Budapest, 1946. (2. évfolyam)

8. szám - GERÉB LÁSZLÓ: Budapest humora

GERÉB LÁSZLÓ Jankú János es Mülilbcck Károly egykori rajzaival GYERMEKKORUNK kedves olvasmányai voltak Sebők Zsigmond könyvei Mackó bácsi utazásairól. Mennvi tréfás baklövést követett el a dirmegő-dörinögő utasbudapestiutazásai folyamán. Mert a Millennium korának ez a falusi mackója legszívesebben Budapestre utazott. Nagy sóhajtásokkal és lelkes felkiáltásokkal álmélkodott hazánk gyönyörű fővárosán — ahogyan ő mondotta, — az ifjú Budapesten. Mi, Millennium utáni nemzedék már nemigen méltányoltuk ezt a lelkesedést, kivált azt nem értettük, hogy Budapest miért ijjú. Amikor azután láttuk a húszas, harmincas évek rohamos fejlődését, némi halvány fogalmunk támadt arról, hogy milyen lehetett az iram a kiegyezés és a Millennium között. Elemista korunkban azonban nem értettük a dolgot. Hiszen tanultuk, hogy Budapest helyén már a keltáknak, a rómaiaknak voltak városaik. Létezett a honfoglaláskor, virágzott a középkor folyamán . . . Mégis ifjú. Elpusztította tatár, feldúlta török, rommá tették ostromok. Örökifjú város, mert mindig hamvából újult meg, mint a főnix-madár. Vajha most is úgy lenne . . . A legnagyobb megifjodás talán mégis az volt, amikor a török kivonulása után felcseperedett két német városkából egységes magyar nagyváros lett. Ezért nevezték Mackó úr és idősebb kortársai a régi Pestet — ifjú Pestnek. Örvendetes tény volt ez, melyet mindenkor vidám zajjal kísértek a pesti humoristák. A régi viharos századok nem termeltek ki magyar fővárosi humort. A 18. században Pestbuda újból Magyarország fővárosa lett, föllendült, viszonyai állandósultak : ettől fogva itt is mutatkozni kezd a helyi érdekű humor — újságokban, könyvekben, sőt egyideig saját helyi vicclapjában. Csakhogy németül. És kevés eredetiséggel. Ösztövér német szellemi termékek sovány importja volt ez. Pedig eléggé humoros tény volt, hogy a magyar főváros német város. Ezt a humoros körülménvt tűzte tollára : Gvadányi József, amikor Budára utaztatta falusi nótáriusát. (1789.) A peleskei jegyzőt már a magyar pre-romantika lelkesítette és azt várta, hogy a fővárosban a magyarság fénypontját fogja látni : zsinóros, kardos, varkocsos szittyákat. Ugyancsak beleakaszkodik az idegen nyelvekbe, idegen szokásokba, erkölcsökbe és szinte belebetegszik a. csalódásba. A mult század első harmadában megújuló reformkorszak nemcsak a fellendülő gazdasági élet és a forgalomnak, de a magyar irodalomnak is központjává teszi meg Buda-Pestet. A vidéki magyarság mind nagyobb számmal költözik fel a fővárosba és a helybeli németség is magyarosodik. A világirodalomban új, izgalmas téma a nagyváros : a magyar közönség a magyar »nagyvárosról« akar olvasni. Megszületnek a pesti tárgyú regények, novellák és megszületik a buda-pesti magyar humor. A magyar humoros novella megteremtője, Kisfaludy Károlv még csak azért viszi fel Tollagi Jónását a fővárosba, hogy a falusi ifjat szembeállítsa az idegen várossal és az így keletkezett humoros helyzeteket hol az egyik, hol a másik fél terhére aknázza ki. De a 30-as évek végétől kezdve a magyar humor már nem látogatóba jön fel Pestre : otthon van benne. Gyökere kettős. A magyar városlakó természetszerűen átveszi német polgár-elődei életmódját s az azonos életformák közt annak humorát is átveszi, továbbképezi. Másrészt még hosszú ideig nem mentesül a peleskei nótárius szellemétől : a városi magyar jövevény falusi hagyományaiban, erkölcseiben gyökerezve, idegen, kritikus szemmel nézi a »sógorék« városát. Ez a két szempont összeolvadva teszi az ifjú régi Pest humorát harcos természetűvé. A régi Pesten a magyar városlakó honfoglalásához a humorista adja a kísérőzenét. Harcol városa fejlődéséért, a város magyarosodásáért, és egyben a reformkorszak szellemének megfelelően, harcol a magyarság polgárosodásáért. A negyvenes évektől kezdve harcolnak a pesti magyar humoristák mindhárom irányban. Az »Életképek« előkelő hetilap volt — utoljára Jókai és Petőfi szerkesztették. Állandó humoros rovata volt : »Mi hír Budán?« Ebben volt a heti társadalmi és művészeti események beszámolója is. 1848-ban. az újévi számban a szilveszteri ólomöntésről beszél. »Az egvik öntésnél szavaló színész alakja képződött, de fej nélkül. Ez az elmúlt évben leégett német színházat jelképezi. Újból öntetvén, gyökértelen fa lett belőle : ez azt jelenti, hogv az újjáépülő német színháznak Pesten nem lesz gvökere«. (Amint tudjuk, a pesti német színház annyiszor égett le, amíg végül anyagilag is végkép »leégett«. Soha tűzvészeket nein kísért nagyobb öröm, mint a pesti német színházak sorozatos leégését. Kivesző emberfajta volt csak, amely megsiratta : az én nagvmamámat is odafűzték legszebb ifjúkori élményei!) Áz »Életképek« így folytatja : »A hetedik kép semmihez sem hasonlított úgy, mint a János-hegvhez. melvnek tetejébe zászló helyett egy makrapipa volt tűzve. Ez a budai hegyek magyarosítását jelképezi. Másodszor egy sarkantyús csizma lett belőle ; szép ; ez azt jelenti, hogv most már a t. 297