Budapest, 1946. (2. évfolyam)

8. szám - BÜKY JÓZSEF: A pengőtől a forintig

kölcsönt nyújtott a magyar kormánynak. A kormány a kincstár folyó pénzszükségletének további biztosítására a Magyar Nemzeti Banknál folyószámlahitel formájában közvetlenül kölcsönt vett fel, amelynek összege július l-ig 3 milliárd pengőre emelkedett. A budapesti nemzeti bizottság február 21.-én felhatalmazta Budapest polgármesterét arra, hogy 50 millió pengő élelmezési kölcsönt vehessen fel a főváros közönségétől. Hiteléletünk mobil eszközök hiányában teljesen megbénult, mert sem a jegybank, sem a pénzintézetek hiteleket nem tudtak nyújtani, sőt még a takarékbetét és folyószámlatulajdonosoknak igényeit sem tudták kielégíteni. 1945 május 9.-én kiadta a bank az új 100 pengős jegyeket. Utána 4250/1945 M. E. sz. rendelettel az 1000 pengős bankjegyeket kivonták a forgalomból. Június 1-én forgalomba került az új 500 pengős, majd július 5.-én az 50 pengős bankjegy is. Növelte a jegyforgalmat a szovjet pengőjegyek mennyisége is. 1946 márciusában a jegybank 3.945,034.005 pengő értékűt váltott be. Június 19.-étől kezdve forgalomba került 5 millió darab 5 pengős névértékű és 10 millió darab 2 pengős névértékű pénzérme is; ezeket azonban, továbbá az 1 pengős, 20, 10, 2 és 1 filléres érméket 1945 december 15-ig bevonták. Július 16.-án került forgalomba az új 1000 pengős bankjegy, ugyanakkor történt az első kincstárjegy kibocsátás is 9000 millió pengőben. Július 15.-én a jegyforgalom 25 milliárd pengő volt, a létfenntartási index 100, míg a dollár magánforgalmi árfolyama 1290 pengő. Augusztusban 6 milliáid. szeptemberben 25 milliárd, októberben 70 milliárd. novemberben 310 milliárd, decemberben pedig 750 milliárd összegű újabb kincstárjegyet számíttatott le a pénzügyi kormány a jegybanknál, azaz 1945 évben összesen 1160 milliárd pengő kölcsönt vett fel a kincstár a jegybanktól. A Bank abban a reményben nyújtott segédkezet a kormánynak, hogy a fokozódó termelés és a forgalom nemcsak a termelést és a fogyasztást, hanem az államháztartás egyensúlyát is közvetve szolgálja. Ez a várakozás azonban nem vált valóra. Gazdasági életünk bár mozgásba lendült, de az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében átfogó és gyökeres intézkedések nem történtek. Egyes adóügyi reformok kétségtelenül helyes irányban mozogtak, de viszonylag csekély volt a jelentőségük és a végrehajtás nehézségei miatt alig jártak eredménnyel. Arak, bérek és bankjegyforgalom A deficitnek lényegében jegybankhitel útján való fedezése a pénzforgalom állandó kiterjedését vonta maga után, amit még fokozott az egyre növekvő áruhiány okozta áremelkedés is. A pénzügyminiszter szeptember elején az év utolsó négy hónapjára előirányzatot készített, amelynek kiadási végösszeg 112 milliárd pengő volt, míg az összes bevétel mindössze 10 milliárd. A kérdéses időszakban az árak és a bérek már rohamosan emelkedtek, de nem egyöntetűen a bankjegyforgalommal. Szeptember végén a bankjegyforgalom 47 milliárd, amely összeg december 15-ig 563 milliárdra emelkedik. A létfenntartási index lakbér nélkül augusztus 1-én 117-4, míg december 12.-én 27.849'2 pengő. A dollár hivatalos árfolyama október 12.-én 8200 pengő, míg december 15.-én 128.800 pengő. A színarany november 2.-án 13.897 pengő grammonkint, december 15.-én pedig 144.935 pengő volt. 1945 augusztusában a Magyar Nemzeti Bank főtanácsát a 6950/1945. M. E. sz. kormányrendelet újjászervezi. A Bank alapszabályainak egyes rendelkezéseit a rendelet módosítja, amely szerint a főtanács három alelnökből és 10 tagból áll. A pengő védelmében a kormány kiadja a 7160/1945. M. E. sz. rendeletét (M. K. október 17.), amely szerint külföldi fizetési eszközök, követelések és értékpapírok, továbbá az arany a Nemzeti Banknak bejelentendők. A második világháború befejezése utáni magyar infláció sok érdekes és egyedülálló tünetet mutat. Az első az, hogy az emissió túlnyomó részét — több mint 90%-át — a kincstár veszi igénybe. A másik érdekesség az, hogy a jegybank kamatlábát nem emelték, bár az inflációk története azt bizonyítja, hogy infláció idején a bankkamatláb állandóan emelkedik. Így az első világháború utáni inflációban nálunk 18%-ra, míg a németeknél 90%-ra emelkedett a jegybank kamatlába. Ezzel szemben most nálunk az történt, hogy a fő adós, az állam felé a 3%-os leszámítási kamatlábat a Bank 1%-ra kényszerült leszállítani. Érdekes tünet az is, hogy az inflált pénzzel szemben való közbizalmat hivatalosan rontottuk. Az első ilyen hatású ténykedésünk a valorizáció volt. amelyei hivatalosan deklaráltuk a pengő romlását, sőt azt e ténnyel elő is mozdítottuk. Ugyancsak értékrontó és mérőeszközkikapcsoló hatása volt a különböző indexszámoknak, a kalóriaszámításnak, s végül az adópengőnek. 272