Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - MÁTRAI LÁSZLÓ: Luxus és ízlés

LUXUS • /homas Mann többízben fejére, olvasta a németeknek, hoyg az ő tudósaik élnek leggyakrabban vissza az »es« kötőszóval: betegesen szeretnek párhuzamot vonni ott is, ahol egy kis józan ész, csekély valóságérzék inkább ellentétet szimatol. így van ez nyilván a luxus és az izlés esetében i-s: egyik gazdagság kérdése, a másik a tehetségé és a kettő — enyhén szólva -— nem szokott általában együttjárni. Annyira nem, hogy az »és« szócskát nyugodtan visszavonhatjuk közgazdaság és esztétika ilyetén gyanús összekapcsolásából és változatlanul elfogadhatjuk a művészet szakértőinek régi véleményét, hogy fényűzés és ízlés egymástól idegen, talán egyenest ellenséges dolgok. Ahogy nő az egyik, úgy csökken a másik és megfordítva. A »fényűző izlés«, vagy az »ízléses fényűzés« csupán az apróhirdetések esztétikai színvonalán esetleg megengedhető kifejezések. A magas művészetben a kérdés roppatit egyszerű, hiszen a struktív és dekoratív elemek egyensúlyán pontosan leolvasható a luxus ízlésbontó hatása, mihelyt az izlés elszabadul a szerkezet kötelékeiről s barokkos vagy szecessziós képletekké puffasztja a jobbszándékú alkotást. Am nem ilyen egyszerű a helyzet a »kisebb művészetekbem, a sajátosan dekoratív és iparművészetek hétköznapibb területén. Itt mi óv meg attól, hogy a fényűzés Scyllájától óvakodva a vulgaritás — épp ily művészietlen — Charybdisére ne futtassuk közízlésünk hajóját? A fényűzés valóban mindig ízléstelenségre visz, de ebből még nem következik, liogy a puritánizmus szükségképen elvezet a jóizléshez. A művészet történetében közismertek a puritánizmus ízlésrontó veszélyei, a szegénységben való tobzódás képromboló túlkapásai. (Hogy a kapitalizmus és a puritánizmus f urcsa lélektani kapcsolataira ÉS ÍZLÉS itt ne célozzunk . . .) Amint némely barokk-templomok ízlésficamaiból nem kell arra következtetnünk, hogy a jövő templomainak ezentúl szükségképen elhagyott gabonaraktárakra kell hasonlitaniok, ugyanígy néhány, valóban visszataszító, emberi és művészi szempontból felháborító türkizkék luxusfürdőszoba látványa miatt nem kell megtagadnunk a fürdőszoba intézményét és még kevésbbé magát a fürdést. Esztétikai és szociális érzékünk joggal háborodik fel a romváros romházában elsőnek újjáépülő luxus-bár látványán, de ebből még nem következik, hogy a rombadőlt főváros talpraállását szolgáló és dokumentáló folyóiratnak olvashatatlan nyomással, felismerhetetlen illusztrációkkal, dilettáns tartalommal és rosszul szerkesztve kelljen megjelennie, avagy ne is kelljen egyáltalában megjelennie. Mert éppen az, aki felismeri minden luxus ízléstelen voltát — éppen az nem követhet el akkora esztétikai, szociológiai és logikai botlást, hogy bármit is luxusnak yninősítsen, ami. ízléses. Nagy- és kismüvészetben, minden alkotó munkában egyáltalán, ott végződik az ízlés s kezdődik a fényűzés, ahol az alkotás kikerül alkotójának és saját funkciójának környezetéből, nem-alkotó emberek idegen funkciójú tulajdona lesz: csupán tehetséggel megalkotható alkotásból pénzért vásárolható áruvá vedlik át. Avagy a szociológia nyelvén rövidre fogalmazva: a luxus a nem-dolgozók ízlése, az izlés a dolgozók luxusa. S ha a főváros folyóirata a fizikai és szellemi újjáépülést e nagy munkához méltó adaequat ízlés színvonalán tudja érzékeltetni, akkor luxusnak minősíteni csak a rosszul felfogott, ízlésellenes puritánizmus durva esztétikai és szociológiai tévedése árán lehetséges. Mert ami luxus, az nem lehel ízléses s ami ízléses, az nem luxus. Mátrai László