Budapest, 1946. (2. évfolyam)
1. szám - NÉMETHY KÁROLY: A felszabadult Buda közigazgatásának újjáépítése
meglehetős gyógyszermennyiséget sikerült tárolnunk és több mint száz orvosunk van. Elegendő számú kórház, gyermekvédelmi és karitatív intézmény áll rendelkezésre, csak ellátásuk szerez néha főfájást. A lakásügyben, úgy látom, a menekültek elhelyezése fog nehézséget okozni. Víz-ellátási bajaink naprólnapra súlyosabbak. A vízvezeték nem funkcionál. Karavánok vonulnak az utcákon edényekkel felszerelve, kutakhoz, melyeket ellenőrizünk, de mégis felhívtuk a lakosságot, hogy forralja a vizet. A rendelkezések közhírré tétele nem könnyű feladat. A sajtószolgálat csak pár napig működhetett, — plakatirozni papír-, nyomda- és kiragasztási nehézségek miatt nem igen lehet, megpróbálkozunk a legprimitívebb móddal : a kidoboltatással is, — végül is egyetlen lehetőségként a még fennálló légoltalmi szervezetet tudjuk felhasználni. A bajba jutott emberek egyik legrosszabb tulajdonsága : a rémhírterjesztés, váratlanul elmarad, inkább a jó, sőt megálmodott megoldásokról folyik mindenfelé a beszélgetés : a megalakult debreceni kormány Budapestre jön, megkötötték a fegyverszünetet, magyar hadsereg is harcol az oroszok oldalán, külföldi segítségre számíthatunk, stb. Január 25. Mint mindig : tele a hivatal érdeklődő, panaszkodó felekkel. Egyéni és családi tragédiák hosszú sorát kell naponta végighallgatnom. Ha drámaíró volnék, évekre elegendő témaanyagot szedhetnék össze. Ha segíteni nem mindig tudok is, maga az, hogy legalább meghallgatom, s amennyire lehet, megnyugtatom a panaszkodókat : máris eredmény. Valahogy olyan szellemi Noé bárkájának érzem hivatalunkat. Közönségünk a lehető legvegyesebb. Az elmúlt idők vezéralakjaitól a legegyszerűbb emberekig mindenki azt érzi : szükség-városházunk az a kijegecesedési pont, melyhez csatlakoznia kell. Megtanulom még jobban szeretni, de egyidejűleg még jobban le is nézni azt a kétlábú fajtát, melyet nem tudom milyen jogon nevezett el a nagy Linné »homo sapiensnek«. De általában azt mondhatom : Buda népe jobban állja a megpróbáltatásokat, mint reméltem. Nagyobb az a rész, mely megnyugvással, reménykedéssel veszi valóban súlyos sorsát, mint az elégedetlen bajkeverő. Nevetni, de egyszersmint dühöngésig bosszankodni csak olykor kell, mikor például valaki azért tesz panaszt, hogy »társadalmi állása« miatt nagyobb lakásra lenne igénye, — a lakáshivatal pedig csak két szobát utalt ki neki, — vagy hogy a szociális osztályon nem kapott felöltőt, holott a bundá j a rámelegedett, esőköpenye pedig még túl könnyű viselet, — másoknak készletei nagyon fogytán vannak, alig néhány hétre telik már, adjunk néki tehát ebédjegyet. Az ilyenekkel — szerencsére kisszámú kivétel—persze a legkíméletlenebbül járunk el. Leginkább azt érezzük meg, hogy teljesen el vagyunk vágva a világtól. Hajótöröttek szigetlakó életét éljük, egy milliós nagyvárosban, a civilizált világ kellős közepén, a huszadik században, a rádió, a repülőgép korában. Óriási szenzáció : kétnapi kalandos utazás után megjön Pestről az első sajtótermék : a »Szabadság«. Felolvassuk, írógépen sokszorosítjuk minden betűjét. Bizalominjekció számunkra ez a gyűrött rotációs papír. Január 26—31. Folyik csendben a munka. Néha annyi az érdeklődő, ügyes-bajos fél, hogy alig tudunk mozogni, pláne, hogy a rendőrség is ebben az épületben van. Dacára ennek, többször betörnek raktárainkba — kevés élelmet, de aránylag több ruhaneműt visznek el. Reggelenkint osztályvezetői értekezlet van nálam, de apró súrlódásoktól eltekintve, a legnagyobb rendben megy minden. S ha mégis erőt vesz embereimen az elkeseredés, kéznél van a »Nacselnik kvartyira« (ahogy elneveztük), lakáshivatalunk vezetője : Tapolczay Gyula kifogyhatatlan humorával. Sosem fogom elfelejteni neki, mennyit ért mindannyiunk számára az a mosoly, sőt kacagás, melyet egy-egy mondása, gesztusa varázsolt elő. Orosz parancsnokunk rendelkezésére nem is egyszer kell kivonulni az egész közigazgatási személyzetnek, s az épen itt időző feleknek az utakra havat lapátolni. Egészséges testmozgás és talán hozzásegít, hogy az ostrom mihamarabb befejeződjék. Máskor autót tolunk ki a kátyúból, — e gy-e gy tisztviselő elmarad : sáncot kellett építenie, vagy egyéb munkát végezni a hadsereg számára. A háztulajdonosokat és lakókat kötelezzük nemcsak a járdák, de az úttestek takarítására. Természetesen nagy nehézségek adódnak a beszállásolásból, s általában a hadsereg ittlétéből, de az orosz parancsnokság lehetőleg segítségünkre van. A magyar rendőrségnek nehéz a dolga fegyvertelenül, — helyenkint megismétlődik az ilyenkor fejét mindig felütő csőcselék fosztogatása. Értesülést kapok, hogy működik már a III. kerület közigazgatása is, úgyszintén a »Zugliget« kerület. Orosz parancsnokunk összegyűjt bennünket, felolvassa és tolmácsával lefordíttatja a »Pravda« cikkét a fegyverszünetről. Csakhogy legalább idáig eljutottunk! Február 1—6. Felkérésemre megjelenik nálam Kacsóh Bálint államtitkár, a »Zugliget« kerület elöljárója, megbeszélem vele a közigazgatás egységesítését, úgy látszik be kell hosszabb időre rendezkednünk, — még mindig tart az ostrom és összeköttetést Pesttel csak egészen elszórt esetekben sikerül létesíteni. Értesülök a pesti városiigazgatás működéséről, vezetők megválasztásáról. Felkeres Morvay Endre alpolgármester. Kérem, hogy vegye át a városvezetést, de arra hivatkozik, hogy egészsége még nem állt annyira helyre, hogy vállalhatná és egyébként is az első alkalmat felhasználja arra, hogy átmenjen Pestre, Február 7. Sikerül vállalkozót találnom, aki részletes jelentésemet átvigye Csorba Jánoshoz, Budapest új polgármesteréhez, kitől már másnap megkapom a választ, —jóváhagyást eddigi működésünkre és rövid utasításokat a jövőre. S ezzel lezárul a »budai közigazgatás« első fejezete és Hőskora!
