Budapest, 1945. (1. évfolyam)

3. szám - ZAKARIÁS G. SÁNDOR: Régi újévi üdvözletek

A KÖZMUNKATANÁCS ÜNNEPE NEM TÚLSÁGOSAN TEREBÉLYES a hetvenötéves Közmunkatanács családfája. Tulajdonképen két őse volt, az egyik József nádor Szépítő Bizottsága, a másik Széchenyi István Közmunka és Közlekedésügyi minisztériuma, az első felelős magyar kormány idején. A Szépítő Bizottság tárgyi örökséget hagyott hátra maga után : nagyvonalú, részben megvalósult, részben félbemaradt városrendezési tervet. Széchenyi minisztériumának öröksége szellemi hagyaték, alapjai a »Pesti Por és Sár« lapjain vannak lefektetve. De maradt még valami Széchenyi minisztériumából, ami nélkül a Fővárosi Közmunkák Tanácsa talán meg sem születhetett volna háromnegyed évszázaddal ezelőtt : egy ember lelkesedése, hite és rendkívüli munkabírása annak érdekében, hogy a fővárost ki kell emelni elmaradottságából. Ez az ember Reitter Ferenc mérnök volt, a mérnököknek abból a fajtájából, akik nemcsak álmodnak és tervezgetnek, hanem építenek is. A várostörténetnek a Közmunkatanács történetére vonatkozó fejezeteiben Reitter Ferenc csupán »egyik« alapító. A múltbeli történetírás — még a várostörténet területén is — azt a hibát követte el, hogy »nagy« neveket, mesterségesen »fémjelzett neveket« tolt az előtérbe és csaknem háttérbe szorította, segédszereplő számba vette azokat, akik árnyékában a nagy és fémjelzett nevek kényelmesen sütkéreztek. Reitter Ferenc nélkül a Közmunkatanács sosem született volna meg. () volt a rugó, ami az egész gépezetet elindította. Ő volt a lélek az üres testben, ő volt a szív, mely a vérkeringést szabályozta. Akik elmélyednek hosszú és eredményes pályafutásának búvárkodásában. talán azt mondhatják róla, hogy »fantaszta« volt. Igen, Reitter Ferenc fantaszta volt, de nem kell-e annak lenni, aki nagyot, és merészet akar? Lehet-e városépítő, városrendező, városszépítő valaki, ha nincs fantáziája a jövő elképzelésére, már a korban, amiben él? Reitter legnagyobbszabású és legjelentősebb városszabályozási terve : a Pest városát átszelő Dunacsatorna, nem valósult meg. Úgy képzelte el, hogy a mai Nagykörút — belső körút — helyén, a Margit-hídtól a Boráros-téri hídig, hajózható csatorna épül, teherszállításra és személyforgalomra. A csatorna két oldalát fákkal akarta beültetni, sétányokat, parkokat varázsolt volna oda. Senki nem értette meg, senki nem állott melléje, talán csak Táncsics Mihály, aki börtönében raboskodva, vakon, szintén ezzel a belső-csatornával akarta a város levegőjét és a város forgalmát megjavítani. Később, mint ellenfelek állottak szemben, amikor Reitter Ferenc kiépítette a mai Dunapartot, a Lánchídtól északra és délre. Táncsics több teret, több levegőt követelt a Dunapartnak. Tiltakozott a házsorokkal való beépítés ellen. De Reitter akkor már megindította a munkát, talán egyetlen tévedését a főváros szabályozásának és rendezésének kérdésében. MINDEZEKET MEGELŐZŐEN is tudunk Reitter Ferenc mérnöki munkásságáról. Mialatt tanulmányait végezte a pesti műegyetemen, (1832—1833), Magyarország vízrajzi felvételeit készítette, a Lánchídépítő Tierney Clark legnagyobb megelégedésére. A harmincas évek végén vasúti vállalatoknál működött. De igazi szerelme még mindig a vízépítéshez vonzotta. Visszament a Duna és a Tisza vízmérési munkáihoz, onnan ismét a vasúthoz : a pozsony-nagyszombati vasútépítéshez került, majd 1848-ban Széchenyi meghívta a Közmunka és Közlekedésügyi minisztérium vasúti osztályához, igazgató-mérnöknek. A szabadságharc leverése után a budai építészeti hatóság főmérnöke lett, ő építette a lipótmezei Elmegyógyintézetet, ezt követően foglalkoztatta a belső csatornaépítés és a Dunapart szabályozása. Amikor 1868-ban először bukkan fel egy olyan bizottság felállításának ötlete, melynek feladata »a fővárosok szépítésének megoldása«, — mert Pest és Buda akkor még különkülön város, azaz külön-külön »főváros« volt, — Reitter Ferenc osztálytanácsos a »jelenlévők« között a közmunka és közlekedésügyi minisztériumot képviseli. Andrássy Gyula gróf elnöklete alatt folytak a megbeszélések, melyek azt eredményezték, hogy »Szépítési vegyes bizottság« alakult. A cél a régi : városfejlesztés és városszépítés. Az eszközök sem újak : kisajátítási lehetőségre és pénzre van szükség, hogy komoly munkát lehessen végezni. Mialatt a kisajátítási lehetőségekről és a pénzfedezet előteremtéséről tanácskoztak, állandóan kísértett a régi kérdés : a két városrész egyesítésének szükségessége. A Budapest-gondolatot — tudtunkkal — Széchenyi István vetette fel először. Kossuth Lajos magáévá tette, s már-már csaknem megvalósította. De Kossuth már emigrációban volt, viszont ittmaradt utóda, a Pesti Hirlap szerkesztői székében és a Budapest-gondolat ébrentartásában : Csengery Antal. Ugyanaz a Csengery Antal, aki 1870-ben Andrássy Gyula mellett áll és megszövegezi az 1870-es X. törvénycikket : a Fővárosi Közmunkák Tanácsának megalakításáról. Csengery sokoldalú ember volt, de elsősorban pénzügyi szakember. Ezen a téren nem vett maga mellé segítséget a javaslat megszerkesztéséhez, sőt a közigazgatási rész is az ő munkája. De a városrendezési és városfejlesztési fejezetekhez már Reitter Ferencre volt szükség, s nála megfelelőbbet, alkalmasabbat valóban nem is találhatott volna. LONDONI MINTÁRA — Metropolitan Bord of Works — készült a Közmunkák Tanácsának felállításáról szóló törvényjavaslat, tudniillik az a része, amely Csengery Antal munkája. Reitter Ferenc feladata az volt, hogy az adminisztráció és az alap londoni mintáját budapestivé alakítsa, hiszen a lefektetett alapokon, a javasolt adminisztrációval Budapestet kellett világvárosi méretekre emelni. És Reitter Ferenc nem vallott szégyent. A képviselőház elfogadta a javaslatot, melyet Térey Pál ismertetett, közölve azt, hogy Pest városa köszönettel járult hozzá. Irányi Dániel, az ellenzék nevében, a javaslat ellen beszélt. Páris példájára hivatkozott, ahol a város kiadta kezéből a közmunka, városfejlesztés és Ioj Л Közmunkatanács lebontott épülete a Döbrentei-téren