Budapest, 1947. (3. évfolyam)

4- 5. szám - KOTSIS IVÁN: A százéves Műegyetem

A könyvtár liallgatősági olvasóterme MHTaJlbHH RJ1H y'ieiIMKOH B ÚMÓaiioTeKe The public reading rooms Salle de lecture publique de la bibliothéque mindenütt szaporítania kell az új tudományágak bevezetése céljából. Mindez természetesen a tanszemélyzet fokozott igénybevételét vonja maga után. 1934-ben a Műegyetem szervezetében jelentékeny változás áll be több új fakultás bekapcsolása révén. Az akkori kormányzat ugyanis a Műegyetem keretébe helyezi át az állatorvosi főiskolát, a mezőgazdasági kart, a közgazdaságtudományi egyetemet a maga teljes egészében, beleolvasztva ebbe az 1914-ben felállított egyéves közgazdasági osztályt, végül az 1735-ben alapított és eredetileg Selmecbányán működött, majd az első világháború után Sopronba áttelepített bánya-, kohó- és erdőmérnöki akadémiát. Amíg ez utóbbi intézmény régi mérnökképző hagyományainál és műszaki jellegénél fogva kétségtelenül és szorosan beleillik a Műegyetem keretébe, addig az előző fakultások beolvasztása Műegyetemünk mérnökképző jellegét erősen elhomályosítja, amellett a Műegyetem jól bevált szervezetének gyökeres átalakítását vonja maga után. ami sok részben nem gyakorolt előnyös befolyást a mérnökképzésre. A fúzióval terjedelmében megnövekedett Műegyetemnek nincs ideje ahhoz, hogy ebben az új szervezetében kiformálódjék, mert az 1939-ben kitört európai háborús bonyodalom megzavarja a nyugodt fejlődés vonalát. Habár a háború országunk területét jóidéig elkerüli, a külpolitikai nyugtalanság, a belpolitikai feszültség, a külföldi tudományos kapcsolatok fokozatos megszűnése, az amúgy is minimális anyagi támogatások mértékének háborús okokból történő további lecsökkentése, a hallgatóságnak katonai szolgálatra való fokozatos igénybevétele, a tanulmányi rendnek a kilenc szemeszternek nyolcra való redukálása révén történő visszafejlődése, valamint a kötelező testnevelésnek és elméleti katonai tárgyaknak a tanrendben való erőszakos térfoglalása mindmegannvian az intenzív mérnökképzés rovására esnek, pedig, hogy minő vitalitás él műegyetemünkön még ekkor is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1941/42-ben a főépületben kh. 1000 fő befogadására szolgáló rajztermek céljára harmadik emeletsor épül és erősen tervezzük a lágymányosi telep kiépítését, amelyek sorából az aerodinamikai intézet meg is valósul. A Műegyetemet fenyegető balsors előhírnöke elég korán : 1942 szeptember 7-én jelentkezik az első budapesti légitámadás során, amelynek jelentéktelen számú károsultjai közé első helyen a műegyetemi telep kerül ; ez azonban csak gyenge bevezetője annak a szörnyű csapásnak, amely az 1944 december 27-től 1945 február 12-ig tartó héthetes ostrom alatt intézményünket éri. A Műegyetem telepe dunaparti exponált fekvésénél fogva a budai hadműveletek középpontjába kerül: épületeit a várost védő sereg hídfőerődöknek használja fel és képezi ki. Dunaparti helyiségeinek ablakaiba betonba ágyazott gépágyúállásokat épít, az épületek között elterülő kertben nagymennyiségű ágyút, lőszert, vontatóeszközt és egyéb hadianyagot helyez el ; az épületek belsejébe a lágymányosi védőőrség tartalékcsapatait összpontosítja, parancsnokságokkal és legénységgel, sőt földszinti helyiségeibe még lovaikat is bekötik. Ily körülmények között nem csodálható, hogy az ostrom alatt, mint kihangsúlyozott célpontot, számos légibombatalálat és belövés éri és annak befejeztével felejthetetlenül szomorú kép tárul elénk : súlyosan sérült homlokzatok, főként a Dunapart felöl, szétrombolt belsők, átütött mennyezetek, leszakadt tanszékek, tetőnélküli tantermek, értékeiből és felszereléseiből kifosztott laboratóriumok, könyvtárak és hivatalok : pusztulás, aminőhöz még csak közelítőleg hasonlót sem szenved az ország bármelyik főiskolája sem. A MŰEGYETEM EGYETLEN TÉNYEZŐJE éli át töretlenül az ostromot : tanszemélyzetének és alkalmazottainak lelki ereje, amellyel az ostrom kábulatából úgyszólván magukhoz sem térve azonnal hozzálátnak a Műegyetem ájult testének felélesztéséhez ; tanár, asszisztens, tisztviselő, altiszt és hallgató függetlenül viselt pozíciójától, mint egyetlen ember állanak munkába és takarítják el a romokat, úgy mintha saját házi tűzhelyüket kellene újjáépíteni. És itt mutatkozik meg a gyümölcse annak a mereven elutasító állásfoglalásnak, amelyet a Műegyetem tanári kara 1944 novemberében a Szálasi-kormány kitelepítési kényszerével szemben tanúsított s amelynek folyainányaképen a tanári kar jelentős részének az ostrom kezdetéig bujkálnia kellett; inert ha az ostrom után a Műegyetemnek imént leírt összeomlása mellett még a tanszemélyzete is hiányzik, akkor egészen reménytelen lett volna a műegyetemi tanító munka megindulása. Ezzel szemben a krónikás pontosságával leírható, hogy 1945 április 20-án, tehát két hónappal az ostrom után a tanítás minden osztályon megkezdődik, amely tanítás nehézségeire ma már csak mint a mult romantikájára emlékezünk vissza. Vegyészek vegyszerek és laboratóriumok nélkül, építészek rajzterem és rajzasztal nélkül, mérnök- és gépészhallgatók ablaknélküli tantermekben, amelyekbe befújt a szél, beesett az eső és padlójuk a betört üvegtető miatt vízben állott, éhesen és rossz ruhákban, összetört padokon ülve tanultak, mindennemű felszerelés, eszközök, papír, könyvek és jegyzetek nélkül, amellett a kéthónapos ostrom által megrongált idegekkel és legyengített szervezettel. Ezek a hónapok a Műegyetem történetéhen joggal szerepelhetnek annak hőskora gyanánt. A Műegyetem az azóta eltelt két esztendő alatt hallatlan erőfeszítéssel küzd talpraállásáért, amit még megnehezít az a körülmény, hogy a világháború alatt európaszerte véghezvitt pusztítások újjáépítésének reménye előre 169