Budapest, 1946. (2. évfolyam)

6. szám - KODÁLY ZOLTÁN: A Vigadó hangversenyterme - BORBlRÓ VIRGIL: A Pesti Vigadó újjáépítése

a Vigadó újjáépítésére és a tervezéssel Fessl Frigyest bízta meg, aki — amint az természetes és magától értetődő — kora hangulatának és saját ízlésbeli felfogásának jegyében, romantikus formába öltöztette át az épületet. Míg a Pollack Mihály tervezte Vigadó szélesen elterülő, vízszintesen nyugvó homlokzatával nézett a Dunára, addig Fessl a homlokzatot a magasba húzta és azt erőteljes vertikális tagolásokkal még fokozta is. A mester előtt az épület vertikális tendenciájú átalakításának vágya lebegett. Ilyen értelemben módosította mind a homlokzatot, mind a belsőt is. A nagyterem eredetileg 12 m magasságát 21 m-re növelte. A belső falakra, Pollack egyszerű, klasszikus tagolásai helyére középkori és keleti motívumok ötvözetét, ragyogóra aranyozott, sziporkázó díszítést borított, amelyet néhány nem túl nagyszámú — kisebb- és nagyobbméretű, de ismétlődő mintájú — gipszöntvényből rakott össze, néhány jelentéktelenebb értékű szoborral és erősen tarka történelmi freskókkal szőtt egybe. Az építkezés, amely 1865-ig folyt, nem volt zökkenésmentes, a városi tanács és a tervező vitába keveredtek, aminek egyik oka — mint az iratokból tudjuk — az volt, hogy a Tanács zsugoriságig menően takarékoskodott az építész honoráriumával, de másfelől Fessl késedelmes tervezői munkája is hozzájárult ehhez. A közönség kissé elképedve fogadta az újjáépített Vigadót, a rossz nyelvűek »öreg méntelep«-nek csúfolták, a kor egyik nagy gyakorlati építésze : id. Kauser József : külsejéről szólva »a mesebeli Csipkerózsika királykisasszony várának« nevezte el. Henszelmann Imre, a magyar művészettörténet megalapozója kevéssé hízelgő véleménnyel volt a Fessl-alkotta homlokzatról, de a belső díszítésnek eredetiségét dícsérőleg elismerte. A VIGADÓ MEGÍTÉLÉSÉBEN aránylag későn, 1896 körül, nyilván az ezredéves ünnepség hangulatának jegyében, Lechner Ödön törekvéseinek korában merül fel az a vélemény, hogy Fessl »orientális« motívumok felhasználásával nemzeti jelleget kívánt adni alkotásának, mint azt Palóczy Antal írta. Két évtizeddel később Fülep Lajos erről így nyilatkozott : »A Vigadó még nem magyar épület és abban a korban még nem is lehetett azzá.« Hasonlóan vélekedett a húszas évek végén Janszky Béla is, aki a Vigadóban egy magyar építő-stílus kísérletét látta, de maga is azt tartotta, hogy »Fessl még nem járhatott helyes úton«. (Mindehhez csak annyit kívánok hozzátenni, hogy Fessl legnagyobb tisztelője és életírója sem tesz arról soha sehol említést. mintha a mester egyetlen feljegyzéséből, avagy nyilatkozatából az tűnne ki, hogy a Vigadó épületében magyarosat kívánt volna alkotni.) Kétségtelen, hogy a díszítések formakezelése erősen rokon a bécsi Ferstel tervezte Dohány-utcai zsidó-temploméval, akárcsak a bécsi Herren-Gasse-i Osztrák-Magyar Bank palotáéval. Hozzátehetjük, hogy, aki ismerte a Vigadó nagytermét és el tud feledkezni kedvezőtlen akusztikájáról, a terem fantasztikus ragyogására emlékezve úgy tartja, hogy az a kor egész művészeti hangulatát tükrözte és annak zenei célkitűzéseivel, formáival jól összhangzott : Liszt gazdagon sziporkázó, brilliáns előadásával, rapszódiáinak százszínű tündöklésével kongeniális volt. Ügy vélem, hogy mindezt tekintetbe kell venni, ha a Vigadó romjainak újjáépítésével foglalkozunk, nevezetesen, ha 2 24 Polláck Mihály: a régi pesti Vigadó kisterme Михай Поллак : План маленького зала старого пештского Редута Mihály Polláck: The plan of the small hall of the old Pest Redoute Mihály Polláck: plan de la petite salle de l'ancienne Redoute de Pest afelett kívánunk dönteni, hogy az ostrom előtti állapotot archeologikus hűséggel állítsuk-e helyre, avagy ismételjük meg azt, amit Fessl Frigyes 90 évvel ezelőtt tett, amikor is a pollacki műremek romjait a saját maga és kora ízlésében építette újra. A döntés részben már megtörtént : az épület egykori külső megjelenését fenn kell tartani — ami azt jelenti, hogy több kegyelettel vagyunk Fessl alkotása iránt, mint ő volt Pollack remekművével szemben, viszont a belsőnek szószerinti megújítása ellen sajnos, a tárgyi érvek hoszszú sora szól. Elsősorban az, hogy a belső kiképzésnek archeologikus helyreállítása a maradványok és fényképek nyomán aligha is valósítható meg, mert a díszítések számos eleme egészen elpusztult, a freskókat csak fényképek alapján lehetne újrafesteni. így azonban csak rossz másolathoz jutunk, hamis másolathoz, ami legtöbbünktől távol áll, a műemlékgondozás mai felfogásában pedig a legmesszebbmenően ellenzi az ilyen eljárást. A további ellenérv, hogy a csaknem 80 éves használat során ismételten szükségesnek mutatkozó átalakítások és toldozások nyomán az épület valóságos útvesztővé változott, számos terem holttérré lett. Az ostrom előtti Vigadóban igen sok volt a semmire nem használt, sőt nem használható helyiség, ami a telek páratlan értéke mellett káros állapotot jelentett. Viszont a Vigadóból sok minden hiányzott, így egy kisebb hangversenyterem, próbaterem, művészszobák, megfelelő éttermek, amelyek a vigadói eseményektől függetlenül is használhatók és hasznosíthatók lettek volna. Az egyik legfőbb hiba pedig az volt, hogy a főlépcsőház nagy terjedelme dacára, kis karszélességénél fogva, messze az előírások alatt maradt; szerencséről beszélhetünk, hogy soha nem tört ki pánik az épületben, mert ilyen esetben számos súlyos sérülés, sőt haláleset is bekövetkezett volna. A MÁSOLÁSSZERŰ HELYREÁLLÍTÁS ELLEN legfőképen az szól, hogy a régi épület lényege, szíve-lelke a nagy hangversenyterem zenei előadások céljára nem felel meg, közismertek voltak rossz akusztikai viszonyai. Három emberöltőn keresztül küzködtek hiába a zenészek, hangversenyrendezők, vállalatok és a Főváros. A negyvenes évek elején dr Möller Károly —- az ostrom alatt sajnos tragikusan elhúnyt — akusztikus mérnökünk, tudományos vizsgálatok és kísérletek során arra az eredményre jutott, hogy a nagyterem jelenlegi magasságából új födémmel 9 m-t le kellene szelni, ha a hallási viszonyokat meg akarnók javítani. Pollack Mihály nagytermét rekonstruálva, a legegyszerűbb akusztikai vizsgálatokkal is megállapítható, hogy az eredeti 9 m-el alacsonyabb teremben a Fessl-féle terem visszhangja nem jelentkezett. Látnivalók tehát azok a súlyos és elutasíthatatlan okok, amelyek a szolgai helyreállítást szinte lehetetlenné teszik. Ha mégis erre az útra térnénk, az újjáépült Vigadó talán egy Fessl emléket őrző múzeális tárggyá válhatna, de a Fővárosnak előbb vagy utóbb másutt új Vigadót kellene építenie, amely az ilyen természetű épület sokféle elágazó szükségleteit kielégíthetné, viszont ennek az épületnek elhelyezése nem lehetne annyira szerencsés, mint hogyha a régi helyen, a régi falak között egy megfelelő új elrendezést teremtünk. Mindezeket alaposan végiggondoltam, amikor Budapest székesfőváros polgármestere az elmúlt év nyarán a Műemlékek Országos Bizottsága javaslata nyomán a helyreállításra vonatkozó szakvéleményemet bekérte. Annak alapján megbízást nyertem, tanulmányozzam, hogy egyfelől miképen lehetne a Vigadó megmaradt állagát a mai céloknak és szükségleteknek kielégítését szolgáló újjáépítéshez felhasználni, másfelől, hogy a falak között építőművészeti módon miképen lehetne a szükséges helyiségcsoportokat elhelyezni. Vizsgálataink eredményét az alábbiakban adom röviden elő : Mindenekelőtt bebizonyíthatónak tartom, hogy a régi Vigadó falai közötti tér mindenképen bőségesen elégséges a szükséges nagyobb és kisebb termek, tartozékaik és közlekedési tereik elhelyezésére és így nincsen szükség arra, hogy a közvetlenül szomszédos Vörösmarty-téri telek, az egykori Haas-palota telke is igénybevétessék. Ez annál is inkább örvendetes, mivel a Főváros életének egyéb fontos és csak itt kielégíthető szükségleteire ez a telek nélkülözhetetlen. Persze módfelett kívánatos volna, hogy az új Vigadó a Vörösmarty-tér felől a Haas-palota felé, a telken épülő új épületen keresztül is megközelíthető legyen. Éppen ezért meg kell keresni a módot arra, hogy az új épületben egy nagyobb bejárati csarnok valósuljon meg, amelyből tág átjárók vezetnének a Vigadó Dunapartra néző előcsarnokába. Kézenfekvő, hogy e Vörösmarty-téri csarnok alá a földalatti végállomásától átjárót vezessünk, hogy így távoli városrészek lakói rossz időjárás esetén fedett úton juthassanak a Vigadóba.