Budapest, 1947. (3. évfolyam)

6. szám - MAJOR OTTÓ: Céhek ( Vers)

Budapest, amiért ezért külön szeretem a Soroksári-úti teherpályaudvart, ha megvan még, kérlek add át szívélyes üdvözletemet és hálás köszönetemet a sok mulatságért és a krajcárokért. Na, és aztán itt van szerelmem, a Boráros-tér. Nem tudom, most mi a neve, de tudod, ott van a Soroksári-út elején, a F er e n c-k ö r út abba torkollott bele. Itt lakott egy iskolatársam, valami Mészáros, az apja »királyi ügyész« volt. Minden rendőr ismerte a kis Mészárost — remélem nem lett nyilas belőle — és apjának kijárt illendőségből mindig szálutáltak neki. Vele jártam gyakran, nekem is kijárt a szalutálás. Ezért voltam szerelmes a Boráros-térbe. Ez volt az egyetlen liely, ahol nekem rendőr valaha szalutált. Tudod, édes Budapest, hol van a Hársf a-u tea? Nekem az volt a legközelebbi szerelmem. Oda költöztünk. Hársfa-utca 10. Kérlek, üzend meg, létezik-e még a ház. A földszintes, csúnya kis épületek között meglepetésszerűen egy háromemeletes barokk kispalota volt, nagyon szép zárt balkonnal. Gellértnek hivták a háziurat, vízvezetékszerelő vállalkozó volt, a házat a maga gyönyörűségére építette, az egész első emeletet ő lakta. Nagyon büszke voltam erre a házra, sokszor megnéztem felnőtt koromban is. Itt jegyezte el magát a nővérem, anyám nagyon boldog volt a házban. Furcsa, hogy ilyen utcákra és házakra emlékeztetlek, drága Budapest, amikor neked most ékköveidre van gondod, a Dunapartra, meg a Lánchídra és a Várra. De nekem ilyen szerelmeim vannak, alacsony sorból válók, mint például a D o b-u tea 66. számú ház, ugyancsak a H ár s f a-u tea sarkán, ahová aztán költöztünk. Tudod, az apám beteg lett, elvesztette az állását, egyre jobban elszegényedtünk és egyre kevesebb tellett házbérre. A ház, amiről most beszélek, Rütte r schmidt péké volt. Két okból gondolok rá szeretettel: kívánom, hogy e pár sor írásom jó egészségben találja még a házat. Az első emeleten laktunk, közvetlenül a pékkemence fölött. Ezért volt olyan olcsó a lakás. Nagyon jó meleg volt télen. Nyáron rossz volt, de nyáron úgyis az utcán voltam. Szerettem a meleg szobákat, apámnak is jól esett és nem is került pénzbe a fűtés. Aztán a Rutterschmidt pék fia jó barátom volt, bár hat évvel öregebb, mint én. Ha »blicceltem':< az iskolában, a Rutterschmidt fiú hamisította az »igazolásokat« nekem. Nagyszerűen tudta hamisítani az apám aláírását. Meg van még a Rónay-vendéglő a Dob-utca és Hársfa-utca sarkán ? A Rónay fiú velem járt iskolába, nagyon szerettem. Jaj, most nagyon drukkolok. Mi van a B a r c s a y-u t c a i gimnázium vörös épületével ? Csak nem történt baja ? Mennyi boldog évem volt ott! Még sok pesti házat és utcát mondhatnék, csupa »szegény-utca«, mint a Wesselény i-u tea, ahol a 47. számú házban laktunk, majd a KI a uz á l-u tea, amit nagyon imádtam, mert a 9-es számú ház ott volt a Klauzáltér sarkán és egész nap ott játszhattam a téren. Ott is voltak fák, meg padok és ott volt a Vásárcsarnok is, ahol sokat csavaroghattam a jóillatú húsok és sajtok között. Ugye nincs baja a Klauzáltérnek sem ? És az A l m á s s y-t é rn ek sem, ahol szintén laktunk és ahol, egészen biztosan emlékszem, gesztenyefák voltak és gyönyörű orgonabokrok. ztán kérlek, drága Budapestem, nézz körül valahol, ahol nagyon boldogtalan és nagyon boldog voltam. Mert olyan furcsa az emberi lélek, hogy a legnagyobb bánat megfér benne a legnagyobb örömmel. Angyalföld. Akkor »csúnya. vidéknek« tartották, de nekem isteni volt, mert egész kertes házat tudtunk bérelni, apám künn lehetett mindig a levegőn, mienk volt az egész ház és olyan volt, mintha falun lennénk. A cím: Szent László-utca 57. Csak a Béke-térig járt a villamos a Váci-úton, onnan jártam haza, már mint fiatal hírlapíró, este nagyon félelmes volt a tér, de engem nem bántott soha senki, óh, bár meg lenne ez a ház ! Kis falusi, kúria volt, valami vendéglős a lányának építtette nászajándékul, de a lány meghált az esküvő előtt és az apa bérbeadta nekünk. Virágos volt a kert, fák voltak benne és orgonabokrok, muskátli minden ablakban. Ez a ház hosszabbította meg apám életét. Künn ült a kertben és tíz éven át mindennap egy órát olvastam fel neki a Bibliából. Aztán itt halt meg szegény. Nagyon imádtam az apámat, ő is pesti volt, ő is imádott téged drága Budapest. Tőle hallottam multadról, a Gyapj ú -utcai német színházról, ami ellen tüntetni járt és híres pesti bálokról, amiken résztvett fiatalkorában, egész fejlődésedről, hogyan lettél kisvárosból szépséges nagyváros. Már nem merek kérdezni. Nem is illik, hiszen neked teszek szerelmi vallomást és úgy illenék, ne is emlegessek egyetlen helyet se, csak mondjam, hogy imádlak mindenütt és mindenkép, édes Budapest. De halkan megkérlek, nézz utána, megvan-e a Nagymezőut c a 58. számú ház, ahol a fiam született és a Királyi Pá l-u tea 11. számú ház, ahol a fiamat először vittem iskolába. Nem kérdezek semmit az Aradiutca 8-r ól, a G l o b u s-nyomda házáról, ahol a legtöbb szerkesztőség volt, oda jártam évekig. Tudom, összedőlt, nincs többé. Még lenne pár hely és ház, amiről vallanék neked, de tudom, most annyi gondod-bajod van. Édes szerelmem, Budapest, látod, mennyi helyről tudok beszélni, amit imádok benned, ami után vágyódom, soha el nem múló szerelemmel. Itt vagyok Californiában, örök nyár van itt, az utcában egész évben zöldelnek a fák, kis kertemben mindig nyílnak a virágok, különös illatok terjengenek, különös este, amikor az »éjjeli j á z m i n« nyílik, csönd van, békesség. Azt mondják »paradicsomi világ«. Nem akarom megsérteni ezt a paradicsomi világot, Isten áldja meg, olyan jó hozzám, nem is szóltam neki és csak most, mielőtt talán késő lesz, öreg fejjel, hadd súgjam meg neked édes Budapest, hogy mindig csalc téged szerettelek, szívemben soha hűtlen hozzád nem voltam és az »éjjeli jázmin« bódító illata sohase fog annyira elbódítani, boldoggá tenni, mint egyetlen szippantás az orgonabokrok illatából valahol ott a Szent László-utcában, a »csúnya« Angyalföldön, vagy akárhol a tavaszi pesti utcán. MAJOR OTTÓ CÉHEK Először jött a gólyaember, tollas kalpag volt üstökén ; horpadt rézkürtje szólt rekedten, nyál csorgott csorbult szögletén. Aztán sorjában, kék-fehéren, tejeskocsiknak száza jött, bakján ragyogva, hófehérben, vidám kocsisuk tündökölt. Kavargó tengerén az útnak úszott egy fiaskó kéknyelű, cvikker mögül egy úr bámulta : egy modiánó védjegyű. Köténye zöldjét villanlgatta flanellingén a varganép, nyomában harsány csinnadratta, végetnemérő tarka kép. Most jönnek majd a pesti ácsok — így szólt egy férfi s fölkapott. A vállán ültem. Magyarázott. Néném közben belékarolt. Kék volt — baljóslatú — az ég, az aszfalt lomhán hallgatott. Nénémnek égszin blúza és szűk, szürke szoknyaalja volt. 218