Budapest, 1946. (2. évfolyam)

10. szám - SCHEIBER SÁNDOR: József Attila nyolc ismeretlen verse

A VII. darab dr. Kozocsa Sándor, egyetemi m. tanár, a M. Nemzeti Múzeum Orsz. Széchenyi Könyvtára főkönyvtárosának birtokában van. Az ő engedélyével nyomatjuk le. A VIII. darab dr. Eperjessy Kálmántól származik. József Attila első verseskötetének (Szépség koldusa) egy — Rafael Márta színművésznő tulajdonában lévő — példányán a következő ajánlás olvasható, amely mutatja a költő viszonyát Eperjessyhez : »Dr. Eperjessy Kálmán tanár úrnak szeretettel küldöm könyvem, volt diákja. Makón, 1922. XII. 21. József Attila.« Rafael Márta engedte át a verset közlésre. A költeményekről A II. darab (Isten) a József Attila Összes versei és műfordításai 226. lapján található Isten és 227. lapján olvasható Istenem című verseinek egyesített szövege, nagy valószínűséggel feltehetően első kidolgozása. 4 részből áll és 21 versszakra terjed. A két költeményről már korábban kimutattam, hogy tartalmi szempontból, tárgytörténetileg egybetartozik, lévén mindkettőnek háttere a keleti legenda (Scheiber Sándor : József Attila istenes verseinek tárgy- és kcpzettörténeti háttere. Irodalomtörténet. XXX V. 1946. 13—18. ; különlenyomatban is mint az Irodalomtörténet Füzetei 19. száma.) Most ez külső alakját illetően is bebizonyosodott. Később kettéválasztotta a költő. Isten című versének második alakváltozását — a mi szövegünk 1 — 2 részét (10 versszakát)— némi szövegváltozatban már közzétette Pásztor József (i. h.). Istenem című versének most olvasható változata azonban egészen ismeretlen, a 3. rész 4. és 5. szakasza (áruló : tanári pályája álmaiból), továbbá az egész 4. rész (öt versszak) teljesen új. Erezhető rajta a nagy nyomorban fogant realitás nyoma : Isten részére is az olcsóbb boltban vásárolna s hosszan, sokáig alkudozna. A költemény nyomtatásban megjelent, végleges szövegében is van egy szakasz, amely hasonlóan я realitásból táplálkozik : Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat, én zavarnám a fele varjat. Maga mesélte, hogy a hatodik gimnázium után »varjú-csősznek szegődött el Kiszomborba. Principálisa, az öreg juhász, nagy fene petróleumos kannát adott kezébe, azt kellett egész nap püfölnie egy bottal, így riogatta a varjakat a vetésről.« (Ma este II. 1924. 33. szám.) Még egy apróságra érdemes ebben a költeményben felfigyelnünk. A végleges szövegezésben a két utolsó sor így hangzik : Pipámat egy kicsit elkérnéd s én hosszan, mindent elmesélnék. Idézett tanulmányomban éreztettem, hogy az utolsóelőtti sor elüt a költemény középkori gondolatkörétől és keleti világától. Most bebizonyosodott, hogy az eredeti fogalmazványban nincs is meg, helyette ez áll : Te az én szívemet elkérnéd S én hosszan, sok szépet mesélnék. Tehát már akkor vitte bele a pipát, amikor kikapcsolódott az eredeti hangulatatmoszférából s nem érezte az új fogalom disszonanciáját. Az V—VI. darab egy papírlapra egymásmellé vetett ceruza-fogalmazvány. A VI. darab nyilván az epigrainma-szerű »Tanííásofe«-ból való, amelyek elvesztek s csak töredéket közölt belőlük József Jolán. (József Attila élete nyomában I. Galamb Ödön : Makói évek. Függelék : József Attila válogatott, kiadatlan versei. Cserépfalvi, 1941. 38—45., 147. I.) А VIII. darab (Magyarok) első és refrainként visszatérő utolsó két sora azonos a kötetben megjelent, hasonló cimű költemény utolsó két sorával (95. 1.). József Attila az első világháborút követő korszaknak kétségtelenül legnagyobb költője, mondhatnám klasszikusa. Minden sora érdeklődésre tarthat számot. Úgy értesülök József Jolántól — akinek a nyolc költemény átolvasásáért ehelyütt is köszönetet mondok —, hogy megtörténtek az előkészületek József Attila kritikai kiadására. Ezért bírnak értékkel az eltérő olvasatok és szövegváltozatok is. Betekintést kaphatunk általuk a költő alkotóműhelyébe és olykor lelkének legrejtettebb, legtitkosabb záraiba is. I. TOVÁBB ÉN NEM BÍROM Istenem, adj két megvakult szemet, Imás ajkat, ki térden emleget, Lelket, ki tudja, tenni bírsz csodát S agyat, ki nálam sokkal ostobább. Ó, rettentő Isten, ?tagy vagy, ha vagy. Gyötrött testemmel bár pokolnak adj. De másikat küldj — méltó — nagy kínom. De. ó. Uram. tovább én nem bírom. Küldj mánkat, kinek meleg szavát Bölcsőn susogják boldog, szép anyák, Kiért a föld fáklyás örömre gyúl S kinél hitványabb még a pénzes úr. Ki nem gyűlölné pénzéhségüket, Ki nem bánná, hogy minden szív süket, Kit meg nem indít asszony és nyomor, S mosolygó arca ne legyen komor. 0, válts föl, Isten, végre engemet S a pénz miatt ájult nagy lelkemet, Szédült időd forró lehelletét, Hideg halál sóhajtás fújja szét! 358