Budapest, 1946. (2. évfolyam)

11. szám - K.GRANDPIERRE EMIL: Új élet (Elbeszélés) - MAJOR OTTÓ: Séta (vers)

Neked ne legyen sürgős. S ha sürgős is, tégy úgy, mintha nem volna az. Különösen a vőlegényed előtt. Mit fog gondolni rólad, ha látja, hogy milyen nagyon rohannál az esküvőre? — Értetted, fiam? — Igen, mama. — Az én időmben szemérmesebbek voltak a lányok. Nyakig pirultunk, hacsak kimondták előttünk, hogy kézfogó, meg esküvő, meg férj. Ti, mai lányok, lelketek mélyéig romlottak vagytok. A szégyenérzet utolsó paránya is kihalt belőletek. Ahelyett, hogy lesütnéd a szemed és hallgatnál, még sürgeted az esküvőt. Ilyesmi többet ne forduljon elő. Értetted, fiam? — Igen, mama. Kovács most kivette a pipát a szájából, odaveregette a szék karfájához, hogy a maradék parázs kihulljon belőle. Busa szemöldöke mögött meghúzódó szemét lomhán körbejártatta a jelenlevőkön. — Nem sokáig lesz értelme, hogy sürgesse, — jegyezte meg tömören. — Akár van értelme, akár nincs értelme, én nem akarom, hogy sürgesse, — mondta az asszony harciasan. — S jobban tennéd, ha nem védenéd a lányodat, mert a te hibád, hogy idejutottunk. Én tudom, mi az nevelni egy lányt, te most sem tudod. — Csak azért mondom, hogy nem sokáig lesz értelme, — folytatta Kovács zavartalanul, — mert mához egy hónapra megtartjuk a kézfogót. Kovácsné ingerültségében háromszor is ölébe vágta s ugyanannyiszor ismét felemelte a harisnyát. Fulladozott a méregtől : — Hiszen megbeszéltük, hogy amíg az öreg meg nem hal és Kálmánt nem léptetik elő segédhivatali igazgatóvá, addig nem lesz esküvő. Az öreg pedig él. Most mondja Kálmán, hogy mégcsak nem is köhög. — De én beszéltem az orvossal. — Az orvossal? — Vele. — Cziráky doktorral? — Vele, vele. — És mit mond? — Azt, hogy az öreg a tavasszal ágynak esik. — Ugyan? — ezt Kálmán mondta, aki izgalmában felemelte kezét a térdéről, sőt a combját is meglazította kissé. A kék folt ott sötétlett a lába között, de senki sem vette észre. — Semmi értelme, hogy tovább halogassuk a ' kézfogót. Ügy-e, öcsém? Kálmán ijedten kapta össze a lábát s óvatosan térdére csúsztatta tenyerét. Zavarában csak buzgó fejbólintással jelezte egyetértését. Ez a fordulat minden tervét felborította. Annakidején, midőn egyetlen ruháján megsokasodtak a romlás jelei, számvetést készített, majd elment a szabóhoz, — nem a városvégi öreghez, akinél eddig dolgoztatott, — egy másikhoz, a templom mellett, a város rangban második szabójához, Piacsekhez. Főnöke halálával segédhivatali igazgatóság várt rá, Kovács Ilonka kezével egy ház, egy gyümölcsös és háromszáz négyszögöl szőlő. Ez utóbbi ugyan egyelőre csak felesben a szülőkkel. De mindenképen oka volt rá, hogy új élet küszöbén érezze magát. S nem tartotta ildomosnak, hogy ezt a küszöböt kopottan, rosszul szabott öltönyben lépje át. Miután Piacsek tájékoztatta az árakról, Kálmán sorra vette kiadásait, összeadott, kivont, szorzott, osztott, míg végül világos képet alkothatott az elkerülhetetlen áldozatokról. Keserűség nélkül szánta rá magát, hogy napi húsz cigaretta helyett nyolc hónapig napi öt cigarettát szívjon, lemondjon a vasárnap délelőtti sörözésről, a tízórairól, fehérneműjét egy hét helyett tíz napig hordja, ágyán hathetenkint váltassa a huzatot. Egy fokkal még fájdalmasabb áldozatot jelentett számára a nyalánkságot megvonnia magától. Gyakorlati szelleme visszautasította a virágvásárlás oktalan pazarlását. Ajándékul tehát bonbont vitt menyasszonyának vasárnaponkint s ilyenkor magának is vásárolt s Kovácsékhoz ballagtában szájpadlása és nyelve között kéjes lassúsággal olvasztgatta el egyik bonbont a másik után. Ez a gyönyörűség nemcsak testét, a lelkét is felüdítette. Élénkebben húzta meg a csengőt a kapun s a szokottnál frissebben üdvözölte Ilonkát. Még csak hat telt el a nyolc hónapból. A ruhára, az ingre nem gyűlt össze a pénz, az eljegyzést pedig egy hónap múlva megtartják. Helyzetének súlyossága megriasztotta. Abban nem reménykedhetett, hogy Piacsek hitelt ad, nem volt más hátra, minthogy szorosabbra fogja a kantárt s egy hónap alatt takarítsa meg a ruha árából hiányzó összeget. Arra, hogy ebben az illetlenül foltos ruhában jelenjék meg az eljegyzésen, nem is gondolt. Kimondhatatlanul vágyott a szabadságra, hogy kezét-lábát oly meggondolatlanul mozgathassa, mint más ember. Ez a szabadság jelképezte az új élet gyökeresen más légkörét, az elegancia, a jólét és a fesztelenség kezdődő korszakát. Haladéktalanul megrendelte Piacseknél a ruhát. Választása egy könnyű sötétkék szövetre esett. Mert könnyű volt, nyugodtan viselhette nyáron s mert sötét volt, viselhette télen. — Kitűnően méltóztatott választani, — jegyezte meg a szabó. Kálmán szerényen elmosolyodott : — Az a kívánságom, hogy az öltöny elegáns legyen. Ezért jöttem önhöz. — Ennél a vacaknál különb lesz, — mondta a szabó s elhúzott szájjal, fitymálólag érintette meg Kálmán kabátjának az ujját. — Pocsék! — folytatta mély meggyőződéssel,— pocsék. Jól esett volna visszautasítani ezt a hangot, amely nemcsak a városvégi szabót, de őt magát is sértette. De nem mert szólni. Ehelyett lelkére kötötte Piacseknek, hogy még szeptember harmadikára, szombatra készüljön el a ruhával, mert másnap van az eljegyzése s új ruhában akar megjelenni. A szabó ismét végigmérte : — Hát ebben a vacakban nem is mehet az úr eljegyzésre, annyi bizonyos. — Éppen azért kérem, hogy készítse el idejében. — Szombatra nem tudom, — mondta Piacsek rejtélyesen, — de vasárnapra meglesz. Hánykor lesz az eljegyzés? — Tizenegy órára megyek a menyasszonyomhoz. — Tessék idejönni tíz órára. A ruha kész lesz. — Biztos? — kérdezte meg mégegyszer, — nagyon fontos. A szabó sértődötten egyenesedett ki : —Ha egyszer mondom, kérem-! Útját most a varrónőhöz vette. Nem akarta meghaladni költségvetési keretét, előhúzta hát zsebéből a számvetést s menetközben áttanulmányozta. Kevés pénz maradt az ingre, holott erre az öltözködési kellékre fontos feladat várt jövendő életében. Mindig tisztán, frissen, kifogástalan vasalással, ennek az ingnek ott kell majd feküdnie a szekrényben, állandó 418