Budapest, 1946. (2. évfolyam)

5. szám - BÁRÁNY TAMÁS: Egy elfelejtett költő

EGY ELFELEJTETT KÖLTÖ Baesányi János A tizennyolcadik század utolsó tizedéből egy tökéletesen mai, tökéletesen modern költőarc fordul felénk; s egy messzelátó szempár állja multbanéző pillantásunkat: Baesányi János tekintete. Hadd beszéljünk róla most, halálának százegy, munkássága javának százötven esztendős fordulóján, hiszen eddig — ha éppen szabad is volt — nem igen dlett beszélni róla. Korának legérdekesebb, legegyénibb jelensége. Az első, valóban forradalmi költő. Az első Magyarországon, aki — szinte az eseményekkel egyidőben -— átérzi és átéli a francia forradalom századokra kiható jelentőségét, s az első, aki nem »szent borzadállyal«, hanem együttérző lelkesültséggel hallja s várja a tiers état, a joghozjutott harmadik rend diadalmas hon- és országépítéséről érkező híreket. A hírek egyre bővebben jönnek, a költő egyre jobban lelkesedik. Ne feledjük: 1789-ben vagyunk, nem 1793-ban ; Párizsban még nem a terror dühöng, csak az abszolút monarchia százados, szúvas eresztékei recsegnek-inognak, hogy összedőltük után helyet adjanak az alkotmányos királyság felvilágosultabb életformájának. Itthon nem változik semmi. Igaz ugyan, hogy a korát messze megelőző, központosításra törő II. József szintén a felvilágosodás tanai s Turgot fiziokrata eszméi szerint racionalizálja az államigazgatást, mégis megy minden a régi módon. Bár az uralkodó a rendi alkotmányt félreállította, de helyébe nem újabb, polgári alkotmányt léptet, hanem a most már nem isteni eredetűnek vallott, de mindenesetre a természetjogból leszármaztatott abszolút királyi hatalom korláttalanságát, vagy ha úgy tetszik : önkényét. A mindig megjuhászodó, mindig ostobán jóhiszemű, s éppen ezért minden rendszert lelkesen kiszolgáló akkori »haladó értelmiség« természetesen el van bűvölve a reformok láttán, s tele szájjal zengi a császár dicséretét. Baesányi azonban tud és mer távolabb látni, mint e mindenkori együtt-futók. Párizs felé tekint, úgy írja e sorokat, melyek örök időkre emlékezetessé teszik nevét irodalmunk s nemzetünk történetében : Nemzetek, országok ! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében ; S gyászos koporsóba döntő vas igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok ; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, Jertek ! s hogy sorsotok előre nézzétek : Vigyázó szemetek Párizsra vessétek ! Élete szomorúan és nem egyedülállón példázza a szabadságért harcoló magyar költők életét : megjárja Kufsteint, Spielberget, a dinasztia e csikó-betörő, rebellisfegyelmező börtöneit. Pedig a legszebb auspíciumokkal indul pályája. Nehezen kap ugyan állást, mert nem nemesi származású, — mégis sikerül elhelyezkednie a Kassán nem sokkal azelőtt felállított királyi kamaránál. Ekkor alapítja, Baróti Szabó Dávid és Kazinczy Ferenc társaságában az első magyar irodalmi folyóiratot, a kassai Magyar Museumot (1788). Kazinczy nemsokára kiválik a szerkesztőségből, s ekkor a szerkesztés egész gondja reászakad. Rengeteget dolgozik. Olvas, tanul, ír, fordít, szerkeszt. Megírja — magyarul elsőként — a műfordítás elméletét, fordít Ossziánból s más költőkből, síkraszáll, még Bessenyei előtt, az Akadémia megalapításáért, s közben talál rá időt, hogy eredeti verseket is írjon. Mikor azután legmerészebb s legszabadabb költeménye, a Franciaországi változásokról írott, megjelenik a Magyar Museum hasábjain, hivatalából elmozdítják. Nagynehezen talál csak ismét állást : a nvitrai főispán alkalmazza magántitkárának. Azonban itt sem melegedhetik meg, mert a következő esztendőben belekeveredik a Martinovics-féle összeesküvésbe, s Kazinczyval, Verseghy vei s Szentjóbi Szabó Lászlóval együtt Kufsteinba kerül, ahol két évig raboskodik. Itt írja legszebb költeményeit. Kufsteinből már haza sem megy, tudja, hogy otthon nem fogadnák szívesen a börtönviseltet. Bécsbe költözik hát, s ott vállal hivatalt. Dinasztiaellenességét és forradalmi múltját azonban itt sem tudja megtagadni; s amikor Napoleon bevonul Bécsbe a forradalom seregeinek élén, ő nézi át s korrigálja azt a felhívást, amelyben Napoleon a magyar nemességet a Habsburgház ellen való felkelésre szólítja fel. Mikor aztán a király visszatér, menekülnie kell Bécsből. Párizsban telepedik le, de itt sem élhet soká zavartalanul. Napoleon bukása után Párizsból elhurcolják s ismét börtönbe vetik. Ezúttal Spielbergbe. Most egy évig van fogságban, s szabadulása után Linzben él, internálva, rendőri felügyelet alatt. Távolkerülve hazájától, elhal ajkán a vers. Csak nagy sokára ébred fel ismét benne az érdeklődés az irodalom iránt, s Linzben állítja össze — első versének megjelenése után mintegy harminc esztendővel — első verseskötetét, amely Budán jelenik meg, 1827-ben. Itthon azonban már új szelek fújnak, új csillagai vannak az irodalomnak. Kazinczy, Berzsenyi, Csokonai s a Kisfaludyak neve rég elhomályosította az agg költő fényét, s az ifjú nemzedék már nem érdeklődik munkái iránt. A kudarc kedvét szegi, ismét tétlenségbe süllyed, s így él még tizenhét éven át, kietlen és kegyetlen magányban* várva a halált, hívek, barátok nélkül, elfeledve. A megváltó halál azonban kegyetlen hozzá, későn érkezik csak : két nappal 82-ik születése napja után, 1845 május 11-én. Haláláról csak két esztendővel később értesül a magyar irodalmi élet; valaki véletlenül Linzben járt, s hozza a hírt : Baesányi nincs többé. * Magyar költő sorsa. Magyar költőé, aki mert a szabadságról írni, amikor mindenki lapulva tűrte a szolgaságot; mert az emberi jogokról álmodni, amikor az emberek még szinte nem is tudták, hogy jogtalanságban élnek ; s mert az elnyomottak érdekében írni, de cselekedni is, ha kellett, amikor ezért halál s börtön járt. Élete rövid történetét mondottuk el, de még tömörebben is össze lehetne foglalni : Baesányi, az első harcos, szabadságért küzdő magyar költő élete : 3 év börtön és harminc év internáltság. Keserű iróniája a sorsnak, hogy halálának százéves fordulójáról is csak esztendős késéssel emlékezhetünk meg, amint hogy halálhíre is megkésve érkezett annakidején. De tavaly ilyenkor még nem volt alkalmunk arra, hogy méltó ünnepét üljük emlékezetének, hiszen alig hogy megszólalt ismét, oly hosszú hallgatás után, a szabad magyar sajtó, amelyet ugyanaz a zsarnokság némított el, amely ellen Baesányi egész élete és munkássága örök harc voit és nem szűnő tiltakozás. 200