Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - DARÁZS ENDRE: Szántó-vető (vers)

(A külső zaj nagyon erős. Látszanak a fáklyafények az utcai menetből). LICHTL : Óh, én ökör! A temetésre iderendeltem a fáklyásmenetet, mit Musik! (az utcán Széchenyit, a hidat élteti az elvonuló tömeg). KOVÁCSY : Te rendelted és Széchenyit éltetik! ERZSIKE (az ablaknál) : A hidat éltetik! Százan! Ezren! Ferkó! FERKÓ (utána ment az ablakhoz, átkarolja a derekát. Ketten háttal állnak). KOLB (harmadmagával az előtérben) : Uj plánumot kell felállítanunk az estelizés után . . . Nincs még veszve semmi . . . KOVÁCSY : A magam részéről . . . jelen hangulatomban . . . csak zavarnék a családi ünnepélyen . . . Isten veled . . . (kézfogás és el). LICHTL: Bár fájdalmas, de... (hajlong) KOLB : Poldi, neked is az a szándékod . . . LICHTL (hajlong) : Lélekben megtörve a test nem kíván táplálékot ... (el) KOLB (szótlanul csóválja a fejét) ERZSIKE (elragadtatva az utcai tüntetéstől, Ferkóhoz) : Vájjon hová vonulnak ? FERKÓ : Szécheny i gróf lakása elé. A Feldunasorra. (Zene, utcai zaj innen kezdve fokozatosan halkul). Ma estétől ő a legnépszerűbb férfiú a honban . . . ERZSIKE : (előrejött) : Édesapám . . . Egyedül maradt . . . KOLB : Faképnél hagytak . . . ERZSIKE : Ne eméssze magát miattuk . . . Megbántottam az imént ? Látja, a nádor Őfensége is nekem adott igazat! (hízelkedően hozzásimul.) FERKÓ : Elfeledém mondani, hogy Pest varosa tetemes kártérítést kap ám a hajóhíd lebontásáért! Úgy kívánja a nádor Őfensége . . . Személyesen is közlendi majd ipam-urammal . . . (szünet) KOLB: Ki tudja, gyerekek: talán jobb is így! (Ferkónak.) A te kancellista barátod tévedett. Igenis van étvágvam! MÁLÍ (balról be a tálcával és a levesestállal) : Amíg nem volt vőlegény azért nem vacsoráztak. Most van vőlegény : azért nem vacsoráznak! ERZSIKE: Vacsorázunk! Vacsorázunk! MÁLI : Akkor indulás! Orrja leves ez, nem tőtöttkáposzta, hogy furt melegítsem! (El jobbra). KÓLB : Na gyerünk, mert Máii komolyan megharagszik ! ERZSIKE : Vágni lehet itt a füstöt . . . Kinyithatom egy kicsit az ablakot ? KÖLB (megérti, mosolyog) : Nyisd ki édes lányom! ERZSIKE (már repül az ablakhoz, hogy kinyissa). FERKÓ (utána, segít neki). KOLB (lassan, megfontoltan, el, jobbra). FERKÓ (az ablak már nyitva van. Csillagos az ég) : Megfázol édes! (és átöleli). ERZSIKE (Ferkó karjaiban) : Nem fázom! (Hosszú csók.) MÁLI (jobbról belép, az üres tálcával. Észreveszi őket. Hamiskásan, de végtelenül kedvesen) : Váratlan levél : minden jóra fordul a háznál! FÜGG ÖN Y DARÁZS K Ml It K (Szcíiitá-iietö Felszántottál éles szavaiddal, Belémhintél gyilkos magvakat ; Termő vagyok, mit elhintenek bennem. Mind kikel és kalásza fakad. Messziről boldog mezőnek láthatsz, Erek, a kalászban már szemek ; Ki hallja meg felzúgni a mélyben Lassan növő szenvedésemet ? Csak szivárog, gyökeret itat meg, Szárat hajt az s magvakat terem. Mi lenne, ha egyszerre, kitörne Belőlem a fojtott gyötrelem ? Te is úsznál s nem volna egy perc sem, Annyi sem : elsikolthasd magad, Mindent-ölő örvényébe fojtna Egyetlenegy szörnyű pillanat, De bennem a jaj csak úgy szivárog S nevel termő, végtelen mezőt ; Mérget szórtál, hát mérgeket vár most Sokszorosan vissza nagy csűröd. Várod, hátha milliószorossá, Gyilkosabbá női bennem a mag S e magokból puha lisztet őrölsz S sütsz belőle szép kalácsokat Másoknak gyanútlan asztalára S kalács mellé te leszel a bor, Hogy aki majd ajakához érint. Lobogjon fel abban a pokol ! Engemet is halálra fölégetsz. Bár milljó kalászt termek neked, Megölsz, mert mást nem süthetsz belőlem : Mindenkinek ízes kenyeret. 398