Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Két krajcár (Színpadi jelenet)

ERZSIKE : Atyai szív ezt nem érezheti. Ezt csak az én szegény, összetört szívem érezheti . . . KOLB : Cziráky országbíró úr is távolmaradt . . . A jövő héten tartjuk meg a kézfogót . . . ERZSIKE : És ha a jövő héten is tombol a vihar, akkor várjak tavaszig . . . Várjak, amíg megvénülök !... A híd miatt ! KOVÁCSY (most már komolyan, de udvariasan) : Engedelmet kisasszonykáin, de túlságosan egyoldalúan vélekedik a kérdés felől . . . ERZSIKE : Tudom! A két krajcár, ami egyenlővé tenne mindenkit a honban . . . KOVÁCSY : Problematikusabb ez, mintsem kegyed gondolná . . . ERZSIKE : Nincs nagyobb probléma, mint az élet . . . Hol egy menyasszony, hol egy vőlegénv szomorkodik, hol egy gyermek, hol egy anya bánatos, inert a két testvérváros ősztől-tavaszig kénytelen különváltan élni ... A kereskedő, az iparos, az utas, mind az állandó híd hiányát fájlalja. Magyar színjáték épül Pesten. A budaiak négy hónapon át nem látogathatják. Akinek ügyes-bajos dolga van a kancellárián, a Hétszemélyes táblán, a főhivatalokban, az mit csináljon ? ... Elsenyved Pest és Buda is elsenyved ilyen állapotban ... És mindez miért ? Mert ülnek a pipafüstös szobában, az asztalt csapkodják, ágálnak, tiltakoznak, nem engednek : két krajcár miatt, ősi alkotmány miatt! . . . Azt hiszik ez az élet, ez a világ, benn a pipafüstös szobákban! Az élet kinnt van, túl a pipafüstös szobán, ahol az égbolt, meg a napsugár, meg a csillagok, meg a hófergeteg! Élet, ami követel és parancsol és nem lehet előle bezárkózni . . . Hát nem látják ? Nein értik ? . . . Mért nem nyitják ki az ablakot ? . . . Mire várnak ? . . . Arra, hogy egyszer majd kívülről verjék be azok, akiknek éppen olyan joga van az élethez, mint maguknak ? KOVÁCSY (Kolbnak) : Barátom, teljesen konsternálva vagyok . . . LICHTL : Ilyen szavak! . . . Ebben a házban ! . . . KOLB : Lányom ostobácska viselkedéséért bocsánatot kérek . . . Ne vegyétek zokon . . . KOVÁCSY : Erzsike kisasszony nyilván a reformerek álomvilágában kalandoz . . . LICHTL: Az a baj, hogy sokat olvas! Nem szabad annyi könyvet olvasni . . . Megzavarják szép fejecskéjét ! ERZSIKE : Sajnálatosan nem értenek meg . . . MÁLI (lelkendezve nyit be balról): Itt a vőlegény! Megjött a vőlegény! (és pár pillanat múlva el.) FERKÓ (akit Máli maga elé engedett, belép. 25 év körül, csinos legény, kezében virággal) : Erzsikém! (Átadja a virágot, a többiek felé meghajol.) ERZSIKE (még duzzog, de kedves) : Már azt hittem megfeledkezett a kézfogónkról. KOLB : Keserves volt az átkelés, úgye, fiam ? FERKO : Dehogy volt keserves! Ment, mint a karikacsapás ! ERZSIKE : Akkor mivel magyarázza a késedelmet ? FERKO : Hogyan is kezdjem ? . . . Már éppen indulóban voltam, amikor a nádor főherceg Őfensége belső bureaujába rendeltettem. (Távolból zene hallatszik, ami innen kezdve a ielzett pillanatig fokozatosan erősödik.) ERZSIKE : A belső bureaujába ? FERKO : Ahol a legbizalmasabb diskurzusok zajlanak le... (A külső zenére.) Hallják: Mi ez? (A havazás megszűnt.) LICHTL (Kol'b felé pillantva) : Musik! KOLB : Egyszóval őfensége a nádor kéretett . . . FERKÓ : Azaz rendelkezni kegyeskedett velem, mint titoknokával, mire jelentkeztem a kancellistánál. Az tudatta, hogy néhány minutumot várakoznom kell, mert Széchenyi István és Cziráky Antal gróf urak tartózkodnak Őfenségénél. KOLB : Cziráky grófról tudtunk . . . Széchenyi — megdöbbent . . . KOVÁCSY : Bizonyos ez ? Széchenyi és Cziráky gróf együtt a nádornál ? FERKÓ : Bizonyos. KOVÁCSY : Érdekes. KOLB : Roppant érdekes. LICHTL: Kolosszál érdekes! ERZSIKE : Ne szakítsák állandóan félbe . . . FERKÓ: Várakozás közben az jutott eszembe, pro primo, hogy az országbíró úr távol leend eljegyzésünkről. KOLB : Lelkes, meleghangú levélben mentette ki magát. FERKÓ : Pro secundo arra gondoltam, hogy Erzsike bizonyára nem tud mint vélekedni késedelmem felől . . . Pro tertia : azon töprengtem vájjon mért rendeltek Őfenségéhez ? (kis szünet). KOVÁCSY : Nos ? KOLB : Nos ? LICHTL : Nos, nos ? FERKÓ : A három közül az Erzsike-problém volt számomra legfontosabb. Közlém Őfensége kancellistájával, hogy engem eljegyzésre vár Pesten szerelmetes arám . . . Akkor ért a meglepetés . . . (Az utcai zenébe lárma olvad, mire más hangon.) Mit jelentsen ez ? LICHTL (játék Kolbbal, mint előbb) : Tüstént ki fog derülni ... Ez is meglepetés . . . ERZSIKE (Ferkót nógatja) : Az ég szerelmére beszéljen már! FERKÓ : Azt mondja Őfensége kancellistája : Nemde arád Kolb János pestvárosi szószóló leánya ? . . . Felelém : Igen pajtás . . . Mire ő : Mondják ritka szép leány... Erre én: Maga a tökély! KOVÁCSY (türelmetlen) : Széchenyi és az országbíró úr ezalatt odabenn . . . FERKÓ (bólint) : Ők ezalatt odabenn . . . Künn pedig folytatá a kancellista : Fogadjunk, hogy jövendőbeli ipád-uradnak nem fog ízleni az eljegyzési lakoma . . . Mért ne ízlene, — válaszolám néki. MÁLI (belép, kezében tálca, azon levesestál) : Asztalhoz . . . Kihűl a leves! (indul jobbra, de a jobb ajtóban megtorpan, mert éppen ezt hallja.) KÖLB : Miért ne ízlene nekem a Máli főztje ? FERKÓ: Azért — mondá a kancellista — mert ha ipád-urad megtudja, hogy Széchenyi gróf megegyezett Cziráky gróffal a hídtörvény dolgában, akkor — grácia szegény fejemnek, de így mondá — moraliter elmegy a vén pipás étvágya! KOLB : Megegyeztek ? KOVÁCSY : Megegyeztek ? LICHTL : Meg-egy-ez-tek ? FERKÓ (nagyon egyszerűen): Megegyeztek... A nádor Őfensége legmagasabb kívánságára. A bizalmas diskurzus jegyzőkönyvét magam írtam le azután. Azért rendeltek oda. Azért késtem el. (Erzsikének) Bunbocsánatért esdekelek ... (És a lány kezére borul.) KOLB : Galádság! Árulás! (Az asztalra csap, ott van a pipa, leesik és ezer darabra törik). MÁLI : Itt a bosszúság! Eltört a pipája! (más hang) Most vihetem vissza a levest a melegre, amíg megnyugszik ... (És el balra) KOVÁCSY : E nap az ősi magyar alkotmány temetése napja! 397