Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - CSANÁDY GYÖRGY: Győzött Kossuth

A pozsonyi országháza (Egykorú metszet) 3/iamie napjiaMeHTa B Bpai iiciane (rpaBiopa) The Pozsony Parliament (Contemporary Etching) Le Parlement de Pozsony (gravure de l'époque) melyben biztosan állítja, hogy legkisebb szándéka sincs valamely kormányt haladásában megzavarni, melyet ez népe jólétének előmozdítására teszen. s így természetesen minden státus fölségiségét s integritását elismeri s tiszteli, hanem Ausztria geographiai helyzeténél fogva sürgetőleg fölhíva érzi magát Olaszországban minden politikai mozgalmat figyelemmel kísérni, mert ez könnyen saját státusaiba is átmehet.« Bécsnek rossz előórzetei vannak. A magyarokat pedig oly könnyű, oly olcsó megnyerni. Azoknak annyi is elég, hogy Ferenc József főherceg, a trónörökös, akinek ez az első magyarországi szereplése, István főhercegnek, a leendő nádornak, a jelenben Magyarország helytartójának, Pest vármegye örökös főispáni székébe történt beiktatása alkalmából, a király képében magyarul beszél. Hát még mikor Ferdinánd császár a szentandrás hó 7-ik napján Pozsonyban összeülő országgyűlést magyar nyelvű királyi levéllel hívja egybe, sőt — horribile dictu — az országgyűlést is magyar nyelven nyitja meg. Ilyen nem történt háromszáz esztendő óta! De vannak, kiket a tűzijáték nem kápráztat el. Ennek az országgyűlésnek az alsó táblája kissé más összetételű, mint volt az 1843/44 évi. Akkor reformpártnak hívták az ellenzéket, s az a párt még lényegesen loyálisabb, bátortalanabb, öntudat nélkiilibb volt. A mostani ellenzék sokkal keményebb, érettebb, döntőbb súlyú. Vezére az a Kossuth Lajos, aki négy évvel ezelőtt még politikai fogolyként ült börtönben, s azóta akkorára nőtt, hogy a kormánynak minden követ meg kellett mozgat nia követté választatása ellenében. És mégis megválasztották. Megválasztotta az ország vezető vármegyéje, Pest, s nagyon helyesen érezték, akik úgy érezték, hogy abban a pillanatban, amelyben ez megtörténhetett, a kormánypolitika Magyarországon már meg is bukott. Száz évvel ezelőtt, 1847 november 10-én ül össze az utolsó pozsonyi országgyűlés. Aznap csak első kerületi ülésüket tartják az alsó tábla követei. A jegyzőválasztás és más formalitások után mindjárt Kossuth áll fel és a nádorválasztásról szólva indítványozza, hogy a választandó nádor magyar nyelven tegye le az esküt, hogy továbbá ne elégedjünk meg az 1790-iki — bár többször átjavított és alkotmányjogilag nem helytálló — esküformával, egyszersmind deklarálván őfelségének, hogy a király a nádori hivatal törvényben gyökeredző jogait épségben fenntartja. Aztán nádornak ajánlja István főherceget, végül javasolja, hogy a királyi kandidációt felbontatlanul hagyva, közfelkiáltással válasszanak, mivelhogy a kandidáció a nemzet jogának megszorítását jelentené. Kossuthnak ez első parlamenti szereplése már döntően és véglegesen körülhatárolja személyét és küldetését. Még mielőtt a király Pozsonyba érkezett volna és az országgyűlést megnyitotta volna, ő már felírja a táblára egyéniségének és meggyőződésének képletét. ő úgy gondolkozik, hogyr

amiről őfelségét már a diéta kezdetén biztosítani akarjuk, az nem a gyermeki engedelmesség és alattvalói alázat, hanem az egyenrangúság, a jog, az öntudat érzése. Demonstrálása annak, hogy Magyarországon király és nemzet egyenrangú fél, egymással szemben mindkettő tartozik és követel. Rövid vita után az indítványt elfogadják. Mindenki érzi, hogy Kossuth olyan kezdeti sikert ért el, amit a konzervatívok nem tudnak kiegyenlíteni. Mivel érte el ezt a sikert? Páratlan szónoki készségével, szuggesztivitásával? Nem. Megtámadhatatlan jog- és igazságérzetével. A császár és király november 11 -ikén érkezik hajón Bécsből és 19-ikéig időzik Pozsonyban. Ez alatt végbemegy István nádorrá választása, egyebekben csupa ünnepség a világ, felér egy koronázással. A november 22-iki kerületi ülésen megkezdődik a vita a királyi előadásokra szerkesztendő válaszfeliratra vonatkozólag. Elsőnek Somsich Pál, Baranya megye követe, a konzervatív párt vezérszónoka szólal fel, indítványozva, hogy az országgyűlés köszönő feliratot intézzen a királyhoz a királyi előadások kegyes jószándékaiórt, egyben kérve a mult sérelmeinek, az örök gravameneknek orvoslását. Utána rögtön Kossuth áll fel szólásra. Azon kezdi, hogy a királyi előadásokban abszolutisztikus irányt lát az országgyűlés alkotmányos szándékaival szemben. Reform diétát akarunk-e, vagy ismét csak gravaminálist ? Aztán így folytatja : »A nemzetnek új stádiumba kell lépni. Azon törekvés stádiumába, hogy sérelmek többé ne történhessenek. Ezen törekvésre a tért mindjárt most, a válaszföliratnál kell férfias határozottsággal elfoglalnunk, mi azáltal fog történni, ha a t. Rendek alkotmányos állásuk teljes érzetében kimondják a válaszföliratban véleményöket az ország s országlás állapotáról, a siker akadályairól a feltételeiről. Mi hűségben és ragaszkodásban a király, az uralkodóház iránt magunkat senkitől fölülmúlni nem engedjük, de az idő lejárt, midőn a válaszföliratok puszta hálálkodó phrasisok körül foroghattak. Méltányló hálával ismerem el, hogy a királyi előadások midőn több oly ügyek tárgyalására hívják föl az ország rendeit, melyeknek elintézését a nemzeti közvélemény a nemzeti közóhajtások közé emelé, s korunk kitűnő föladatának jelölé, ennyiben nemcsak, hogy a nemzet akaratával találkoznak, hanem egyszersmind őfelsége részéről a nemzet reform-célzatú törekvése iránt rokonszenvet ós hajlandóságot tanúsítanak. De minél őszintébb elismeréssel fogadjuk a királyi szándok nyilatkozatát, annál nagyobb kötelességünk őfelségének nyilt őszinteséggel elmondani, mik azon akadályok, melyeknek el kell háríttatniok, hogy királyi szándoka teljesedjék. Egy gondos pillanat Európa s a monarchia viszonyaira, egy pillanat a politikai láthatáron oly olvashatólag föltünedező jelekre, lehetetlen, hogy minden embert meg ne győzzön : miként a fölséges ausztriai ház jövendője Magyarország alkotmányszerű kifejlődésével a legszorosabb kapcsolatban áll. Hazánk állapotát leglónyesegebben azon viszony érdekli, melyben mi az ausztriai monarchia tartományaihoz állunk. E viszony a fejedelem egységének s nem az országos önállás föláldozásának viszonya. Az uralkodóháznak rossz szolgálatot teszen, aki azon véleményt igyekszik terjeszteni, mintha hazánk jogszerű érdekeit Ausztria érdekei szükségkép ellenezhetnék. Ha vannak ellentétek, abban csak a kormányrendszer a hibás és nem mi, kiknek részéről minden készség megvolt és megvan a különválni látszó érdekek kiegyenlítésére, csak a részben 406