Budapest, 1947. (3. évfolyam)

1. szám - HAJDÚ HENRIK: Szonett a Wenckheim-palotához (Vers)

CTt szellemi élei frissen pezseg. Decenniuraát ünnepli nemsokára a nemzet szép, nagy kőszínháza, s az sem utolsó, hogy ugyanakkor a pesti német színház, hála Istennek, leég. A 16 éves Akadémia és 10 éves Kisfaludy Társaság kebelében komoly tudományos munka folyik. A siheder Szász Károlytól a férfikora delén járó Vörösmartyig már számbavétetett a XIX. század minden magyar írója. A Jelenkor január 5-i számában áttekinti a nemzeti játékszín ügyeit : »Mult decemberben nemzeti színházunkban a játékrend meglehetősen változatos vala, a közönség pedig csekély számú. Opera előadás 8 volt, szünnap 4, s mégis csak 2 vígjáték betanulására volt idejük színészinknek, 's csak : »Eszter és Dávid« midatságos kis francia vígjáték és egy »Pasquil« c. vígjáték Szigligetitől, melly kétségkül a termékeny szerző gyengébb művei közé tartozik. Shakespeare, Schiller, Sheridan is megfordult e hóban színpadunkon és műveik lehetőségig jól adattak. Lendvay távol volt (Prielle Nellivel, Szerdahelyi Nellivel és Feleky Miklóssal együtt Kolozsvárt) vendégszerepezni 's hiányzását nagyon éreztük. Most is ki kell mondanunk, hogy a vendégszerepezés színházunkon isszonyú nyűg! 's milly furcsa azon ellenvetés, hogy vidékieknek is kell időről időre mutogatni a nemzeti színház jelesb tagjait, mivel ők is fizettek a színházra. Hát a nemzeti múzeumot, vagy kincseit ugyan miért nem hurcoljuk szerte az országban, hisz erre Í3 fizettek a vidékiek? Nevezetességül megemlíthetjük, hogy Hamlet adatásakor a föld nem akará a lelket elnyelni 's így az saját lábán kénytelen volt a színfalak mögé ballagni ; azonban ez nem baj, hiszen Drezdában még szebb történt, ott ugyanis nem a lélek, hanem Hamlet sűlyedt el, mi a közönséget sokkal jobban mulattatá. Legtöbbszer játszottak Laborfalvy Róza, Egressy Gábor és Szentpétery. \\ o'f három hónap alalt huszonháromszor énekelt, ennél többet még a legtelhetetlenebb követelő sem kívánhatna. Végre meg kell jegyeznünk, hogy színészink három hónap alatt csak öt új színművet tanultak be, ami minden esetre igen kevés, miután a német színházban havonként is adnak ennyi újdonságot, ámbár ott kisebb a személyzet, 's a díjak még sokkalta kisebbek. A kezdet órája e hónapban kissé pontosabban tartaték meg, de a világítás (a színháznak saját légszesz-gázvilágítása van) és zene most is csak olly rosz, mint volt.« Egy január 19-ről keltezett híradás arról értesít, hogy: »Nemzeti színházunktól az igazgatóság három hölgyet elbocsátott. Nem hallgathatjuk el, hogy Eder Luizát kár akkor elbocsátani, midőn annyi pénzünk van. hogy Dérynét megtarthatjuk, mert E. L. több érdemekkel bír a nemzeti színház körül és még most is inkább és több oldalúlag használható.« Tőrszúrás biz ez Lujza érdekében (Széppataki) Róza felé, de mint tudjuk, Déryné nem halt bele. Égy példája a velős tömörséggel megfogalmazott színikritikának : »E napokban került színpadra »A csikós«, Szigligeti Eduárd legújabb színműve. Csak az a hibája, hogy a címszerep nem volt főszerep, meg hogy kicsiny hijján reggelig tartott. E mű soknak nem tetszett —e műben sok igazság volt mondva I« (Jelenkor, január 28.) A Nemzeti Újság január 7-én írja: »F. hó 2-ikán láttuk az évi első újdonságul, 's miután a helybeli német színpadon már megkoptattatott, Verdi : Nabukodonozor operáját 4 felvonásban, Erkel Ferencz karnagy jutalom játékául. A zene- és dalkar igen jó, Schodelné mind énekben, mind játékban azon ritka jelességű művésznő volt, ki mellé csak alig akad pár nemzeti színpadunkon. Egyéb aránt az operai személyzet fölötte szomorú lábon áll. Ki hinné el, hogy a nemzeti színház évek folytáig lézeng egy valódi, meghallgatható basso nélkül? Nem ollyant értünk, kire a címet rá lehet fogni, mint p. o. U. vagy K. (Udvarhelyi és Kőszegi) hanem hangbirtokos és egyszersmint képzett énekest, kit a hallgató sajnálni ne kényteleníttessék működése közben.« A Jelenkor január 10-i száma írja : »Idei közülését az academia deczember 20-dikán szokás szerint a ngs. megye nagyobb termében tartotta. Az ülést gr. Széchenyi István őnagymlsga nyitotta meg, majd Döbrentei Gábor (titoknok) tartott emlékbeszédet id. gr. Teleki Ferencz felett. A nagy jutalom ezúttal az 1840-től 1845-ig megjelent nagy mathematikai munkák legjobbikának volt kiadandó. Száz-száz arany ítéltetett György Sándornak a felsőbb analysis elveiért és Vállas Antalnak, a felsőbb egyenletekről szerzett értekezéséért. 100 pengő forint jutalmat kapott Horváth Mihály »Az európába költözött magyaroknak culturai állapota« c. munkájáért. A Nemzeti Újság írja január 31-én : »A Kisfaludy Társaság ez évi jutalmainak ügye már el van döntve; a' széptani külön jutalmat I.akner Sándor értekezése nyerte a' Hangzatka (sonette) elméletéről. A' népszerű költői beszélyre kitűzött pályadíjat Arany János igen sikerült »Toldi Miklós« című műve 's Marcibánvi úr jutalmát Garay Jánosnak : »Bosnyák Zsófiá-t« tárgyazó legendája nyerte el.« Az Életképek adja hírül január 2-án : »Ifj. Szász Károly, nagyenyedi tanuló úr, kijelenté, hogy a 4 darab aranyat nyert, »Szabad székely dala« című népies költeménynek, melly a mult félévi Életképekben közöltetett, ő a szerzője. Éljen!« A Jelenkor így hirdeti meg a Petőfiköltemények gyűjteményes kiadását : »Kezdenek könyvárusaink is figyelmet fordítani a magyar művekre ; legközelebb Petőfi összes művei fognak megjelenni Emich Gusztáv költségén olly díszkiadásban, minőt még magyar könyv nem ért. A legnagyobb oktáv, satinirozott kettős velinen, elől a költő acélba metszett arcképével, mintegy 100 új költeménnyel bővítve. Ara 3 forint pengőben.« Az Életképek január 2-i számában Jókai egyik regényének első fejezetét és Petőfinek : »Karácsonkor 1846« című versét közli, mindkét író nevét >>y«-nal írva. Jókainak mindegy, mások hogy írják az ő nevét, Petőfi azonban sürgős helyesbítést követel, mire két hét múlva megjelenik a legfrissebb Életképekben legfrissebb verse : »Reszket a bokor«. Petőfi neve immár »i«-betűvel írva. Az elírás tehát »igazítva lőn«. Hajdú Henrik A legszebb józsefvárosi sarok. Ahogy a Baross-utca tengelyében fölszökken ez a tündöklő barokk, a kőbefoglalt szellem leng elébem. A hűs tölgy és a láttgoló arany káprázatában fürdenek a termek — e falakból az ész salaktalan igéi és törvényei lehelnek. Itt még a szó is jelképpé törik. Föllendülök a roppant sarkkörig, aztán szívem Madách szívére röppen. Ahova fordulok, az Ismeret villámtüze agyamba sistereg, — a Könyv szimfóniája zeng köröttem. 23