Budapest, 1947. (3. évfolyam)

6. szám - GERÓ LÁSZLÓ: Újjáépítés és esztétika

GERÓ LÁSZLÓ ÚJJÁÉPÍTÉS eő ///-v/ Az ostromló repülőgépek zúgása elhaltával, a hosszú hetek, sőt helyenként hónapok pincefogsága után körültekintő szemet az elpusztult város vigasztalan látványa fogadta. Mikor és hogyan fog ez a sok rom ismét épséggé összeállni, kérdeztük. Azóta két esztendő múlt el. Az első héten megindult a víz, azután a villanyvilágítás, gáz, villamos, mind több ós több ér kapcsolódott bele a lassan életrekapó szervezet hálójába. Az első kérdésre azonban pontosan még most sem tudunk válaszolni, csak találgatunk : 3 év, 5 év, 10 óv. De azt tudjuk, hogy a kelet és nyugat útjával elmetszett Duna partján mindig volt élet... és mindig lesz élet. Most már azt is látjuk, az elmúlt két esztendő eredményeit szemlélve, hogy ez az élet szűkrezárt határidőn belül visszatér régi medrébe és eltakarítja a romokat. Az első kérdésre, a »mikor«-ra tehát feleletet kaptunk és kinek-kinek a magabízásától, bizalmától munkatársaiban, munkaerőjétől és szorgalmától függ jórészt a válasz, melyet az élet adni fog : 3 év, 5 év vagy 10 év. A második kérdés a »mikor« után a »hogyan«. Hogyan fog a főváros újjáépülni ? Hátha nem is ártott Budapest városképének, hogy sok csúnya házát lebombázták, felégették. Most majd új város fog születni a régi helyén, szebb lesz, mint valaha. Hiszen hosszú évszázados története alatt már többször éledett meg poraiból. Tudjuk, hogy a török után 1696-ban Pest csak falu volt, 168 apró, 46 kicsiny, 4 nagy és 10 tanácsosi, összesen : 228 házzal, 342 családfőt számláltak ekkor, vagyis a lakosság nem lehetett több 1500— 1800 főnél. A városban talált hat kereskedő és egy vásáros közül is csak háromnak van boltja. A következő száz évben pedig megépült az Invalidusok palotája (1741) barokk templomaink és a magánpaloták egész sora; melyek legtöbbje későbbi idők újjászületéseinek esett áldozatul. Pedig mindez alig kétszáz esztendővel ezelőtt történt. Hányszor pusztította azóta is tűz,ragály, árvíz, háború. Az építészeknek a hatósággal karöltve az ostrom után első dolguk volt a kár nagyságát számbavenni és ezen a részletes kárfelvételen alapultak azután a statisztikai térképek, melyekre minden elpusztult épületet felrajzoltak. Ennek az aprólékos adatgyűjtő munkának kellett megelőznie a városrendezés nagyobb irányelvei lefektetését, mely a romokon újjászülető város követendő útját szabályozza és kitűzi. Ekkor derült ki, hogy a sérülések ós romok nem ott keletkeztek, ahol a korábbi városrendezési tervek szerint kívánatosak lettek volna. Számtalan útbanálló vagy csúnya épület ma is útban áll és ma is csúnya, míg rengeteg szép épületünk sérült meg vagy pusztult el, melyek nem voltak útjában a városrendezésnek. A sérülések még csak egy jövőbeli, kialakítandó tervhez sem nyújtottak lehetőséget, hogy azon el lehetett volna indulni, mert nagyjából azt lehet mondani, hogy egyenletesen szórták be a város képét, mindenhova egyenletesen juttatva romépületet, erősen ós gyengébben sérülteket és nagyjából mindenütt hagyva ép házakat is. A. városrendező építészre az ostrom csak annyiban hatott, hogy az újjáépítésre sürgős szükségszerűséget állított fel. A város rendezése, városrendezési terv készítése mindig szükséges. A város élő organizmus, mely mindig új ós új köntöst kíván, életének állandó alakulásával kapcsolatban. Még békés időkben is új területek keletkeznek, új feladatokkal, a technikai civilizáció fejlődésével és a lakosság helyzetének megfelelő változásával együttjáró áramlások a városban is meglátszanak. Egész kerületek elavultak — mint mondani szokták : kimennek a divatból —, mások jönnek a helyükbe. Ezt az életet, a lüktetés irányait és fejlődéseit kíséri figyelemmel a város fejlődéseinek, építésének nagyvonalakban meghatározója, a városrendező, aki figyelmét állandóan ennek a változó életű organizmusnak a pulzusán tartja. Természetesen az ostromnak a városon nemcsak a bombákban, tűzben látható hatása volt, de a lakosság életében bekövetkezett változás, a belső vándorlások, elpusztult és máshelyen keletkezett munkahelyek stb. mindmegannyi változás, hozzászámítva a régi problémákat is, melyekkel az új helyzetben is meg kell birkózni, de olyan formában, hogy az elősegítse a város jövőbeli fejlődését. Ne legyen akadálya az elkerülhetetlen gyorsforgalmi utaknak, a pályaudvarok kihelyezésének, légikikötőknek, a dunai forgalmunk és kikötőnk nemzetközi bekapcsolódásának és így tovább. Az újjáépítést tehát először ezekben a távlatokban kell látnunk, melyben a nagy egészhez illeszkednek a kisebb dolgok. Ott rendeződnek el, mindegyik helyes összefüggésben a másikkal, tisztázott elvek szerint. A forgalom, 193