Budapest, 1946. (2. évfolyam)

2. szám - KŐHALMI BÉLA: Szabó Ervin emlékezete

Budapesten Szabó Ervint. A Fővárosi Könyvtárban később bevezetett tizedes osztályozó rendszer átvétele és itthoni meghonosítása ebből a kapcsolatból származott. 1904-ben kerül Szabó Ervin a fővárosi Statisztikai Hivatal égisze alá tartozó Fővárosi Könyvtár élére. Helyiségei a Központi városháza károlykörúti (ma Somogyi Béla-úti) traktusán egy homályos folyosóból nyíltak. Szűk volt és sötét, de ebben a dohosszagú környezetben is lehetett szépeket álmodni. Varázslat történt. Alig hogy megszabadult a Statisztikai Hivatal gyámkodásától, a szegényes könyvtár kezdett átalakulni olyan otthonná, ahol a tanulni, dolgozni vágyó jól érezte magát. Az olvasóteremben az olvasó kérés nélkül kézbevehette a kitett új folyóiratokat, a kézikönyvtár polcairól ugyancsak kérés nélkül a referencekönyveket, a könyvtáros előzékeny készséggel várta az alkalmat, hogy tanáccsal szolgálhasson, a cédulakatalógus pedig — minden könyvtár féltett kincse — ki volt téve az olvasóterembe. 1905-ben a kis könyvtárban csak 736 olvasó fordult meg," 1910-ben már 20.000. Húsz ember ült. huszonöt állt, türelemmel lesve, hogy valaki fölálljon. 1906-ban Bárczy István lett Budapest polgármestere. I j ember, telítve nagy energiákkal és tervekkel. Budapest háborúk előtti virágzásának elindítója. Városépítő terveibe a lakásépítésen és szociális feladatok megoldásán túl belefoglalta egy nagy közművelődési könyvtár megépítése tervét is. E feladatokhoz olyan munkatársakat vett maga mellé, mint Wildner Ödön és Harrer Ferenc. Ez a három férfiú — a két utóbbi Szabó Ervin jóbarátja, munkatársai a Társadalomtudományi Társaság folyóiratának, a Huszadik Századnak — ettől fogva mindenben támogatója lett Szabó Ervin könyvtári terveinek. A felülről kapott biztatás nagy sarkaló erő volt. de hamarosan Szabó Ervin diktálta a munkamenetet. Emlékiratot írt Községi nyilvános könyvtár Budapesten címmel, aminek nyomán Bárczy István szakértekezletet hívott össze 1910 tavaszán. Kiadta a Népmívelés folyóirat külön könyvtári számát és megírta a modern könyvtárépítés elveiről szóló tanulmányát, amelyet a polgármesterjelenlétében egy meghívott szakemberekből álló közönség előtt olvasott fel. Úgy látszott, hogy Budapest könyvtári lelkiismerete megmozdul. A közgyűlés felhatalmazta a tanácsot, hogy írja ki a megépítendő nagy közművelődési könyvtár tervpályázatát és megszavazta a rendkívüli hiteleket ahhoz, hogy a Fővárosi Könyvtár általános könyvtárrá legyen fejleszthető. A majdani új nagy könyvtár bő kereteit illő tartalommal kell kitölteni : mindenekelőtt egy hozzá méltó könyvanyaggal, a külön gyűjtemények sorával, újrendszerű katalógussal és megfelelő színvonalú könyvtáros gárdával. Első lépése a fiókkönyvtári hálózat megalapozása volt. Ezt a feladatot kitűnő szervezőre, Madzsar Józsefre bízta. Ez a gyorsan létrejött, szervezet 1918-ban már 330 ezer kötetet forgatott meg. Gyors egymásutánban olvasztotta be Szabó Ervin a könyvtárba Kautz, Ballagi Géza, Dessewffy, Szüry Dénes, Zichy Jenő, Vámbéry, Strauss, Loránd és Thallóczy gyűjteményeit : a könyvtár híres külön gyűjteményeinek (Budapest, Keleti gyűjtemény, Röpiratgyüjtemény) alapjait ezekkel vetette meg. Nagy reménységek fűzték a Keleti gyűjteményhez : erre már a balkáni háborúk idején gondolt. Azt akarta, hogy a gyűjteményből a város nevezetessége legyen. Hogy fájlalta, hogy a Vámbéry-hagyatékból a végrendelet folytán az arab kéziratok az Akadémiára szálltak. Lépésről lépésre haladt, de elektrizált mozgékonysággal, hogy mire a nagy könyvtár készen áll, készen álljon az új gárda és az új katalógus. Közben felmerült a Fővárosi Múzeum átszervezésének terve. Szabó Ervin siet megtámogatni a tervet A városi múzeumok feladatai és a Fővárosi Múzeum című tanulmányával. Az új Városi Múzeumot Szabó Ervin tömegnevelő intézménynek képzelte el és felvetette a nyilvános könyvtárral, szabad főiskolával való összekapcsolása gondolatát. Képzeletében egy múzeumból, galériából, könyvtárból és főiskolából álló hatalmas szellemi erőd, egy modern akropolisz tervét formálta ki. de ezt a még színesebb tervet is elködösítette az első világháborút megelőző évek légköre. A nagy közművelődési könyvtár tervpályázatán díjat nyert építőművészekkel, Lajta Bélával és Málnai Bélával Szabó Ervin nekiáll a végleges tervek elkészítéséhez. A tervekbe — végtelen szeretettel vagy huszonötször átalakítva, módosítva, gazdaságosabbá, egyszerűbbé nemesítve — hihetetlen leleménnyel belementi a marasztaló olvasótermeken, kutatószobákon felül mindazt, ami szellemi gócponttá avathatja ezt a kultúrpalotát : kiállító termeket, előadótermeket, zenetermet, mesélő-szobát, vakok könyvtárát. A tervezgetésben éjszakákat töltöttek el az építész műtermében Bárczy Istvánnal és Harrer Ferenccel. A nagy kultúrpalotából mégsem lett semmi. A telket, amire a főváros millenniumi alapítványából a könyvtárat fel kellett volna építeni, kihúzta a tervek alól hol a Közmunkatanács, hol valami kerületi érdek, amely szállodát szívesebben látott volna a könyvtár belyén. A pillanatnyi fiskális érdekeket a város atyái produktívabbnak tartották, mint háromszázezer olvasó szellemi felemelkedését. Végre a Tisza Kálmán-tér egyik sarkába helyeződött a könyvtár terve, de 1913 nyarának utolsó közgyűlésén ezt a tervet is elgáncsolta a Vázsonyi irányította többség, mikor a vezér kiadta a jelszót : »a szociológusoknak (gúnyosan hangsúlyozva a szót) nem építünk szabad iskolát! « Az eleinte tetszhalottnak tetsző bukott terv — mely annyi álmát fogyasztotta, ami miatt annyi sürgető irodalmi tervét tolta félre — eleinte csak fájdalmas emléke volt. Később, a hosszan elnyúló háború éveiben már egy halálos melankólia fájdalmas góca lett. Igazában az fájt neki — és fájna még ma is, — hogy a város közömbösen napirendre tért fölötte . . . »Volt benne egy caractere caillant. mely talán az összes többinél szembeszökőbb volt s mely, mint központi eszme, kisugárzott gazdag egyénisége minden megnyilvánulására. Ez az ő oroszos forradalmisága volt.« Jászi Oszkár. (Világ, 1918. okt. 1.) A fővárosi könyvtár könyvtárosi állására beadott pályázatához mellékelt kézírású Önéletrajza végén 1903 decemberében ezt írta Szabó Ervin : »Jelenleg szabad időm és munkaerőm főrészét A társadalmi osztályok és az a osztályharc elmélete c. az 1904. év folyamán megjelenendő nagyobb szociológiai munkám kidolgozásának szentelem.« A tüskés könyvtárosok hivatásgyakorlásának receptje szerint ennek a munkának 1904-ben el kellett volna készülnie. de nem készült el egy esszé-nyi fejezete sem; se 1904-ben, sem a következő években, noha jegyzetei halomra gyűltek s a munkát mindig újra meg újra elővette. Ha csak a maga tudományának kertjét művelte volna s nem törődött volna azzal, ami a kerítésen túl történik, ha csak könyvei fölé hajol, ennek és sok más — a marxizmust továbbfejlesztő — munkának ki kellett volna kerülnie a tolla alól, de a tudós önzése fölött elhatalmasodott szociális lelkiismerete. így merült ki munkássága — leszámítva Marx és Engels válogatott műveinek bevezető tanulmányokkal és jegyzetekkel bővített kiadását, élete utolsó esztendejéig, a Propaganda, — a szó erejében bízva — füzetek és röpiratok írásában, előadások tartásában. így lett belőle harcos újságok alkalmi cikkírója és organizátor s mint ilyen, egyike a legkülönbeknek. Egyetlen komolyabb lélekzetű, a marxi történelemszemlélet teljes fegyverzetével írott nagyr munkáját, a Társadalmi és pártharcok az 1848—49-es magyar forradalomban címűt már betegágyán fejezte be. Az utolsó simítások végzése közben ragadta ki a halál kezéből a tollat, ez a munkája — posthumus műként — a magyar emigráció Bécsi Magyar Kiadó-jának kiadásában halála után három évvel jelent meg. Eletirányát diákkori bécsi társasága döntötte el. Egyetemi barátai között volt néhány nagy műveltségű orosz emigráns. Az egyik a nagyműveltségű, rendkívül szuggesztív egyéniségű Klatschko Sámuel, akinek a házában az orosz forradalmárok minden árnyalata megfordult. A másikakire Szabó Ervin meleg megemlékezéssel gondolt, Teplov Pál : az orosz földmunkásmozgalom kezdeményezéseit, terveit ismertette meg vele. »Ebben az orosz légkörben — írja barátja és egyik életrajzírója, Jászi Oszkár — vált vérbeli forradalmárrá és marxistává Szabó Ervin . * . Az orosz forradalmároktól nemcsak számos eszmét és taktikai nézőpontot vett át, de valahogyan megtanulta tőlük a fiatalságra való hatás művészetét is : a titkos összejövetelek, előkészületek, szervezkedések, éjjeli s kissé rejtelmes technikáját. Rendkívül sok időt és energiát szentelt a szocialista ellenzék legfiatalabb tagjaival folytatott ilyen szigorúan bizalmas eszmecserékre. A szociáldemokrata párt szélső forradalmi csoportja — az, amely a magyar kommunista forradalom alatt a legtevékenyebb volt — mindig vezérét tisztelte benne.« Külföldről hazakerülve — 1898-tól fogva — élénk részt vett az ifjúsági és munkásmozgalomban. Első nagyobb dolgozata egy a Budapestre tervezett nemzetközi diákkongresszusra készült névtelen röpirata volt a magyar reakciós ifjúság ellen. Ekkor lett az akkor még hetente csak kétszer-háromszor megjelenő Népszava cikkírója és a Népszava Naptára szerkesztője. Nem ez volt egyetlen névtelenül megjelent röpirata. A budapesti nagy villamossztrájk alkalmából írt feltűnést keltő röpirata vádirat a kapitalista bűnök és korrupt sajtó ellen. Még a Huszadik század körül csoportosult szociológusokkal való kapcsolata előtt került összeköttetésbe a Schmitt Jenő filozófiai köréhez tartozó írókkal, a rövid időn át megjelent Társadalmi forradalom szerkesztőségével. Ekkor szövődött barátsága gróf Batthyány Ervinnel, a lap pártfogójával s e barátsága egyik eredménye a bögötei reformiskola lett. A Batthyány birtok parasztgyerekeinek szánt új iskola megtervezésében résztvett Szabó Ervin is. Sajnos végre-94