Budapest, 1946. (2. évfolyam)

11. szám - K.GRANDPIERRE EMIL: Új élet (Elbeszélés) - MAJOR OTTÓ: Séta (vers)

készenlétben, hogy valahányszor ünnepélyes alkalom adódik, azonnal kéznél legyen. Miként a naptárban helyenkint pirosbetűs napok váltogatják a feketebetűs napokat, úgy ez az ing is pirosbetűs ing lesz, ünnepi kellék, a szépség és elegancia jelképe a foltos zoknik, formájukból kivetkőzött gatyák és toldozott ingek szomorú zsibvásárán. Elsőízben eljegyzésén ölti fel, aztán hozzá sem nyúl, amíg főnöke temetésének csendes kitartással áhított napja el nem érkezik, majd az esküvő sorsdöntő fordulata. Később, amikor Kovácsék házába költözik s megtakaríthatja a lakbért, három-négy ilyen inget fog csináltatni. Esetleg hatot. — Tessék a kart felemelni, — utasította a varrónő s derekát lazán átfogta a centiméterrel. — Nagyon kérem, — mondta Kálmán, mielőtt elköszönt volna. — szeptember harmadikára, szombatra készítse el, — fontos, inert akkor lesz az eljegyzésem. — Hát ilven inggel nem is mehetne eljegyzésre, — jegvezte meg a varrónő foga közt egy tűvel. Sápadt arcát fölemelte, egy pillanatig némán vizsgálódott : — Micsoda gallér! Lassan, ütemesen csóválni kezdte a fejét : — Ezek miatt a kontárok miatt olyan nehéz az életünk! Ezek veszik el a kuncsaftot tőlünk. Kapát a kezükbe, nem tűt és ollót! Majd meg tetszik látni, hogy én milyen munkát végzek. Olyan lesz az az ing, hogy Pesten a belvárosban sem csinálnak különbet. De nem mondok semmit. Szombaton majd meg tetszik látni. Szombaton azonban még darabokban hevert az ing. A varrónő egy hosszú históriával mentegőzött. Kálmán azonban nem bírt odafigyelni. Megingott a bizalma, egyre rémültebben kezdett számolni a lehetőséggel, hogy Piacsek is cserbenhagyja, nem lesz készen a ruha sem s új életébe éppoly kopottan, foltosán fog belépni, ahogy eddig élt. A varrónő égre-földre fogadta, hogy ha kell, egész éjszaka virraszt, de másnap reggel nyolc órára végez az inggel. Ugyanezt mondta Piacsek is, akinél azonmód találta ruháját, mint az utolsó próbán. Egész éjszaka nem húnyta le a szemét. Annyiszor elképzelte már a kellemesen simogató meglepetést, amit kék zakójában, hófehér ingében fog kelteni Kovácséknál. Most a hideg futott végig a hátán, ha a kézfogóra gondolt, az egybegyűlt társaságra, Kovács tekintélytadó fekete öltönyére, Kovácsné selyemruhájára, az észvesztő csipkékre Ilonka gallérján és mindezzel szemben saját kék foltjára szürke nadrágja fenekén. Dermedt mozdulatlanságban ülje végig életének ezt az első nagy ünnepét? Elkeseredésében néha már inkább le akart mondani Ilonkával együtt a városvégi házról, a gyümölcsösről és a szőlőről. »Vagy minden, vagy semmi« — motyogta félhangon. Az inget megkapta reggel nyolckor. Idegességében meg sem nézte, kifizette, a hóna alá csapta s rohant Piacsekhez. A szabó éppen a ruhán dolgozott. Leültette s komoran, szótlanul tovább folytatta a munkát. Kálmán aggódva leste. A sorsa most ott feküdt kiterítve a szabó két combján, ott vergődött a két fürge, vastagujjú kéz között, ott lyuggatódott át meg át a tű szapora öltései nyomán. Az idő fájdalmas lomhasággal múlott. Szinte percenkint előrántotta az óráját. Néha úgy rémlett, mintha a mutatók megbénultak volna. Aztán a szabó a magasba emelte a kabátot, vizsgálgatta, innen-onnan lekapott róla egy cérnaszálat. — Jól kitömtem a vállát, — mondta rosszkedvűen, — hogy délcegebb legyen az úr. Tessék felpróbálni. — Nem lehet, — válaszolt szomorú fejcsóválás kíséretében, — épp annyi időm van, hogy hazamenjek és átöltözzem. Tizenegykor van az eljegyzésem, — tette hozzá, de büszkeség és öröm nélkül. Piacsek önérzetesen legyintett : — Semmi szükség rá, csak azért mondtam, mert így szokás. Londonba is elmehet az úr ezzel a ruhával. Amit én egyszer a kezemből kiadok, azon nincs mit javítgatni. Ez a nagy önérzet valamelyest helyrebillentette Kálmán lelki egyensúlyát. Odahaza csaknem jókedvűen látott hozzá az öltözködéshez. Az új ing 419