tevenyájat lehet kapni, de esetleg egy fél háremet is, ráccsal együtt. Már azzal a ráccsal együtt, ami a hárem elfelezéséhez kell. Nekem pedig hajójegyet küld, egészen Alexandriáig. Csak ott legyek egyszer nála, azt a vakációt el nem fogom felejteni többé. Annyit süttethetem magam a nappal paradicsomi jódolgok közepett a tengerparton, hogy attól fog hámlani a bőröm, míg élek. Hát így ment el Guszti. Persze, mi sem természetesebb, mint hogy még annyit se tudtunk meg róla, visszautazott-e Afrikába, egyáltalában még Sopronba is megérkezett-e. De azt hiszed, hogy őt ez feszélyezte valamiben ? Óriásit tévedsz. Meg se mukkant újabb három évig, amikor egy szép napon tökéletesen azonos váratlansággal beállít hozzánk csakúgy, mint annakidején, ugyancsak valamilyen hajnali órában, hogy késő este aztán tovább utazzék Sopronba. Azt hiszem mondanom se kell, hogy Marianka, szegény, történetesen éppen a második fiúnkat várta és olyan szépen, olyan eltagadhatatlanul gömbölyű volt, hogy meg se kíséreltem megvigasztalni Guszti újabb varázslatos megjelenését illetően. Alig akart előjönni. De aztán azért csak előjött, persze. Bosszankodott is, de nevetett s mondta is Gusztinak: máris előre kíváncsi a Guszti harmadik látogatására. Na, hát aztán Guszti megint nálunk töltötte a napot. Mikor megkérdeztem tőle, mi történt azokkal a holmikkal, amiket ígért, először nem is tudta, miről van szó, aztán a homlokára csapott és rettentően csodálkozott azon, hogy ezt így elfelejthette. Elmagyarázta, hogy a bélyegek kimentek a divatból, a szőnyegeket utolsó morzsáig mind megette valamilyen speciális afrikai moly, amit sáskával kereszteznek, a hajójegyemmel pedig véletlenül a kabátját váltotta ki valahonnan egyszer ruhatári szám helyett és mire észrevette és visszament érte, a ruhatárost éppen elvitték a detektívek egy sok évvel előbb elkövetett gyilkosság miatt. A liajójeggyel a zsebében. Hát ez volt Guszti. A tetejébe pedig megtudtuk, hogy időközben vegetáriánus lett belőle, de csak felerészt, mert másik felerészt meg nem vegetáriánus ugyan, de szigorúan nyerskoszton él. Ettől az újsütetű csodálatosságától aztán úgy felfordult egész napra minden körülöttünk, hogy sóhajtva és vágyódva gondoltunk életünknek azokra a napjaira, amikor Guszti nélkül még olyan szépen és egyszerűen ment nálunk minden. Odahozza Marianka a tízórait, hát Guszti kijelenti, hogy mi csak együnk, mert ő ilyesmiket nem ehetik. Ő egyáltalában semmit sem ehetik nálunk. Marianka kétségbeesetten próbált mindent, ajánlkozott, hogy omlettet süt, vajaskenyeret ken, gombát dinsztel, a jó ég tudja, mit fel nem kínált, de Gusztinak valamelyik elvével ez mind ellenkezett. A végén azt hiszem vízbejőtt spenótszárat fogadott el sztearinnal vagy mivel. Ebédnél meg persze elölről kezdődött az egész. Marianka már egészen kimerült volt, talán mézbe reszelt káposztatorzsát kellett aztán csinálni neki mustárral, valami ilyesmit, gondolom. És mindennek a legtetejébe, Guszti véletlenül úgy utazott, hogy nem is tudom hány éjszaka nem aludt már és olyan embertelenül álmos volt, hogy lecsukódó szemmel csak támolygott közöttünk. De hiába unszoltuk, hogy dőljön le, legalább egy-két órára a díványra, — nem, ő köztünk maradt és minden pillanatban leragadt a szeme. Azért nem hiszem, hogy mire elérkezett az indulása ideje, fáradtabb lett volna, mint mi. Közben meg nekem azon a délután mindenképen el kellett intéznem egy halaszthatatlan ügyemet. Mindenképen el kellett mennem hazulról és nem valami nyugodtan hagytam ott Mariankát egyedül azzal a félholt ember-461