Budapest, 1946. (2. évfolyam)

8. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Az elnöki palota

EGYKOR SZÉP NEVE VOLT az utcának : Ötpacsirta-utca! Hogy mért öt és mért nem négy, vagy hat pacsirta, csak az ég tudná megmondani, ami alatt a pacsirták szállnak. Az utca semmiesetre sem tehet róla, nem avatkozott a keresztelőbe, egyszerűen ráragadt a név a kocsmáról, melynek egyik szegletében hajlékot adott. Ezt a kocsmát a gazdája öt pacsirtáról nevezte el, poétikusan, sőt krúdysan, mintha megálmodta volna, hogy ő már rég a sírban fog nyugodni és a kocsma falai is elporladnak az idővel, amikor akad egy pesti beszélyíró, aki különös kedvét leli az ilyesfajta elnevezésekben, s ércnél maradandóbb emléket állít a város ama romantikus korának, melyben a kocsmárosok öt pacsirtát mázoltattak cégérükre. Az öt pacsirtához címzett vendéglő mindenesetre hangadó volt a maga birodalmában. Ez onnan is kiviláglik, hogy átellenből egy vetélytárs nézett vele farkasszemet, annak bejárata fölött ezüstszínűre festett szitát himbált a pajkos szél, (amely az Országúton és a Szénapiacon át tört be a Duna felől) s az utcát mégsem Ezüstszita-utcának hívták. Az, hogy az öt pacsirtáról elnevezett vendéglő hangadó volt az utcában : nem jelenti az utca hangját. Nem pacsirták éneke zengett hajnalban a józsefvárosi tájon, hanem duhaj lárma, borgőzzel hajtott torkok ordítozása ; részeg verekedők, hamisan kockázok, szakavatott késelők, kifosztott vidéki szekeresek, mámorban tántorgó piaci árusok, rezesorrú sváb fúvós-zenészek szájalása ; földretiportak segélykiáltása. véresfejűek jajveszékelése, megbicskázottak halálhörgése olvadt össze egy olyan szimfóniában, amit a lebuj éjszakai élete komponált, s ami megcsúfolta az Ötpacsirta trillázva szárnyaló hangzását. Rossz híre volt a kocsmának, az utcának, a környéknek. Szennyes és piszkos volt a kocsma, az utca és a környék. Az is maradt mindaddig, míg az Országúton fel nem épült a Nemzeti Múzeum, (pokoli ellentét a milieuben!) sőt még azután is évtizedekig. Régesrégen helyén állott Pollack Mihály remekműve, környékén már megszületett a pesti Faubourg, a grófok palotáival, de a mult dacolt a hivalkodó, felfelé törtető élettel s a Két pisztoly — a Józsefváros legrosszabbhírű lebuj a — még mindig nem akart eltűnni a gyűjteménytár mellől. Hiába köptek ki előtte a feketestrimflis, selyembugyogós lakájok, meg a libériás inasok, hiába fintorgatták feléje fitos orrukat a nagyúri dámák cifrálkodó frájai, — akik tudvalevőleg kényesebbek gazdáiknál — a Két pisztoly földszintes, görbe épülete csúfondárosan vihogott rájuk, mint aki nem fél a Halál kaszájától. Egy szép napon azután megjelentek a tót csákányosok és mégis lerombolták; a városi betyárok, patkányok és férgek tanyáját a Múzeum palástja mellől. Ennek a palástnak a háta volt a legliímesebb, legékesebb, leghermelinesebb : az az épületsor, amit Ybl Miklós álmodott Pollack Mihály oszlopos empirecsarnoka mögé, egyik végében — a Sándor-utcánál — gróf Festetics György, másik végében gróf Károlyi Lajos palotájával, középen pedig a Lovardával s a hozzája tartozó »testgyakorló és tornár-iskola« épületével. (Ami később a Lovarda igazgatósági épülete lett.) 277 LESTYAN SANDOR \г Esterházy-palota építkezésének alaprajza