Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - SOÓS LÁSZLÓ: Bolt a Práter-utcában (Elbeszélés)

SO ÓS LÁSZLÓ BOLT A PRÁTER-UTCÁBAN Hajnal János rajzaival Ezerkilencszázharminchét nyárutóján a szinte koldussorban tengődő öreg házaspár összekapart annyit, hogy megnyithassa az üzletet. Mi volt az üzletben ? A hosszú pult, ami magányosan nyúlt végig a kietlen ürességet és fagyot lehellő hatalmas kőkockán, a mérleg, kenyérdeszka, kis porcellántálban túró és vaj. Tojást már nem tudtak beszerezni. Hátul az idomtalan polcon néhány szomorkodó kenyér. A bejáratnál ládákból emelvény, lépcsőzetesen, rajta süteményes kosárban gyümölcs : szőlő, szilva és zöldség, ellapuló, szárnyaszegett levelekkel. A tejeskannát oldalra állították. A pulton kitöltve, méla tejesüvegekben gyászolt a tej. Fehérben gyászolt, mint az ártatlanok és gyászolt az állandó hideg, homályos levegő, amit a kő és a részvétlen tárgyak árasztottak. Tej, öt liter sem fogyott el naponta, mégis ott kellett tartani, szégyelték visszaadni a kocsisnak. A szőlőt és szilvát hatalmas kosárban cipelték hajnalban a Teleki-térről. Olcsón kellett adni, reklámnak tartják, vigasztalták magukat. De a többi árut is olcsón kellett adni. Mindent reklámként tartottak. A szilva megposhadt, nem is napok, órák alatt. Éjjelre nagy papírokat terítettek le, kiborítgatták és elsimítgatták a ragadóssá folyósodott kéklila tömeget. A szőlőt fürtjeivel egyenként, gyöngéden kiemelték, végigfektették, elöregedett szemek peregtek róla, mint a záporeső. A szőlővel különben is meglopták őket. Kis kölykök, apró sakálok szervezett bandája működött. Csak ezt az üzletet szemelték ki. Lesték, amikor az öreg a pult mögött állt, vevővel elfoglalva. Belemarkoltak a kosárba és vadul felröhögve eliramodtak. Apró lábuktól visszhangzott az utca, magasra tartották a fürtöt, mint diadaljelvényt. Nem is kellett már nekik, délután teleették magukat ; a bejárat szétdobált, széttaposott bogyók hulladékától volt síkos. A sötéten szerteágazó utcákban, az este alagútjaiban elhúztak még sötétebben, mint patkányok visító csapata. Az öregember egyszer megleste őket, egyet elkapott, a többi elrohant. Az abban a pillanatban ravasz kis állat lett, összegömbölyödött az ajtómélyedésben, seholsem lehetett megfogni. Lihegve, öregesen, kettőthármat ütött a fejére. Idegen, bizsergetően kemény volt a koponya s érezte puha tenyere alatt sörtés, borzas haját. A keze megfájdult. 0. nagyon ellentálló anyagból van az emberi fej. Éjjel-nappal esett az őszi eső, az utcákon sivalkodó szél acsarkodott, zörömbölt az ablaktáblákon és kergette a kémények füstjét, lecsapta s elkínozta ködös kígyóvá. Éjjel fütyült a szél, lesöpörte a cserepeket a házak tetejéről, zenélt a sötét, csillogó eső. A cégtáblák egy reggelre eltűntek, mintha középkori kísértetek garázdálkodtak volna a huhogó szélben. Megtalálta a házmesterrel, a szomszéd kapu alatt. Valóban azok, Shakespeare víg részegei, Falstaff röhögő cimborái követték el az istentelen tréfát. Esett, hidegen, gyilkosan, őszin esett. A lengedező papírtábla beázott, színét változtatta, a kék betűk szétfolytak, kékre festve a fekete, vizes kövezetet, majd lassan inállani, mélán lengeni kezdett a papír s ormótlan betűivel a PÉK felírás darabokban vált le, lefolyt róla. A zord hajnalok szemergő, szitáló esőjéből behúzódott a jégládához s onnan bámult a lótó, futó alakokra. Csattogott az eső a kövezeten, kietlen hideg volt belül is. Ha az este puha, hűvös, őszi vízéből benézett valaki, a kongó ürességben éles belső villanyfény ömlött szerte s az öreg töpörödötten, fehér köpenyben rendezgetett a pult körül. Hideg idegenséget árasztott a kő, 231