Budapest, 1946. (2. évfolyam)

1. szám - CS.SZABÓ LÁSZLÓ: Ostromnapló

H. dolgozószobája beomlott, süldő unokájára ráordított a halál. Nem hallotta meg rögtön. Felszaladt az emeletre, áttáncolt a téglákon, cserepeken, fölkapott egy sáros Pékár Gyulát s meglengette az orrom előtt. »Rossz pénz nem vész el«. Visszatáncolt az óvóhelyre, sepert, varrt, beszélt, picit élénkebben, hegyesebben, mint máskor. Mint aki éhomra egy pohár konyakot ivott. Vártam, mikor csuklik össze. . Egy jó félóra múlva lefektettük : rázta, dobálta a görcsös zokogás. ^ Végre agyonlőtték a kutyát. Minden lövésre lekuporgott, a vizeletében vonszolta magát, folyt a nyála, mindenki előtt megállt s leszegett pofával, könyörgőn emelgette a mellső lábát. Az első lövés félrecsúszott. S a döglődő, néma állat váratlanul megszólalt. Ráugatott a revolverre. Frissen, fiatalos dühvel, fénylő, ifjú torokkal, mint egy kölyökkutya. A második golyó leterítette. • Visszajöttek a németek a lőállásból. S jön velük a régi nóta. »Pécs, Vác, Fehérvár megint a miénk« — mondja a tanksoff őr, egy kölni fiú. »Der Adolf hat es versprochen, er wird uns herausholen. Dann tut er es auch.« Sztálingrádnál megtette ? — Meg ! mondja az egyik lakó. Sztálingrádnál egy szál német se esett fogságba. S az embernek, aki ezt állítja, épp úgy öt érzékszerve van, mint nekem. Tizenkilenc éves a kölni fiú, három éve verekszik öt vagy hat országban. Egy éve nem tud semmit hazulról, az elporladt Kölnből. »Post ist Luxus im sechsten Kriegsjahr« — csörgi Goebbbels után. »S ha vége a háborúnak ?« — kérdi egy anya, aki azért még mindig gyereknek nézi, »mit csinál akkor ?« Akkor ? . . . »Hazamegyek tanulni« — mondja bizonytalanul, majdnem ingerülten. »Kölnbe ?« Vállat von. »Köln elpusztult. Örüljenek, hogy magukat az orosz lövi . . . Majd meglátom, hova.« Tank a hazája, otthona, szeretője, országút a tűzhelye, szíve fölött viseli Hitler képét s mindig gondosan, gyöngéden ráhúzza a zippzárt. Ne félj, nem veszi el senki. Este magyar katonák tévedtek be, az előőrsünket keresték. Végre megint ember szólalt meg négyheti zagyva, fenyegető hencegés után. Nem várják Adolfot, szerények, udvariasak, hitetlenek. Gramofonlemez helyett nyelv forog a szájukban. »A hidak, a hidak !« — sóhajt az egyik, sapkájához kap s állára vágja a fejét. Január 23 Reggel élőiről kezdődött a pergőtűz. Máskor egy óra alatt átestünk a verésen, ma délig tótágast állt a pince. Egy gyerek lehányta magát. Délután vadászgépek szánkáztak a házak fölött, erős fedélzeti tűzzel. Hatodik telitalálat a házon. A németek utolsó csepp vér ii n к i g tartják a várost. * Van a házban egy tűzoltó. Azt mondja, hogy társait s a szivattyúk jórészét is »kimentették« Németországba. A szivattyúkat egy ostromra készülő városból ! Igazán egyszerűbb lett volna, ha mindjárt karácsony este magunkra gyujtjuk a város négy sarkát. Hitler kéjes álmot lát az ilyen eleven fáklyától. Hitler-Matuska. Világrobbantók, vonatrobbantók. Nehéz kielégíteni a nemi életüket. Az óvóhelyen szól a német gramofon, a »Bel Amit« nyúzza ötvenedszer. Willy Forst énekli, azt mondja Pel Ami. Schubert népének három aszfaltsláger a zenei vigasza, Scheissarsch a köszöntése, egy ámokfutó az istene, gázkamrába löki a csecsemőket. Hamarább öltek, mint szerettek. Sejtelmem sincs, mi az a rejtélyes keresztény európai műveltség, amit védelmeznek a bőrünkön. * Itt járt két nyilas különítményes, szállást kerestek. Kivont revolverrel hadonásztak a jámbor öreg házmesterné orra előtt. Volt a konyhában egy német katona is. Megparancsolták neki, hogy lőjjön le minden zsidót, aki útjába akad. »Hol van itt zsidó ?« — röhögött a német. »Itt oroszok vannak.« Rémdrámává fajult commedia delV arte. Paprika Jancsi leugrik a színpadról s fakardjával igazán hasbaszúr. * Ennek az országnak valósággal a porából kell megelevenednie, mint Muhi után. Előre tudom, hogy nem támad belőle különb főnix, mint a régi : a csodamadár csak porhüvelyt cserél, nem jellemet. De ne törődj ezzel. Ezt a véres országhamút a fiatalok hite s nem az én hitetlenségem alá teríti a sors. * Két idegen kezet kulcsolok össze: vékony gyerekkezeket. A mutatóujj ima közben már nem ismer a lefogyott középső ujjra. Január 24 Nagy havazás. A pihék bekalandoznak a lyukas szobákba és sárrá keverik a téglaport. De a tátongó sebeken át befehérlik a néptelen téli panoráma, Breughel rigólátta betlehemes tündérkertje. Három fala van a szobáknak, a negyedik helyén folyton megújuló hófüggöny zizeg. * Hajnalban újabb német betörés a konyhába. Ma szájharmonikákon hencegnek. Már Szolnok s Szeged is az övék. Katonaszagra ébredő csorba szukák, nyafogó gyerekek, a pisi felmarta feneküket, borzas vénasszonyok, mezteleti combjukon kapkodnak a szoknya után, valaki nem találja hamis fogsorát, künn csapkodnak az aknák, csörömpöl az üveg, hull a kémény. De jó annak az agyonlőtt kutyának! * Éjjel órákig fekszem mozdulatlanul, nyitott szemmel. Szántód felé biciklizem, kétoldalt zsinatolnak a szélben a nyárfák. A sorompónál zökken egyet a gép. Balkézre kinyílik a síkság, zeng a sürgönydrót, párafátylait rendezi a nyakán a Balaton. Itt a rév, kinyúl értem Tihany. Úgy, úgy, vegyél kígyós, meleg tenyeredbe. * A ház tömve német katonával. Ma vagy holnap ide költözik le a századparancsnokság. Az orosz most már szemből is lő, a Sashegyről. Szorul a gyűrű, itt ér véget az utolsó fejezet ? Nem hiszem. Alighanem a Vár lesz az SS vérpada. (Befejezés a hiirelkezü számban) 14