Budapest, 1947. (3. évfolyam)

3. szám - JÉCSAY LÁSZLÓ: A vurstli

KIFOGYHATATLANOK a látnivalók! Itt van az Újvári Károly-féle »fekete színpad«. A közönség nem lát mást, mint egy fekete falat, s a szemébe világító rivaldalámpákat. Egyszerre megjelenik egy magányos nagybőgő, melyet követ a dob, a trombita és a többi. Szépen becammognak a színpadra, sorra elrendezkednek, majd megszólal a zene. Az ostrom alatt elpusztult Műszínkör is állt már abban az időben. Igen válogatott műsort játszott éveken át. Azonban valami érthetetlen tradícióból novemberben mindig a Molnár és gyermeke rémdrámával zárta kapuit. Ne keressünk logikát a vurstliban. Sok a hajóhinta, három lövölde várja a stiisszivadászokat. Miután nincs új a nap alatt, áll már a lecsuszótorony, a mechanikai bábszínház, sőt feltűnik Messalina, a rejtélyes hableány is a többi ligeti szirén között. Nyáron szívesen ugratják Fisch bácsit az üzem vízmedencéjébe, aki bármely bedobott tárgyat mint műbúvár, pillanatok alatt felhoz, csak az apró és nagyobb pénzeket »nem találja« meg. De itt látható az első fonográf is. Sok bámulója akad az üvegbúra alatt tartott ördöngös masinának. Hallani azonban csak úgy lehet, ha két gumicsövet dugunk a fülünkbe, melyek a géppel összeköttetésben vannak, de mit? Egy lágy valcert? Ó nem! Az nem ligeti attrakció. Hallható az Elba-hajó elsüllyedése lemezről. Sikoltozás, dobogás, lárma, végül nagy csend, nyilván eredeti hangfelvétel. A ligeti gyerekek egész héten a hétfői napot várják, nekik akkor van fizetés, a hullámvasút alatt szabad portyázással övék a pénz, ami kiesett a hullámzó emberek zsebeiből. A mutatványosok szorgalmasak, törekvők és készségesek. Iparuk van. Dolgozók! A kedv, a felejtés munkásai. 1911-ben azonban véget ér szabad életük, rendszabályokat hoznak, kőházakba szorítják őket, olyan kis területre telepítik át az üzemeket, ahol a terjeszkedési lehetőség megszűnik. Összeköttetésük a 44-es vonal leállításával egészen rossz. Alkonyatkor a vurstli elnéptelenedik, mindenki siet haza. Vége a romantikának! Pest fényei kihunynak, oda a Tabán, nincs vurstli, Óbuda halálraítélt város, erdeit lekaszabolják, világszép parkjaink csak lassan ébredeznek. Törődjünk kissé magunkkal, nemcsak kőpalotákban lehetünk boldogok. A mutatványosoknak van egy reménysugaruk. Az Állatkert szűk, egészségtelen, kitelepítésre vár. Ha e területet megkaphatnák, idővel az ottani regényes környezetben pompás barlangokban és átalakítható épületekben valóban világvárosi mutatványostelep létesülhetne. 99