Budapest, 1946. (2. évfolyam)

9. szám - LESTYÁN SÁNDOR: A 100 éves Községi Takarékpénztár

Buda in the ШО-ies Bude vers 1840 LESTYÁN SÁNDOR A 100 ÉVES KÖZSÉQI TAKARÉKPÉNZTAR Buda az 1840-es években Буда в 1840 годах ABudapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár őse a Budai Takarékpénztár, mely 184G. augusztus 23.-án tartotta alakuló közgyűlését és 1846 október elsején nyitotta meg kapuját a közönség szolgálatára. A százéves születésnap a Községi Takarékpénztár jubileuma, mert az intézet élete a Budai Takarékpénztárral indult el. Az évszázados fordulón Budapest pénzintézetei közül a harmadik érkezik fennállásának századik esztendejéhez. 1839-ben kezdte meg működését a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület, Eáy András alapítása, 1841-ben nyilt meg az Első Magyar Kereskedési Bank — Pesti Magyar Kereskedelmi Bank — a pesti kereskedői testület szorgos kezdeményezésére, mindkettő a közigazgatásilag akkor még teljesen különélő főváros pesti oldalán. A szükségszerűség követelte Buda számára a pénzintézetet és természetes adottság volt, hogy a testvérvárosok összeölelkezése utáni nagyarányú fejlődésében már túlnőtte helyhezkötöttségét. A Községi Takarékpénztár büszke lehet ősére, mert hivatást teljesített születése pillanatától kezdve, éppen úgy, mint az utód hivatást teljesít, amikor jelenlegi feladatkörét nemcsak ellátja, hanem azt — a mindenkori adottságokhoz alkalmazkodva — bővíteni, fejleszteni igyekszik. A százéves Községi Takarékpénztár szerepe különösen elválaszthatatlan a felszabadulás után újjászülető főváros történetétől. Az intézet évszázados jubileumán a jól végzett, becsülettel végzett munka tudatával gondolhat vissza érdemes múltjára, ami egyben jövőjének záloga is. As alakulón előzményei »Nem Körmöcz és Selmecz alatt fekszik a nemzet kincse. A hitel fontosabb. A hitel nálunk semmi egyéb, mint bosszantó gúny. Annak van, kinek nem kell. Egész határ van olyan, mely pénz hiánya miatt nem virágozhatik, máshol pedig hitel híján kamatozatlanul fekszik a pénz. Ez lebilincselve tartja a közszorgalmat. A pénz hever s a gazdagság is hever, az ember hever s a közjó is hever« — hangoztatta az, akit Kossuth Lajos »legnagyobb magyarnak« nevezett: gróf Széchenyi István a harmincas évek elején ; felismerve, hogy egészséges hitelélet nélkül nincs boldogulás és fejlődés a magyar ég alatt. Széchenyi igazsága szájról-szájra járt. Pénzzel és hitellel kell síkraszállani a rendi korlátok ellen, a hazai hitelélet megteremtésével kell a Bécstől való függést, a Bécshez kénvszerített, ránkerőszakolt kiszolgáltatást megszüntetni, — ez volt a reformkor legjelentősebb megnyilatkozása, talán nem is egészen annak tudatában, hogy ezzel tulajdonképen az egyenjogúsítás nagy küzdelméhez zendül meg a harci riadó. A létért való küzdelemben annak van igaza, aki erősebb. A gazdasági életben annak van igaza, akinél a pénz van. Létéért küzdött száz esztendővel ezelőtt is a nemzet, mely először gazdaságilag akart megerősödni, hogy azután politikailag is erős lehessen. Egyrészről az osztrák kényuralom nyűge, másrészről a roppant előjogok és hatalmas latifundiumok élvezésében dúskáló főúri osztály közömbössége lekötve tartotta az akkor kizárólag földmívelő állam teljes anyagi erejét. Egyik oldalon a birtok értéke és jövedelme, másik oldalon a termelés és pénzforgalom aránytalansága valóságos börtönt alkotott, melyben a magára hagyott s más országok gazdasági mozgalmaitól mesterségesen elzárt magyarság saját zsírjában készült megfulladni. A közlekedési eszközök hiánya, a rendkívüli nehézségekkel értékesíthető gazdasági termeivények alacsony ára s ezzel szemben a forgalomban lévő kevés pénz aránytalanul magas értéke okozta az általános pangást, ami a tömegeket jobban nyomta és sújtotta a politikai és társadalmi visszásságoknál is. Akkoriban a városok voltak legérzékenyebb szervei állampolitikai életünknek. A legszegényebb néposztály némaságra volt ítélve, kezét béklyóba kötötték, hangját elfojtották, a polgári elemekkel benépesített városok szerepeltek tehát mind a demokrácia őrhelyei. Az a szerep, ami ma a munkás- és paraszttömegeké, a negyvennyolcas márciusi napok előtt a középosztálynak jutott. A városi polgárság már felismerte a magyar föld kincseiben rejlő értéket s a hazára nehezedő általános gazdasági elnyomatás hátrányait. Megragadta hát azt az eszközt, ami a kivezető utat biztosíthat ja : a gazdasági talpra -állást szolgáló hitelélet megteremtését. Buda ezekben az években az ország fővárosa, mint mondottuk Pesttől közigazgatásilag teljesen független, különálló, szabad királyi város. Kereskedése, ipara a pestihez viszonyítva kezdetleges fokon áll. A lakosság főfoglalkozása a szőlőmívelés. A szőlőm!velőknek két csoportja van : a birtokos és a kapás. A kereskedelem úgyszólván egyetlen ágazata : a szőlő és a bor értékesítése. Buda értelmisége az ott székelő Helytartótanács hivatalnokkara. A tehetős polgárság száma meglehetősen nagy és a város piaca •— bármennyire eltörpül a pesti piacok mellett •— mégis bizonyos gócpontja a Duna-jobbparti környéknek. Az adottságok tehát kézenfekvők, hogy az első budai pénzintézet megszülethessek. A két pesti pénzintézet, Fáy András takarékpénztára és a kereskedői grémium bankja, 1846-ban már kivívta a közönség bizalmát és bizonyos fokig függetlenítette a hiteléletet a bécsi tizsorások és az osztrák Nemzeti Bank kényuraskodásától. Ma nehéz ezt elképzelni, — de ha a közelmúltnak azokra a hónapjaira gondolunk, ami-ЯШШШ