Budapest, 1946. (2. évfolyam)

7. szám - BERDA JÓZSEF: Budapesti gyónás (Vers)

szürkéivel, melyek olyan stílusosak voltak az ő együttérző túlfinomult emberábrázolási módjához. A fiatal, kissé fejletlen kislány-modelleket szerette rajzolni és festeni. Kutatta a város, a hely karakterét az emberekben. Bosszankodott, hogy nehezen találja meg a pestiek karakterisztikumát. Mosolyogva konstatálta hajlamomat a kövér, egészséges típusok iránt s számos rajzában jelezte ezt. Mert az ő véleménynyilvánítása, oktatása, gyengédségből és szerénységből úgy történt, hogy lerajzolta, amit gondolt, a rajzot azután ottfelejtette az asztalomon, a skiecköny vemben, vagy az állványomon, így vettem észre — sajnos csak sokkal később —, hogy mi volt a nézete egyikmásik próbálkozásomról. Festési típusával — amit azután mindvégig megtartott — már Pesten is élt. Akkoriban klasszicizáló kompozíciókat festettem. Kifejtettem előtte, hogy milyen módszert fogok követni. Erre megjegyezte : »Pfuj Teufel! Auf dieser Weise hat ja der Tizian gemalt!« Máskor meg, mikor túl vaskos nőket rajzoltam. így szólt : »Sagen Sie mal, wie kann mann nur So gesund sein!« Egyszer egy macska keresztezte az utunkat. Pascin visszament a sarokig, valami jelet csinált, én nevettem, mire sértődötten mondta : »Mi az, ön még csak nem is babonás?« Pascinnak elég volt nyolc hét, hogy jobban ismerje a pesti éjjeli életet, mint mi, őslakók. Rajzolta is szorgalmasan. És mindezt olyan szarkazmussal, olyan mélyrehatóan, a karakternek olyan éles megfigyelésével, mint senki sehol akkoriban Európa rajzolói közül. Pesti tartózkodása számunkra a legnagyobb élményt jelentette. Pascin és Herman közös rajza Kcrnstok Károlyról és Tihanyi Lajosról BERD4 JÓZSE I Ohula pjts ti gjj óíuis Te szomorú hangyaboly, mit füstködbe vont a loholó robot ördöge : miért hagytad cserben kínlódó fiad, ki hajdan falaid között volt inaskodó kamasz? Miért űztél ki, város, szörnyű lármáddal a messzi csöndbe, hol a büszke szegénység vigasztaló szavát hallgatom immár magamban ? Most már tudom, távol beteg mocsaradtól, valahol az erdők mélyén, még messzebb, a szelíd vadakkal kéne élni, hogy elfeledjem a szégyent; sivár falaid között szült dolgos és derék anyám, ki örök nyugovóra tért azóta már a vidám temetőben, itthagyván e csúnya börtönt, hogy aztán én legyek foglya ama tenger emberi gonoszságnak, mely a pokol méhében foganhatott csupán. шт Ё •