Budapest, 1946. (2. évfolyam)
8. szám - DR.DOBROSY BÉLA: A gyógyfürdők és a Tabán jövője
cszaki lejtőjébe ütközve a völgyben állandó szélörvényeket okoznak. Ha nem is veszi magának valaki azt a fáradságot, hogy megtekintse a Meteorológiai Intézet Tabánra vonatkozó feljegyzéseit, akkor is meggyőződhet arról, ha szélcsendes időben megfigyeli egy rohogó autóbusztól felvert porfelleg útját. Az északi széltűi való védtelenséggel együtt jár, hogy pl. kora-tavasszal, de télen is, milyen nagy hőmérsék- és napsugárzási különbségek vannak a Gellérthegy déli, szelíd lejtője és meredek északi oldala között. A reuinás beteg legjobban fűtött szobában is érzékeny az időváltozásra, de különösen a szelekre. így tehát, ha semmi más kifogást nem lehetne felhozni a fürdőtelep tabáni elhelyezése ellen, már ez is elegendő lenne. De lássuk tovább. Az új városrendezési tervek alaposan igénybeveszik a Tabánt. Először is — igen nagy bölcsességgel — az óceáni kikötők és a nyugati államokból érkezőket többé nem a jelenlegi kietlen Bécsiúton akarják bevezetni a városközpontba, hanem az erdős, panorámás Hűvösvölgyön, Olaszfasoron és az egyetlen parkká alakított Vérmezőn és Horváth-kerten át hozzák a Tabánba, ahol egyszerre pillantják meg a- restaurált várat, a modernül újjáépített Szent Imre- és Rudasgyógyfürdőket, a most épülő monumentális gellérthegyi emlékművet és majd a gyönyörű tabáni parkban fordul autójuk az új belvárosi lúdra,: hogy a tervezett dunaparti szállodasor mellett jussanak az újjonnan épített Fórumra. A Tabánra támaszkodó új híd forgalma^ a Bécs felől az előbb említett útvonalon befutó nyugati és a Hegyaljaúton át jövö Trieszt—Zágráb—Balatoni autótömeg azonban nemcsak a szerencsétlen elhelyezésű Bethlen-udvart fogja elseperni a helyéről, hanem kitölti az egész tabáni völgyet is. Hogyan képzelhető el tehát két ilyen transzkontinentális műút között és a hídfő mellett egy gyógyhely vagy üdülőtelep? Ha naponta fogják olajozni az utakat s a porképződés ezzel csökken, akkor is megmarad az óriási forgalom zaja és nehéz benzin s olajfüst terjeng az egész völgyben. A tabáni forgalmat a felsorolt tényezőkön kívül fokozni fogják a legújabb tervek is, még pedig a Sashegy aljába tervezett új Déli pályaudvar, Ilegyalja-úton át lebonyolódó gyalogos- és kocsiforgalina, továbbá az itt átvezetett Földalatti vasút. Ausztriában, Svájcban vagy Csehországban egyetlen gyógyhely sincs a hegy északi lábához építve. Davos világhírét éppen az adja meg, hogy a hegy déli lejtőjének tövében, az északi szelektől teljesen védetten a hómező felett is akkora erejű a napsugárzás, hogy télen is fedetlen testtel lehet lég- és napkúrázni. A felsorolt — és még folytatólagosan felsorolható — érvek alapján tehát el kell vetni a főváros fürdőtelepének az erre minden tekintetben alkalmatlan tabáni völgyben való elhelyezését. Vizsgáljuk meg hogyan lehet ezt a völgyet igazán hasznosítani? Legelőször is kiváló műegyetemi geológusaink készítsenek összes értékes forrásainknak időálló foglalatot, hogy azok mindenkor megmeneküljenek nemtörődő kanálisépítők vagy útburkolók pusztításaitól. Jelöljék ki a gyüjtőciszlerna helyét, hogy ez a folyékony kincs ne vesszen el kihasználatlanul a Duna vizében. Jöjjön azután az építész, ki a romok eltakarítása után rendezi a Tabán környékét, restaurálja a Várat és modernül újjáépíti a legértékesebb forrásainkkal táplált Szent Imre- és Rudas-gyógyfürdőket, ráépítvén arra e gy-p gy? kis kórtermekből álló reumakórházát a szegényebb néprétegek számára. Ezenkívül elfér még a Tabánban, hátt-al a Czakó-utcának az idegenforgalmi elosztóhely is a Délről és Nyugatról érkezők számára, akik a pesti oldalra való átjutás előtt itt mindenről felvilágosítást kaphatnának. A tulajdonképeni gyógyfürdőtelepet azonban a Gellérthegy déli oldalán vélem egyedül kialakíthatónak, úgy, hogy ez a jelenlegi Szent Gellért-gyógyfürdőt patkóalakban övezné. Az épületsor a Szikla-kápolnától indulna ki, a Kelenhegyi-út jobboldalán fel, egészen a Gyopár-utcáig, itt átfordulna az Orlayutcába és a patkó másik sarka a Bartók Béla-útra rátámaszkodna. A Kelenhegyi- és Kemenes-utca lenne a telep belső közlekedési és földfeletti útja, míg az épületsor és a jelenlegi fürdő között, különösen a téli időszakra földalatti folyosó szolgálna, olyanformán, mint ez a debreceni egyetem épületei között bevált. A Gellért-szállónak az Orlay-utcai kazánhoz már van egy ilyen földalatti folyosója, melyből kiindulva megépíthető a másik, vagyis a hegy felé vezető és rövidebb ágazat. Így a jelenlegi anyaépület minden része szerves és az időjárástól függetlenített összeköttetésben lenne az új, patkóalakú épülettel. Ebben a patkóalakú palotában azután elhelyezhető lenne minden, a mit az idegenforgalmi szakemberek szükségesnek tartanak, míg az anyaépület teljesen a gyógyítás szolgálatában állana. Ezt a szempontot a Szent Gellért-szállónak jelenleg folyamatban levő újjáépítésénél máris figyelembe kell venni, hogy minél hamarabb kialakulhasson a modern reuma-kórház. A fentebbiekben ismertetett megoldás — véleményem szerint — egyedül helyes és gazdaságos. Az említett patkó alakú új épület területének javarésze a főváros tulajdona. A hely észak felől védett és a Tabánnál sokkal mérsékeltebb klímájú, a forgalom zaja elkerüli és mégis közel fekszik a déli és nyugati transzkontinentális utak tabáni befutójához, Pesttel pedig közvetlen híd-összeköttetése van. Az Orlay-utcai kazánház és az alagsori szivattyútelep korlátlanul bővíthető. A megoldáshoz természetesen több vízre van szükség, mint amennyi jelenleg a Gellért rendelkezésére áll, de könnyen lehet a jelenleginél értékesebb vizet is hozni a Tabánból vagy a Rudas-fürdőtől, mely területek kétségtelenül bővízűek. Ez a mai technikai lehetőségek között nem probléma. Gondoljunk arra, hogy a török hódoltság idején Musztafa pasa a Lukács-fürdő kertjéből vezette saját fürdőjébe, a jelenlegi Fő-utcai Királyfürdőbe a forrásvizet, többszáz méteren keresztül s azóta is ez a csatorna táplálja a fürdőt.
