Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Verbőczy-útca 18.

A- halottak közül, akik mostanában éjszakánként felkeresnek, leggyakoribb vendégem a ház, ahol az ostrom előtt éltem. Nem úgy jön, ahogy elváltunk és emlékemben őrzöm : tisztán, mint fehérpártás menyasszonyt árván maradt vőlegénye ; egyszer tüzes lángkoronát visel fején, máskor éppen omladoznak falai, mint a kártyavár s én tehetetlenül állok előtte, holott tudom : telefonálni kellene a tűzoltóknak, a mentőknek, de a lábam földbegyökerezett. a kezem bilincsekben zsibbad, nem mozdulhatok. Az Álom Magyarázó Könyvetske -— melyet a Bölts Emberek nagy mesterséggel irtanak és Debretzenben szedegettetett ki — röviden és értelmesen így magyarázza a két jelenséget : »Házat látni égni : Jó«. »Házat látni beomlani : Szomszéd bántás«. Ami az első magyarázatot illeti : még soha semmi jó nem történt velem, ha éjszaka az égő Verbőczyutcai ház kísértett. A beomlásos álom viszont minden alkalommal beteljesedik: jelen szomszédom, a Somogyi Béla-úti bérházban, vagy azt énekeli át hozzám szemrehányóan, hogy én hideg szobor vagyok, aki nem értem meg őt (már hogyne érteném!). vagy átcsoportosítja képtárát, ami bántó kopácsolással jár a Rabitz-falon. Nem tudom hogyan vélekednek mások a régi álmoskönyvek jóslatairól ; számomra az álomfejtés egyike az olyan olcsó, gyermekes örömöknek, mint a szilveszteri ólomöntés (Mit hoz az újesztendő?), a csirkemell V-alakú csontjának eltörése az asztal felett — de nem ám kötélhúzás módjára •— (Teljesedik-e a kívánságom?), vagy a pókok állandó szemmeltartása, ha történetesen hálót szőnek a mennyezet sarkában. (Házimeteorológia.) A lutri detronizálását is azért sajnálom, mert a régi. debreceni álmoskönyvben kecses fametszetű rajzok varázsolják át az álombeli jelenségeket esélyes, sőt nyerő számokká, s én lutri nélkül is állandóan utánanézek, hogy milyen numerussal nyerném meg a budai lottót, ha történetesen még létezne ? Egyszóval a ház (ódon falai gyanakodva, bizalmatlanul fogadtak, mikor beköltöztem : ám látva, hogy csekély bútorzatom nem rontja a miliőt, könyveim és metszeteim pedig egyenesen odaillenek: megenyhültek és keblükre öleltek), a Verbőczyutcai ház, faragott kapujával és homlokába csapott lapos süvegével, örökösen visszatérő jelenség álmaimban. mint valamikor az érettségi vizsga. Makacsul jön, mint a végrehajtó, könyörtelenül, mint egy besurranó-tolvaj, szemrehányón, mint a vendég, kit már rég nem hívnak, kínzón, mint akivel szakítottunk. de újra és újra a pofánkba akarja vágni : »vége köztünk mindennek«, holott ezzel saját szívébe döfi a kést. (Óvatosan, hogy bele ne haljon.) I'udom : megérdemlem. A kegyetlenséget, a szemrehányást. a kínzást, a pofába vágást. Amióta távoznom kellett falai közül (az ablakok előtt Tigrise?, dübörögtek; a Bécsi-kapu alatt lopództak be az októbpri hajnal párás fátyolának szürkeségében és a Dísztér felé zakatoltak önhitten, pöffeszkedőn), amióta zsebemben egy fogkefével és szívemben gyűlölettel a betolakodók iránt, elhagytam : feléje se néztem. О időközben megrokkant, gránát tépte, bomba roncsolta. légiakna szaggatta ízekre, s én nem látogattam meg. Nem volt. sőt nincs erőm. hogy meglátogassam. Erőm ? Kedvem! Testem, lelkem nem kívánja. Nincs könnyem, amit érte ejthetnék. Egy-két szavam van csupán ; ezekből az illendőség kedvéért búcsúlevelet formálok, hogy mégse tartson utolsó, becstelen szoknvavadásznak. Egy könyv, egy metszet, egy aprónyomtatvány, ami benn égett a Verbőczy-utcai házban, aminek lába kelt, ami ott veszett a pusztulásban és a pusztításban : hiányzik, fáj. Sóvárogva gondolok arra. milyen jó lenne visszaszerezni, újra megszerezni! Három fényképet őrzök egy asztalfiókban, limlomok között, régi írások, adónvugták és eltemetett barátok leveleinek társaságában a három szobáról. Ha néha előkerülnek a fényképek : egy könyvre mutatok a polcon, a vasládára, amiben Budai Ali Basa históriáját rejtettem el : ez volt. ezért kár. E télen a vaskályha mellett dideregve, mellemben a koksz fojtó, keserű lidércnyomásával, sűrűn kísértett régi kályhám emléke is ; az aranycirádás fehér kályháé, amit Brxa János mester készített, Mária Terézia uralkodása idején, a tabáni Kereszt-utcában és Csók István annviszor lefestett, hiszen az ő epreskerti 362