Budapest, 1947. (3. évfolyam)

6. szám - MOLNÁR KATA: Tisztesség (Elbeszélés)

/Hőlnáe Kata TISZTESSEG Köpeczi B 6 c z István rajzaival Valaki ráköszönt az asszonyra a tavaszesti körút nyugtalanságából. Az asszonv inkább megérezte, mint észrevette a kalapemelő mozdulatot s magát is meglepő ösztönösséggel odafordította fejét hirtelen. Aztán már nyújtotta is kezét, mosolygott : — Boócz Mihály? Inkább mondta, mint kérdezte ezt, hangjában derűs csodálkozással. De belül gyors, heves örömet érzett azon, hogy azonnal emlékezett. A férfi szemrebbenésig kezében tartotta az asszony kezét s nyomban bevallotta, hogy zavarban van. — Jobb, ha megmondom, hogy nem tudom, honnan ismerem. Tudtam, hogy üdvözölnöm kell, de a többit maga mondja meg nekem. Az asszony nevetett. Izgalmasan jól esett neki. hogy a férfi — hacsak így is, de megismerte. — Csak nagyon kicsit segíthetek. Boócz és Fia Litográfiái Műintézet igazgatósági szobája, két évvel ezelőtt, karácsonytájt. A férfi egyszerre észbekapott. — Hát innen ismerem! Rögtön megmondom — a férje tanárember és vele járt fenn nálunk, — várjon csak — botanikai illusztrációk miatt. Mondja, hogy jól emlékszem! Az asszonyban melegen fellüktetett a csodálkozás : — Nem csak jól, de ennyire . . . — És mondja, hogy elkísérhetem! Már nevettek és mentek együtt tovább. Az asszony mosolya, egész valója csupa élet volt és rejtett felvillanyozottság. Könnyű, jólesően gyors szívdobogás hevítette. Szép volt ez a nagyon gazdag, okos, elegáns férfi itt mellette, — nagyon megnézte magának már akkor, idestova három évvel ezelőtt. Jól emlékezett arra a napra, rengeteg ügyet intézett el azon a délutánon az urával együtt. Tél volt, december, a hóesést fagyos szélrohamok kavarták szünet nélkül s az asszony agyonjártnak és agyonfagyottnak érezte magát, inire az illusztrációk dolgára került a sor és a Boócz Mihály fotőjeiben leülhettek végre. A Terézkörúton már kékre csípte arcát a hideg s most a meleg szobában egyszerre érezte, hogy kifényesedve tágulnak pórusai; de lehetetlennek találta, hogy a púderdobozáért nyúljon egy kávéházi mozdulattal a diszkréten nagystílű szobában, szemben egy férfival, aki még csak e percben vette szemügyre. Míg az ura a dologra tért, az asszony elfogadta az obligát mozdulattal felékínált cigarettát s aztán nézte a férfit, akivel az ura beszélt. — Egy ilyen emberrel ... — gondolta, —- ezzel az emberrel lehetne . . . Ezzel szabad lenne . . . merni valamit! Valamit, aminek van még értelme, ami szép lehetne mégegyszer ebben az élteben, — amíg még lehet . . . Az ellenőrizetlen, váratlanul támadt gondolat felizgatta, életében először gondolta ezt így egészen végig. Az urára nézett utána és érezte : rejtenivalója van, — nagyon szép volt az a másik férfi, túlságosan jelentékeny! Beszélgetés közben többször odasiklott pillantása az asszony arcára, s mikor a férj átment néhány percre az irodába a titkárral, az asszony a férfival most már szemtől szembe, a feszült figyelmű mondatok mögött azonnal, biztos érzékkel tudta : hevült és leplezetlen érdeklődés figyeli őt amonnan ; s ez föl-199 T7~" J