Budapest, 1947. (3. évfolyam)

4- 5. szám - ZELK ZOLTÁN: Májusváró (vers)

ŰMk ŰZ& Ltún MÁJUSVÁRÓ Mint gyermek, aki hazatérő apja felé szalad, úgy fut mostan dalom, oly tárt karokkal, sikongva, repesve e májusváró, boldog hajnalon ! S hű holtjaink idézi, őket hívja, kik megfulladtak hóhérkötelen, akiknek csontja vonat alatt roppant, de beitta lelkük mindert elem : s virágban porzó lettek, nedv a fában és bányafalban megbújó erek : ez alkotni, munkálni sose szűnő, holtan is élő örök mívesek ! Kohó kihűlne, omlana a tárna, kémény ledőlne a gyárak felett Őnélkiilük, s aszály falná a rétet, s lehullnának a béna fellegek ! Mert vélük föld e föld, ország ez ország és vélük vagyunk mi ilyen erősek : sziklába vágott, ki arcunkba vágott, aki csak fegyver által volt erősebb. Ezért, hogy mostan százezernyin állunk és indulunk, a városszéleken : ők harsognak e százezernyi szájban s a szélben úszó transzparenseken ! ők dübörögnek százezernyi lábbal, kiket megölni sohasem lehet — s nem én dallom, de ők dalolják vélem, e májushívó boldog étieket!