Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - BÁLLÁ MIHÁLY: Jelky András budai polgár

tak az égen és egyszerre szörnyű vihar lört ki. Villám cikázott mindenfelé és szünet nélkül dörgött az ég ; a villám lecsapott a hajóra is, mely egyszerre lángba borult. Rémület fogta el valamennyijüket és elvette minden bátorságukat. A kapitány ugyan a legnagyobb önuralommal osztotta parancsait és igyekezett lelket önteni az emberekbe, folyton azzal biztatva őket, hogy nem kell félni semmitől ; ámde sokan voltak, akik nem hallgattak szavára, néhányan gerendát, mások deszkát ragadtak, azzal azután a tengerbe vetették magukat ; Jelky maga s kézhez kapott egy afféle alkalmatosságot és a tengerre bízta életét. Egész éjszaka a hullámok játékszere volt és annyira megdermedt hidegüktől, hogy el sem bocsáthatta gerendáját, jóllehet egynéhányszor már szívesen megtette volna, mert elvesztette menekülésének minden reményét. JCaJózeJt főí/h/a Másnap, mikor a vihar már elült, angol halászok Jelkyt s több más társát kimentették a hullámokból; őt az egyik halász befogadta magához és oly jól tartotta, hogy nemsokára ismét erőre kapott. Jelky azzal hálálta meg emberségét, hogy kijavítgatta az ő meg a családja ruhadarabjait ; közben mégis ki-kijárt a tengerpartra és epedve várt egy hajót, amelyen ismét elvitorlázhatnék. Végre beteljesült kívánsága, mert egy újabb vihar partra kergetett egy másik hollandi hajót ; Jelky tüstént felment a hajó kapitányához, elmondotta neki, hogy mi sors érte és arra kérte, hogy vegye fel hajójára. A kapitány teljesítette kérelmét azzal a kikötéssel, hogy kijavítja hajóslegényeinek ruhadarabjait. A hajó Surinamba. egy amerikai hollandus gyarmatra volt indulandó, melynek kikötőjébe néhány hét múlva meg is érkezett. Dohánnyal és egyéb áruval megrakodva indult visszafelé, de útközben egy vihar annyira megrongálta, hogy a kapitány sürgősen szükségesnek tartotta kijavíttatását s evégből Lissabon kikötője felé igyekezett, ahol 1756 februárius havában szerencsésen horgonyt is vetett. Jelkvnek módja volt benne, hogy láthatta Portugália fővárosának kőhalmait és maradványait. Ezt a várost 1755 november elsején egy szörnyű földindulás rázta meg és tette romhalmazzá. Arra kérte ott Jelky a kapitányt, hogy emberelje meg valamivel azokért a szolgálatokért, melyeket az egész úton tett matrózainak ; ámde a kapitány azzal a kijelentéssel utasította el, hogy örüljön, hogy eltartotta az egész úton. Jelky. ilvképpen a legnagyobb Parasztasszony háti-kosarában nyomorúságba jutva, búsan járt-kelt a kikötőben és nem győzött szorgosan érdeklődni a hajók érkezése és indulása iránt. Végre megtudta, hogy a legközelebbi napok egyikén két máltai hajó hagyja el a kikötőt, és sok könyörgés után elérte azt, hogy a kisebbik a fedélzetére vette. A két hajó négy napja vitorlázott már egy ütt kedvező széllel s a kisebbiknek ez idő után a kapitány parancsa szerint jobbra kellett fordulnia, kémlelni, hogy nem mutatkozik-e kalózhajó arrafelé. Két napig hiába járt megfigyelő útján s éppen már vissza akart fordulni, mikor a kormányos hirtelen elkiáltotta, hogy egy rettentő nagy hajót lát s mellette még két kisebbet is. A kapitány mindjárt látta, hogy kalózhajók, és kiadta a parancsot a menekülésre. De éppen akkor erős szél kerekedett és kidöntötte hajójuk árbocát. Most már nem volt mód a menekülésre : az emberek fegyvert ragadtak, de a törökök minden oldalról körülvették, megtámadták és fegyverük erejével hatalmukba ejtették a hajót ; az ellenszegülőket lekaszabolták, a többieket pedig, köztük Jelkyt is, rabul ejtették; a martalócok minden készleten, eszközön s magukon a foglyokon is megosztozkodtak és Jelkyt a kisebbik hajók egyikére vitték át : huszonnégy evezőpad volt azon a hajón mindegyik padon tizenkét ember evezett. Hét álló hétig volt Jelky a hajón s ez időnek eltelte után olyan országba érkezett, mely, minthogy a török szót nem értette, ismeretlen előtte máig is. Ott a többi fogollyal együtt egy népes városba vitték és eladóra állították ki a vásáron. Az ő vételárát nagyobbra szabták, mint a többiekét, amiatt aztán nem is akadt vevője. Mert a kalózok szemügyre veszik a foglyok kezét s azokat, akiknek kérgesebb tenyere, bőre van, olcsóbb áron adják el ; ellenben az ő árát. minthogy kezeinek puhább bőre miatt őt nemesebb származásúnak ítélték, magasabbra szabták a többiekénél. cizabmLuJÁz a niJrszőlqaj áqhó! Jelkyt ezután egy fíachna nevű másik tengerparti városba vitték, ott aztán egy török nemes úrnak adták el. Ez annak előtte maga is kalózkodással foglalatoskodott, de öregségére nyugalomba vonult. Jelky tehát rabszolgasorban élt ennek a török nemesnek a házában ; aki mégis jó és barátságos ember volt és három hónapig oly szelíden bánt vele, hogy alig érezte volna rabszolgaságának terhét, ha a rabszolgák felügyelője, szigorú és durva ember létére gyakran kissé kellemetlenebb módon nem bánt volna vele, mint többi társával a nyomorúságában. A ház ura majdnem minden héten áthajókázott a szomszédos szigetekre s olyankor halászattal szokta elűzni unalmát ; erre a szolgálatra mindig Jelkyt vette maga mellé. Megparancsolta egyszer, hogy szereljenek fel egy fregátot és vegyenek fel néhány napra való rizsát, kávét, vizet és egyéb enni-innivalót — de este felé, mikor már készen álltak az indulásra, egy környékbeli török nemes másnapra látogatóba és ebédre jelentette be magát a ház tirának. A rabszolgafelügyelő tehát maga volt kénytelen Jelkyvel meg egy török gyerekkel együtt hajóra szállni;

azzal a rendelkezéssel, hogy halat szerezzen a vendégségre. Mikor a parttól már meglehetősen messze jártak, megparancsolta nekik, hogy vonják fel a vitorlát, és minden igaz ok nélkül ütlegelni kezdte Jelkyt. 0 maga ezután bevonta a vitorlát s e munkája közben a hajó korlátján áthajolt a víz fölé. Ez a testtartása egy szempillantás alatt arra ösztönözte Jelkyt, hogy ragadja meg a jó alkalmat és szerezze vissza szabadságát. Megragadta 381